Kritika

A migránssimogató – A barbárokra várva

A barbárokra várva (Waiting for the Barbarians) központi kérdése, meglehet-e őrizni az emberséget a Birodalom véreskezű bürokratái között, ha az emberek félelmeit már régóta a soha nem látott barbársereg uralja?

Adott egy vezető, aki az erkölcs szerint próbálja irányítani a rábízott várost. A hatalom ezzel szemben sarkosabb álláspontot képvisel és az erkölcs minden felbukkanását igyekszik megfojtani. Az elöljáró sorsa elkerülhetetlen, csak az nem világos, hogy a pusztából vagy a Birodalom felől érkeznek meg érte azok a barbárok. A barbárokra várva írója saját regényét rázta fel azzal, hogy filmre írta azt. J.M. Coetzee áthallásokkal teli történetét tavaly csupán öt fesztivál közönsége láthatta, hogy most az interneten terjedjen oda, ahova a Birodalom még nem ért el.

A-barbárokra-várva-Mark-Rylance

Coetzee regényét Ciro Guerra rendezésében látjuk filmen, aki ezzel debütál angol nyelven. A kolumbiai rendezőhöz illik A barbárokra várva nyomasztó és ködös hangulata, hiszen Az átkelés madarai vagy A kígyó ölelése is a balladák világához közelít. A barbárokra várva főhőse egy sivatagi városka első embere, a rendőrbíró, aki a helyi lakosok ügyes-bajos dolgaival foglalkozik. Ha éppen nem a rejtélyes Birodalom által rászabott szerepet tölti be, akkor hobbiásatásokat végez a sivatagban.

Mark Rylance finom játékában egyszerre erőteljes az elveihez hű vezető jelleme, miközben végig jelen van a saját érzelmei miatt korlátolt ember kisszerűsége. A Birodalom előretolt helyőrsége az utolsó védvonal a sokat emlegetett barbárokkal szemben. A mégis nyugodt helység porát felkavarja néhány feketeruhás katona érkezése. Először Joll ezredes (Johnny Depp), majd Mandel biztos úr (Robert Pattinson) nézi meg saját szemmel a határvidéket egy barbárok elleni hadjáratot tervezve. Egy valami mégis hiányzik. A barbárok. Nomádok itt-ott megjelennek, de barbárságnak nyoma sincs, vagy nem úgy, ahogy gondolnánk.

A visszafogott rendőrbíró reputációja pedig egyre jobban zuhan, mikor egy rokkanttá tett nomád, akarom mondani barbár lányt is befogad.

A barbárokra várva olvasásakor a mindenen kívüliség nyugtalanítja az olvasót. Pontosan nem tudjuk, hol járunk, nem tudjuk, milyen nép a barbár, fogalmunk sincs, mi is az a Birodalom. A film – már csak a médium jellemzői miatt is – sok rejtélyt felfed, másokat átformál. A helyőrséget még mindig nem tudjuk elhelyezni a térképen. Csak tippelni tudunk, hogy valahol Észak-Afrika területén járunk, de amint megtennénk tétjeinket, Guerra máris elbizonytalanít bennünket, hiszen a rettegett barbárok arcán mongoloid jegyeket látunk. A narratíva nem válaszol meg egyetlen olyan kérdést sem, amely csorbítaná a történet példázatjellegét, de amit látunk, az valóban ott van.

A-barbárokra-várva-Robert-Pattinson

A könyv olvasása közben még az is felmerülhet, hogy a bíró tusája teljes egészében egy meg nem történt eseménysor, de a filmben erről szó sincs. Amit látunk, az valós, a valóság zordságával és fájdalmával együtt. Bizony a film a nézőnek is juttat mindkettőből, mikor kendőzetlenül megmutatja a legembertelenebb bánásmódot a foglyul ejtett barbárok irányában. A barbárokra várva szinte pontosan adaptálja az alapművet – a terjedelem miatt persze rövidebben, de a hatalom képviselőinek felfoghatatlan brutalitása így is hátborzongató. Mindezt úgy éri el a film, hogy a vadság csúcsát meg sem jeleníti.

A kalapács csak megcsillan a napfényben, Guerra kamerája nem láttatja, hogy bárkinek is a fejébe állna, pedig a könyvben ez is megtörténik.

Olyannyira valós minden elvontsága ellenére az, amit A barbárokra várva körüljár, hogy az sem vitás, miért most készült film a negyvenéves regényből. A Birodalom keze, Joll ezredes és annak jobbján Mandel a mindenre kiterjedő hatalom akarata. Joll a rend, Mandel a káosz, kettejük közül az lép éppen elő, akire nagyobb szükség van. Egyik csorbítja a lelket, hogy a másik derékba törje a testet. A valójában arctalan Birodalom igazi ellensége pedig nem is a nomád barbárság. Az, aki ellen valóban fel kell lépni, ott áll a vörös-fehér zászló alatt: a rendőrbíró. Joll mondja ki a Birodalom valódi szándékát, hogy mindenkit együttműködésre kell bírni. A bíró szolgalelkűségével egyáltalán nincs is baj. A probléma ott kezdődik, hogy a lojalitásnak határai vannak. A bíró csak addig hajlandó elmenni, ameddig megtudja őrizni saját és más emberek méltóságát.

A barbárokra várva vidéke a regény lapjain egy változatosabb és főleg változékonyabb területnek tűnik, míg a filmbe csupán a sivatag került átmentésre. A világ itt kopár, nincs nyoma életnek, odakint a messzi pusztában csak a barbárok azok, akik vándorolnak. Bármennyire is mélyítik a képek a vidék barátságtalanságát, a szabályokon ez mit sem változtat. Az marad életben, aki hallgat a természetre. A Birodalom ott véti a legnagyobb hibát, hogy nem látja a saját határait. Ahol az ember az úr, ott a derék meghajlik, de a pusztában a katona az, aki meghajol a természet előtt. A Birodalom be akar hatolni mindenhova, de mikor megpróbálja ezt, szembesülnie kell azzal, hogy a végtelen valójában meghódíthatatlan. A bíró az egyetlen, aki érti a barbárvilágot meztelen valójában, és ez is lesz a végzete. A név nélküli elöljáró a civilizációból jön, egy más úton ő maga is megpróbálja meghódítani a természetet, de az nem adja magát.

A barbárokra várva azt mutatja meg rendkívüli érzékenységgel, hogy a hős miként szorul ki mindkét világból, hogyan válik az elhagyott erőd magányos belakójává.

A barbárokra várva filmváltozatából az adaptáció során elveszett, pontosabban keretet kapott az a gondolatiság, ami a könyv lapjain megfoghatatlan volt. A film pontot tesz oda, ahol eddig kérdőjel volt, és új kérdést nem tesz fel. Mégis, a fő kérdés megválaszolása még mindig a néző feladata: kik is valójában az igazi barbárok?

Avatar

Nagy Tibor

Nagy Tibor jelenleg az ELTE-n tanul Filmtudomány mesterszakon. Kedvenc műfajai a klasszikus hollywoodi gengszter- és westernfilm. Különös figyelmet fordít az izraeli filmekre és a vallási témákra.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya