Kritika

A lélek nyomában – Szenilla nyomában

finding doryMaximális szórakozástatást nyújt a Némó nyomában folytatása: izgalmas, vidám, olykor pityergős. Az esetleges hiányérzet azonban nem alaptalan. Mi változott a Pixarban az elmúlt tíz évben?

Tizenhárom évvel ezelőtt kezdődött Némó kalandja, amikor világszerte bemutatták a Pixar stúdió ötödik nagyjátékfilmjét. A Némó nyomában irdatlan sikereket ért el: akkoriban ez volt a legnagyobb bevételű animáció, továbbá az év második legnézettebb mozija. Négy Oscar-díjra jelölték, ebből egyet, a saját műfajának kitüntetését el is nyerte. A siker töretlenül folytatódott a DVD-eladásokban is, ebből a korongból értékesítették minden idők legtöbb lemezét (több mint 40 milliót!).

Aztán a Disney teljesen bekebelezte a stúdiót, így hát folytatták. Az új rész a korábbi mellékszereplőre, Szenillára fókuszál. A rövidtávú memóriazavarral küzdő palletás doktorhalban egyszer csak felvetül, hogy megkeresi a szüleit, akik egy mélyről feltörő emlék alapján Kaliforniában élnek. Szenilla azonnal el is indul, Némó és Pizsi, akik a családtagjuknak tekintik, fáziskéséssel követik, számtalan kalamajkába keveredve útjuk során.

Mindenféle izgalom vár a főhősökre: egy jelenetben például egy bámulatosan agresszív polip támadja meg a bohóchalakat, bevallom, rég izgultam ennyire filmen! A többi állat azért sokkal inkább kedves, noha nem tökéletes figura. A mellékszereplők a Szenilla nyomában igazi ékkövei. A lusta oroszlánfókáktól kezdve Sorson, a bálnacápán át Hankig, a polipig mindannyian ott fognak figyelni plüssállatként a gyerekes családok életében, egytől egyig aranyos és szeretnivaló karakterek, akikre jól esik majd visszaemlékezni. A legviccesebb mellékszereplő azonban egyértelműen Kautzky Armand – így-így, Kautzky Armand maga, többet nem mondok, de garantálom, hogy ütni fog!

doryÉrdekes módon egyébként az események döntő része ezúttal nem az óceánban, hanem egy tengeri élővilágkutató központban játszódik, ahol beteg állatokat ápolnak, majd engednek vissza a tengerbe gyógyulásuk után. Néhányan a központban élve tengetik napjaikat, többnyire kellemes boldogságban, nem pedig akaratuk ellenére. E szokatlan helyzetben az állatok nem igazán vágynak a szabadságra, de nem is taszítja őket a korlátlan óceán. A bezártság nem frusztrálja őket, de nem is élvezik feltétlenül a börtön nyújtotta biztonságot. Egyfajta furcsa együgyűség jellemzi szinte az összes halat, a bágyadtság egy sajátos fátyolként húzódik rá a személyiségükre.

Alapvetően jellemfejlődésről sem beszélhetünk egyik karakter esetében sem (kivéve talán Hanket). Szenilla a memóriazavara folytán egy spontán és vidám lélek, de mivel ez számára nem tudatos, ezért talán túl összetett lenne a gyerekeknek mintaként tekinteni az ő életmódjára. Pizsi egyébként megpróbálja, esetében a belső ellentmondás azonos a korábbi részben megismerttel, nem tud felszabadultan viselkedni, mert görcsösen óvatos. Tovább tehát nem jutunk egyik szereplő esetében sem, nem mélyül a karakterük, nem ismerjük meg újabb oldalukat – pedig ezek a Szörny Egyetem és a Toy Story folytatásaiban egyaránt megjelentek értékként.

szenillaMás tekintetben sem ad gondolatokat a Szenilla nyomában. Egyszerűen nincs mondanivalója. Míg például az első rész bravúrosan szemléltette, hogy az ember beavatkozása az ökoszisztémába még jó szándékkal is ártalmas lehet, addig itt ez az egész kérdés megválaszolatlan. Nem ítéli el az ócenáirumokat a film, nem tartja szükségesnek a fenntartásukat és nem is kérdőjelezi meg a létüket. Nem mond róluk semmit. Mit tanítasz a gyerekeknek? – kérdezte hipotetikusan az előző Pixar-film kapcsán kollégám, hiszen a Dínó tesó bújtatottan, de méltatta a céltalan erőszakosságot. Erről ezúttal szó sincs, de a káros értékek közvetítésének mellőzése attól még ugyanúgy nem dicsérendő.

A Szenilla nyomában így nem más, mint egy délutáni Disney-mese. És ez azért mélységesen szomorú, mert a Pixar régen pont ennek az ellenkezője volt. Manapság nehéz megérteni, miért övezte ezt a stúdiót akkora rajongás, pedig az nem volt megalapozatlan, egyszerűen ez a csapat képes volt tömegeket moziba csábítani ismeretlen történetekkel. A Pixar-mesék nem adaptációk voltak, se nem feldolgozások vagy folytatások, hanem hihetetlenül kreatív, mély tartalommal és rendkívül összetett értékrendszerrel megáldott kalandok voltak a család minden tagja számára. Csüggesztő látni, hogy a felsorolt három érték mindegyike hiányzik a Szenillából. Ettől még az persze teljesen szórakoztató és nem utolsó sorban gyönyörű animációs film. Csak hiányzik belőle a lélek.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com