Kritika

Turisztikai magazinnak kiváló – Earthquake Bird

Bár A csendmadár (Earthquake Bird) első pillantásra egész ígéretesnek tűnik, Alicia Vikander Netflix-filmje végül nem igazán ér fel az előzetes elvárásokhoz.

Az Earthquake Bird  a Netflix legújabb produkciója, ám a streaming szolgáltató nem feltétlenül jelent garanciát a jó minőségre. Hiszen olyan alkotások mellett, mint mondjuk Az ír, könnyen belefuthatunk egy-egy igen rosszul sikerült filmbe; gondoljunk csak például a Sebekre. A Colette és a Megmaradt Alice-nek készítője, Wash Westmoreland legújabb rendezése valahol a kettő közé esik. A Susanna Jones azonos című regényéből adaptált neo-noir premisszája ugyanis meglehetősen izgalmas.

A Japánban élő, svéd Lucy (Alicia Vikander, aki a szerep kedvéért japánul is megtanult) egy pszichésen ingatag lány, akinek amerikai barátnője, Lily (Riley Keough) nem sokkal korábban tűnt el. Mikor a rendőrség talál egy durván megcsonkított holttestet, ami talán Lily-é is lehet, behívják Lucy-t kihallgatásra. De a lányt nemcsak barátnőjéről kérdezik, hanem a volt barátjáról, Teijiről (Naoki Kobayashi) is, akit szintén nem találnak.

Az idáig vezető eseményeket flashbackben elmesélő narratíva egyre több izgalmas kérdést vet fel: ki az igazi pszichopata hármójuk közül? Lucy vagy Teiji a veszélyesebb? És Lily vajon tényleg halott? Ezek a dilemmák akár egy Holtodiglan-szintű sztorit is takarhatnának, csakhogy a történet idővel szétesik, mivel Westmoreland túl sok cselekményszálat zsúfol ebbe a másfél órába.

Pedig az Earthquake Bird a neo-noir elemeit egész jól építi be a rendező a filmjébe.

A Japánt gyönyörűen reprezentáló vizuális stílus mellett – amit kiváltképp a neonnal kiegészült fény-árnyék játék határoz meg – a karaktertípusokat is ügyesen választotta meg.

A neo-noir főszereplője általában igazi antihős, kétes múlttal, akinek egy rejtély megoldása a legfőbb feladata: Lucy pontosan beleillik ebbe a kategóriába. Mivel ő sem tudja, mi lett eltűnt barátnője sorsa, az emlékei felidézése közben igyekszik a nyomozókkal együtt megfejteni, mi történhetett Lily-vel – amellett, hogy ugyanolyan sodródó, passzív szereplő, mint a ’40-es évek noirjainak bármelyik nyomozója.

De a klasszikus femme fatale sem hiányozhat a sorból, akit az Earthquake Birdben Lily testesít meg. Az erősen szexuális nőnek, aki vonzerejével a noir-férfi bűnbe involválódásának letéteményese, ezúttal nem (csak) heteroszexuális célpontja van.

A Lucy barátjával nyíltan flörtölő lány Teijivel együtt a barátnőjét is elcsábítja, akinek biszexuális vonzalmát egy explicit fantáziakép bizonyítja.

Bár a két nő a műfaj populáris archetípusait reprezentálják a filmben, Westmoreland Teiji szerepével egy viszonylag kevésbé ismert területre lépett. A japán férfi a végzet asszonya párja lesz: az homme fatale, amely annak ellenére, hogy kevesebb figyelmet kapott a filmtörténetben, már a klasszikus noirok – lsd. Nightmare Alley (1947) vagy Gázláng (1944) – idején létezett. Jellemzése hasonló, mint női párjának: ugyanúgy szexuálisan motivált karakter, aki a nemiségét hangsúlyozó tulajdonságokkal babonázza meg a főhőst. Így tehát míg ezt a femme fatale esetében a kihívó viselkedés, vörös rúzs és magassarkú jelenti, addig a férfi esetében a domináns, határozott fellépése, valamint a tény, hogy a szerepre szinte kizárólag tradicionálisan jóképű színészeket választanak. Erre tökéletes példa Richard Gere, aki korának szexszimbolúmaként kiváló homme fatale volt a Higgy neki, hisz zsaru (1990) című filmben.

Ahogy Naoki Kobayashi is az. Hiszen amellett, hogy a nyugati szépségideál szerint is kétségtelenül vonzó férfi, remekül ragadja meg az homme fatale egyszerre csábító és rideg, egyszersmind manipulatív attitűdjét. Ezáltal pedig a szenvedélyes fényképész, Teiji szinte a megszállottjává teszi Lucy-t, akinek az élete egy csapásra a férfi körül kezd forogni:

kapcsolatukban minden erotikussá válik, s még a fotózás is egyfajta szexuális aktust jelképez.

A végezetes férfi és nő hatására pedig Lucy közvetve és közvetlenül is gyilkossá válik. Itt kapcsolódik be egy random misztikus szál, miszerint a lányt „követi a halál”, s mintegy rókatündérré válva, sorra hullanak körülötte az emberek. Az egyik ilyen eset például akkor történik, mikor Lucy-t kimonóba öltözteti a japán barátnője, s egy már-már komikus fordulattal az idősebb mentoruk közvetlenül ezután életét veszti. Ezt akár a kulturális kisajátításról szóló kommentárként is értelmezhetjük, főleg miután ennél markánsabb társadalomkritika nemigen fordul elő a filmben. Pedig az Earthquake birddel Westmoreland épp a japánok védelmében, az ázsiai tradíciókat nem tisztelő emberek ellen is próbál szót emelni.

Csakhogy a rendező túl sok aspektust próbál összefogni: az Earthquake Bird egyszerre neo-noir egy bűnügyi rejtéllyel, pszichológiai tanulmány (Lucy pszichéjének bemutatása által), társadalomkritika, amihez még némi megmagyarázhatatlan misztikum is csatlakozik. És miután Westmoreland egyszerűen képtelen egyensúlyt teremteni a rengeteg vonulat között, egyik rész sem kerül kellően fókuszba, így az Earthquake Bird összességében egy kapkodó, felszínes film lesz.

Rakita Vivien

Rakita Vivien az ELTE Bölcsészkarán végzett film szakon. Kedvence a midcult, illetve a történelmi és gengszterfilmek, valamint sorozatok széles skálája. 2017 óta tagja a Filmtekercs csapatának.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés