A célpont című film Maureen Kearney valós történetét mutatja be, aki egy, a francia nukleáris ágazatot megrázkódtató ügyet robbantott ki 2012-ben. A szakszervezeti vezető ötvenezer munkahely megmentéséért egyedüliként szállt harcba, élete azonban váratlan fordulatot vett, amikor perverz, szexuális támadás érte saját otthonában.
Filmbéli társadalmi drámák ismert toposza, mikor kitalált vagy valós eseményeken alapuló történetekben egy magányos hős akár politikai-gazdasági nagyhatalmakkal is szembeszáll, hogy az igazság bajnokaként megvédje a „kisembert.” A zsáner kedvelt változatában női hős szegül szembe a világgal, miként az a Pelikán ügyiratban (1993) is történik, ahol a hősnő egy legfelsőbb körökhöz köthető gyilkosság ügyében küzd a hatalommal szemben, és az Erin Brockovich–Zűrös természet (2000) című filmben ugyancsak nő harcol a talajvizet rákkeltő anyagokkal szennyező óriáscéggel. A Három óriásplakát Ebbing határában (2017) esetében pedig egy elkeseredett anya küzd a rendőri hatalommal, mely nem nyomoz tovább meggyilkolt lánya ügyében. A politikai-hatalmi túlkapásokkal vagy óriáscégek stiklijeivel szemben fellépőket e filmek rendszerint hősként jelenítik meg, és az ő nézőpontjukból követik nyomon az eseményeket.
Nincs ez másként A célpont című filmben sem, mely a forgatókönyvírásban is részt vállaló Caroline Michel-Aguirre – a L’Obs oknyomozó újságírójának – 2019-ben megjelent könyvének filmadaptációja. A valós eseményeken alapuló, Párizsban játszódó történet Maureen Kearney-ről (Isabelle Huppert), a neves Areva multinacionális atomerőmű ír származású szakszervezeti vezetőjéről szól, aki egy titkos informátor segítségével felfedte a nyilvánosság előtt az állami tulajdonban lévő Electricité de France (EDF) egy kínai céggel kötött titkos üzletét. Az Areva bekebelezésére készülő EDF ezen szigorúan titkos megállapodása a francia nukleáris technológia Kínába telepítését vetítette előre, mely terv 50 000 Avera alkalmazott munkahelyét fenyegette.
A kipattant, bizalmas ügylet az egész francia nukleáris ágazatot megrázkódtatta a maga idejében.
Maureen Kearney egyedüliként szállt szembe a világgal, megszállott harcot folytatva az Areva arrogáns, szexista igazgatójával (Yvan Attal) éppúgy, mint sumákoló, kormányzati tisztviselőkkel annak érdekében, hogy francia munkahelyek ezreit mentse meg. Élete azonban egyik napról a másikra összeomlott, amikor névtelen fenyegetéseket követően, 2012-ben erőszakos és perverz szexuális támadás érte saját otthonában. És a rendőrségi nyomozás egy ponton különös fordulatot vett.
Jean-Paul Salomé, aki már előző filmjeiben is szívesen nyúlt a rendőrség (Fűnökasszony, 2020, Körberajzolva, 2014) és hatalmi ágazatok tevékenységéhez fűződő témákhoz (A kaméleon, 2010), a könyv szerzőjével és Fadette Drouard forgatókönyvíróval olyan filmet alkotott A célponttal, amely politikai-társadalmi thrillerként egyfelől korunk fontos és mind aktuálisabb problémájára, a lokalizáció-globalizáció arányának Ázsia, s ezen belül is Kína irányába való eltolódására irányítja a figyelmet. Másfelől – mindezzel összefüggésben – a francia cég 50 ezer alkalmazottjáért küzdő szakszervezeti vezető lélektani drámáján keresztül azt mutatja be, milyen kálváriát jár be az, aki egy nagyhatalmi gépezetben pici szilánkként akad a fogaskerekek közé. E két szorosan egymásba fonódó problémakör szinte kettémetszi a film szerkezetét,
míg első felében a rendező a francia nukleáris technológia kínai kezekbe való átjátszásának titkos folyamatát követi nyomon, addig a második részben kifejezetten Maureen Kearney egyenlőtlen, illetve kettős küzdelmére koncentrál,
amit a munkahelyek megmentéséért, és az őt ért brutális támadást követő talpra állásáért vív.
Jean-Paul Salomé az atomerőmű működésének és Maureen magánéleti válságának ábrázolásával konfliktusok hálózatával szövi át filmjét, melyek izgalmas dinamikát kölcsönöznek a történéseknek, még akkor is, ha a film kicsit lassúra sikeredett. E konfliktusok gerjesztette összecsapások szinte dokumentumfilmszerű betekintést nyújtanak az Areva és EDF egymásnak feszüléséről, és a Teiresziosz álnevű titkos informátor szivárogtatásának súlyos következményeiről. Egyik ilyen konfliktusforrásként különösen érdekes az Avera bürokratikus működésén keresztül belelátni egy élenjáró európai ország női cégvezetőjének (Marina Fois) érvényesülési stratégiáiba, és a filmben más téren is megjelenő női szolidaritás és árulás különféle megnyilvánulásaiba.
Aktuális témaválasztásán, a világ geopolitikai átrendeződésének francia cégen keresztül történő bemutatásán túl, Jean-Paul Salomé filmjének legnagyobb érdeme annak a pszichológiai folyamatnak a kifinomult ábrázolása, amely egy önbecsülését veszített nő talpra állásáról szól, mivel a rendőri nyomozás nem várt fordulataként Maureen Kearney áldozatból egyszer csak gyanúsítottá vált, az ellene felhozott vád szerint „riasztás kitalált bűntény miatt.”
A célpont kendőzetlenül követi nyomon azt a megalázó eljárást, ahogy Maureent fiatal, férfi rendőrök hallgatják ki apró részletekre kiterjedő alapossággal,
miközben női rendőr is van, és az ügyben a bíróság működése is igen tanulságos. A rendező patikamérlegen adagolja az ügyben újonnan felbukkanó információkat, így tartva kétségek között az igazságot illetően a nézőt. A Maureen Kearney-ügy éveken át tartó procedúrája ékes látlelete egy politikai-gazdasági érdekek uralta férfiközpontú világnak, mely egy nőt vett célpontba.
Az apró részletekre is adó forgatókönyvön túl, Isabelle Huppert kitűnő színészi játékának tudható be annak a lélektani mélyrepülésnek az átélhető ábrázolása, amit Maureen az évek harcai során megélt. Huppert visszafogott, és a korábbi magánéleti kudarcait és labilitását a munkába menekülés álarca mögé rejtő, hideg karakterét ismerjük már a Paul Verhoeven által rendezett Elle című filmjéből is, melyben szintén egy hasonló típusú nőt alakít hitelesen. Maureen Kearney harcias, makacs, ám ugyanakkor sérülékeny személyiségének érzékeny megformálásával Isabelle Huppert már önmagában is elvinné hátán a filmet, de A célpont emellett politikai thrillerként is megállja a helyét.
