Kritika

Hamar kipukkad – A buborék

Judd Apatow fél Hollywoodot felkérte A buborékhoz (The Bubble), hogy szerepeljenek egy filmben, amely arról szól, hogy egy csapat hollywoodi sztár éppen egy dinós filmet forgat a pandémia közepén. Ez csak jól sülhet el, ugye?!

A világ kis túlzással két évre szinte teljesen leállt, miután 2020-ban berobbant a járvány. Ennek pedig automatikus hozadéka volt, hogy a kulturális és szórakoztatóipar is belassult. Premierek csúsztak évekig, forgatások álltak hónapokig. Volt persze, aki a minimalista filmkészítés felé fordulva – már ami a stáb méretét illeti – a pandémia közepén is megpróbálkozott egy-egy új alkotás elkészítésével; gondoljunk csak a Malcolm és Marie-ra vagy a Songbirdre.

Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben!

Maga az élmény pedig még több filmet és sorozatot megihletett. Ezekhez csatlakozik most – jócskán megkésve – A buborék.

Judd Apatow, akitől általában a könnyedebb vígjátékokat szokhattuk meg, olyan karanténfilmek után hozta tető alá a Netflixnél legújabb komédiáját, mint az Ezek vagyunk mi, a Karantén meló, a Vivarium vagy a Kimi. És a sort persze bőven lehetne még folytatni. Ha nem is a legeredetibb tehát a pandémia közepén karanténba ültetni a főhősöket, A buborék első ránézésre igencsak ígéretesnek tűnik.

Kezdve azzal, hogy az alkotást olyan nevek fémjelzik, mint Pedro Pascal, David Duchovny, Karen Gillan, Leslie Mann, Fred Armisen, Keegan-Michael Key és Maria Bakalova. Ők alkotják egy ismert dinós akciófranchise sztárjait, akik éppen a hatodik etap forgatására készülnek egy angliai hotelben. Ezzel a felállással pedig szembe is ötlik, miért gondolta úgy Apatow, hogy van létjogosultága a filmjének, így 2022 áprilisában is.

Egy szórakoztató vígjátékot ígér A buborék, amelyben a sztárjai önfeledten túlozzák el a hollywoodi színészekre ráhúzott sztereotípiákat, miközben egyszerre vezetik be a nézőt a blockbusteres kulisszák mögé és próbálnak meg frappánsan reflektálni a járványra és arra, hogyan is hatott az a filmgyártásra és a filmcsillagokra.

A recept azonban a megvalósításnál félrecsúszik. Összecsapottnak, klisésnek és fáradtnak érződik, ahogy a csapat kiváló színész megpróbál humort, lelket és tempót lehelni az egyszerre unalmas és nyakatekert forgatókönyvbe.

A történet azzal indul, hogy szépen összegyűjtik a sztárokat, de az elején csak egyikük két hetes hotelkaranténját követjük nyomon. Hogy aztán egy későbbi montázsban ismét karanténba kerüljenek a figurák, ezúttal már mind.

A bezártság megkettőzése azonban erőltetett.

Főleg, hogy a hotelszobában nehezen meg nem őrülő sztárok semmi olyat nem csinálnak, amit vagy ne láttunk volna az elmúlt két évben a képernyőn, vagy ne éltünk volna át mi magunk. Frenetikus tornázás, émelygésig való zabálás, zokogó zenehallgatás és a többi. Nincs eredetiség, se humor.

Aztán persze a tervezett pár hónapos forgatás ilyen-olyan okok miatt elhúzódik, a bezártságot pedig egyre nehezebben viselő sztárok legszívesebben maguk mögött tudnák a filmet: akár készen, akár nem. Így az eleinte egyszerű karanténvígjáték olykor egy kis thriller elemet kap, hogy aztán teljes akcióba váltson a végén. És noha ez elméletben nem is hangzik rosszul, túl összevisszák a szálak ahhoz, hogy tényleg élvezetes legyen a műfajváltás.

A hatalmas sztárok valóságtól elrugaszkodott „nehéz” mindennapjai és a pandémiával való megbírkózása is elméletben külön humorforrásként szolgálhatna. Ha pedig ilyen erős színészeket ültetünk egymás mellé, akiknek annyi lenne csupán a feladatuk, hogy kötetlenül élvezzék és ennek révén elvigyék hátukon az alkotást, nehéz nem pozitív végeredményt jósolni.

De még ez a gárda sem képes kiegyenlíteni az ide-oda ugráló, sokszor feleslegesen harsány és magát ismétlő filmet.

A karakterek sablonosak, felszínesek és annyiszor láttuk már őket, hogy még az ilyen helyzetekben egyébként brillírozó (gondoljunk csak a Wonder Woman 1984-re) Pedro Pascalt is szinte kényelmetlen nézni, ahogy eltúlzott akcentussal, köntösben és borzos hajjal próbálja hozni a különc külföldit, akinek egyébként csak a szex jár a fejében. Nem beszélve a többiekről! Megkapjuk az unalmas középkorú sztárpárt Leslie Mann és David Duchovny révén, akik hol szétmennek, hol összejönnek; a fiatalságát nehezen elengedő fitt sztárt (Keegan-Michael Key); a TikTok generációt képviselő csacska fiatalt (Iris Apatow); és a magát a projektnél jobbra tartó színésznőt (Karen Gillan), aki ugyanakkor kisebbségi komplexusban szenved.

Érezhetően senki sem tudta hova tenni a forgatókönyvet, amely nemcsak maníros, hétköznapi, kiszámítható és ezek révén sokszor fárasztó, de ha nincs éppen a járvány, azt is elhisszük, hogy a ’90-es években készült. És ezen nem segít, hogy még egy-két TikTok videót is összeraknak a film során, sőt. Apatow valahogy darabosan próbál menő és trendi lenni, de még a generációs különbségekre épülő poénok is laposak maradnak. Ahogy a fordulatok is.

A film próbál ugyan kikacsintani a közönségre, egy-egy szóval vagy mondattal beszúrni az elkényeztetett sztároknak, de korántsem megy annyira mélyre, hogy valóban kritikus hangot üssön meg. Ezáltal pedig pont, hogy maga ellen dolgozik: ellenszenvet kelt a karakterek iránt, akik kínzásként élik meg, hogy le kell forgatniuk egy filmet egy picit kényelmetlen körülmények között. Egy drága hotelben, ismerős emberek oldalán, egy hatalmas rakat pénzért. Olykor felmerült bennem a világhálót bejáró videó, amikor nagy sztárok az Imagine éneklésével próbáltak erőt küldeni a halandó népnek a gyönyörű medencés-kertes villáikból. Azonban A buborék inkább hajlik a videó felé, mintsem húzná alá annak problematikáját.

A buborék (The Bubble) már nézhető a Netflixen.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!

Podcast

Hirdetés

Hirdetés