Kritika

A boldogító igent követő boldogtalanság – Az a nap a tengerparton

Létezhet-e igaz szerelem szexuális együttlét nélkül? Erre a kérdésre keresi a választ Dominic Cooke melankolikus hangvételű filmje, az Az a nap a tengerparton (On Chesil Beach).

Ian McEwan Booker-díjra jelölt regényét évekkel ezelőtt Sam Mendes (Amerikai szépség) és Mike Newell (Négy esküvő és egy temetés) is nagyvászonra akarta adaptálni, ám végül az elsőfilmes Dominic Cooke ülhetett a rendezői székbe. A kevesebb mint kétszáz oldalas könyv és a belőle készült film – melynek McEwan írta a forgatókönyvét – egy nehézkesen induló nászút első napját meséli el. Cooke ügyesen nyúlt az alapanyaghoz, de a rendezői debütálásának sikerét leginkább a két főszereplőjének köszönheti.

Amikor valaki egy múltban játszódó filmhez keres női főszereplőt, Saoirse Ronannel nem nyúlhat mellé. A színésznő a Vágy és vezeklésben (2007) nyújtott alakításáért már 13 évesen megkapta az első Oscar-jelölését, majd az ötvenes évek Amerikáját egy ír bevándorló szemén keresztül bemutató Brooklynért (2015) ismét jelölték az aranyszoborra, és tavaly is esélyes volt a díjra a kétezres évek nosztalgiájával tűzdelt Lady Bird kapcsán. Idén a Csehov-féle A sirály adaptációjában szerepelt, illetve az amerikai mozikba pár hónap múlva érkező Mária skót királynőben alakítja a címszereplőt; jelenleg pedig Greta Gerwig (Lady Bird) Kisasszonyok-adaptációját forgatja.

Saoirse Ronan imádja a múltban játszódó filmeket, és azok is imádják őt.

Ahogy minden más korszak, a hatvanas évek is tökéletesen illik hozzá. Az Az a nap a tengerpartonban ő alakítja Florence-t, a jómódú családból származó hegedűst, aki akármennyire is szeretné boldoggá tenni férjét a nászéjszakájukon, a szex számára egy rémálommal ér fel. A Billy Howle-féle Edward tökéletes ellenpont Saoirse Ronan Florence-éhez: minél jobban feszíti szét az izgalom és a vágy, annál feszültebb és merevebb lesz újdonsült felesége. Az egy percig sem kérdőjeleződik meg, hogy ez a két ember tényleg szereti-e egymást, viszont

hiába érzi ugyanazt a szívük, egyéb fontos szerveik már nincsenek összhangban.

Az Az a nap a tengerparton egy viszonylag eseménytelen film. Az elsődleges idővonalon a nászút első napját láthatjuk, és azon belül is az első szexuális együttlétre tett kísérletet. Ezt meg-megszakítják flashback-jelenetek, amikor Florence – időhúzás gyanánt – beszélgetést kezdeményez Edwarddal. Megismerjük a két szerelmes egymásra találásának (viszonylag konfliktusmentes) történetét, majd a film tetőpontja után betekintést nyerhetünk a jövőjükbe is. Mivel kettejük romantikus múltja nem túl emlékezetes, ezért a film nagyban támaszkodik a két színész közötti kémiára. Ronan és Howle – akik egyébként idén a Sirályban is együtt szerepeltek – azonnal szimpatikussá válnak, és még úgy is drukkolunk nekik, hogy a forgatókönyv nem vázolja fel rendesen kettejük kapcsolatát.

Akármennyire is jó a főszereplőpáros, a filmnek sikerült létrehoznia egy lehetetlennek tűnő helyzetet: egyszerre túl hosszú és mégis túl rövid. Ezt a furcsa érzést úgy tudja kiváltani a nézőből, hogy

két film akar lenni egyszerre: egy visszafogott kamaradráma és egy grandiózus szerelmi történet.

Percre pontosan meg lehet mondani, hogy mikor vált át a film az előbbiből az utóbbiba: Edward és Florence közösülésre tett első kísérlete rosszul sül el, az eset hatására pedig rövid bevillanások formájában megtudjuk, hogy mi az oka a feleség szextől való elzárkózásának. Míg előtte a szerencsétlenkedésük kifejezetten komikus, ebben a pillanatban tragikussá válik a film hangvétele. Az ezt követő dialógusban merül fel a (jelképes) kérdés, hogy létezik-e szerelem szex nélkül, amire persze mindketten más-más választ adnak. Azonban Florence traumáit a későbbiekben nem érinti a film, helyette kapunk egy – a Kaliforniai álom végére emlékeztető – montázst a nászutat követő évtizedekről, ez pedig végleg elüt attól a visszafogott jellegtől, ami az előtte lévő bő másfél órát jellemezte.

A rendező Dominic Cooke úgy kerülhette volna ki ezt a kettős hatást, ha kivág pár flashback-jelenetet a film első háromnegyedéből, a felszabadult időt pedig átcsoportosíthatta volna a nászút utóhatásának megmutatására; vagy egyszerűen – szembemenve a regénnyel – a nászút első napjával zárta volna a történetet, homályban hagyva a páros későbbi sorsát. Végül így csak egy jó film lett az Az a nap a tengerpartonból, pedig benne volt egy kiemelkedő alkotás lehetősége is.

Rácz Viktória

Rácz Viktória a Zsigmond Király Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett 2017-ben és az ELTE filmtudomány mesterszakán diplomázott 2019-ben. Több portálra és nyomtatott újságba is ír kritikákat, elemzéseket. A Filmtekercs.hu szerkesztőcsapatának tagja.