A közvélekedéssel ellentétben a boksz rengeteg gondolkodást és taktikázást igényel, az a bunyós, aki csak az erejében bízik, soha nem lesz sikeres. A filmkészítés hasonló elven működik: ha a látványhoz és a bejáratott sablonokhoz nem társul ész, akkor a végeredmény biztos bukás.
Antoine Fuqua 2001-es kritikai és közönségsikert arató mozija, a feszültségtől vibráló Kiképzés óta nem volt képes hasonlóan maradandót alkotni. 2001 óta alkotásaiban mindig a kelleténél több akciót vagy drámai elemet használ, aminek eredményeképpen filmjei szórakoztató voltuk ellenére is túlságosan hihetetlen és sablonos darabok voltak (Orvlövész, A Nap könnyei, Brooklyn mélyén). Legutóbbi filmjében A védelmezőben ismételten maximumra járatta az erőszakot és minimálisra redukálta a történetet, ami lehetővé tette, hogy bármiféle racionális gondolat a film élvezetének útjába álljon. A Denzel Washington által alakított karakter, Robert McCall hihetetlen profizmusa és hidegvére folytán túllépett az ésszerűség határán és egyfajta nagyvárosi szuperhősként sűrítette magába a magányos bosszúállók minden jellegzetességét.
A Mélyütésben Fuqua ugyanezt az eszközt alkalmazta, azonban ezúttal csúnyán elszámolta magát. Megpróbálta egyetlen filmbe sűríteni a bokszfilmek szinte minden jellegzetességét (kemény, véres harcok a ringen belül és kívül; nehéz sorsú, céljaiért elszántan küzdő bunyós, aki miután elveszíti mindenét, képes felállni a padlóról egy idős, mindenki által leírt edzővel) és egy McCallhoz hasonló, valóságtól elrugaszkodott, ám mitikusságában hihető bokszoló archetípust teremteni. Billy Hope (Jake Gyllenhal) karaktere azonban nem tud ilyen magasságokba emelkedni, ugyanis a folyamatosan, nagy dózisokban érkező szentimentális jelenetek indaként tekerednek rá, és minduntalan visszarántják a valóság talajára.
Az eredeti tervek szerint a főszerepet Eminem alakította volna, aki a forgatókönyv írásában is aktív szerepet vállalt a film kezdeti stádiumában. Eminem a Mélyütést a 8 mérföld párdarabjaként vagy egyfajta alternatív folytatásként képzelte el, amelyben egy bokszoló karakterén keresztül szimbolikusan mesélte volna el mennyit kellett küzdenie lányáért, milyen sokan ki akarták használni, és hogy milyen romlott az egész zenei világ. A film eredeti címe (Southpaw) is a zenészre utal, ez ugyanis egy fordított felállású, rendszerint balkezes bokszolót jelent, ami a sportágban meglehetősen ritka, legalább annyira, mint egy fehér rapper a feketék által dominált műfajban. Ez a fajta szimbolikus olvasat Eminem háttérbe húzódásával (a rapper a film zenei aláfestéséről gondoskodott) megszűnt, aminek következtében a túlzott érzelgősség és kliséhalmaz bántóan zavaróvá vált.
Nincs még egy olyan sport, amely olyan jól magába sűrítené a mindennapi élet küzdelmeit, mint a boksz. Életünk során különböző helyekről szünet nélkül záporoznak ránk az eltérő erősségű pofonok. Van, aki nem bírja végig, és idő előtt bedobja a törölközőt, van, aki aljas módon, mindent bevetve övön aluli ütésekkel is megpróbálja megtörni a másikat, míg mások leküzdve minden fájdalmat és reménytelenséget képesek kiütéses győzelmet aratni. A filmtörténet maradandó bokszfilmjei egytől-egyig képesek voltak valami olyan pluszt adni a megszokott sablonok mellé, ami örökké emlékezetessé teszi őket. Az emberi mohóság, agresszió és féltékenység romboló hatását a Dühöngő bikában, a redneck réteg beható vizsgálatát A harcosban, a múlt terhétől való megszabadulás bemutatását a Warrior – A végső menetben, az igazi erkölcsi győzelem elnyerését a Rockyban vagy a nagy világválság kézzelfogható megidézését A remény bajnokában.
A Mélyütés egyetlen pozitívumát a döbbenetes átalakuláson keresztülment Jake Gyllenhaal jelenti, aki ismételten bizonyítja, hogy korunk egyik legsokoldalúbb színésze. Bámulatos alakítása, Forest Whitakerrel alkotott remek párosa és a küzdelmek brutalitása néhány pillanatig képes feledtetni, hogy egy elhasznált kliséhalmazból építkező filmet látunk – a győzelemhez és megdicsőüléshez ez azonban kevés.
