Fókuszban Kritika

Turisztikai magazinnak kiváló – Earthquake Bird

Bár A csendmadár (Earthquake Bird) első pillantásra egész ígéretesnek tűnik, Alicia Vikander Netflix-filmje végül nem igazán ér fel az előzetes elvárásokhoz.

Az Earthquake Bird  a Netflix legújabb produkciója, ám a streaming szolgáltató nem feltétlenül jelent garanciát a jó minőségre. Hiszen olyan alkotások mellett, mint mondjuk Az ír, könnyen belefuthatunk egy-egy igen rosszul sikerült filmbe; gondoljunk csak például a Sebekre. A Colette és a Megmaradt Alice-nek készítője, Wash Westmoreland legújabb rendezése valahol a kettő közé esik. A Susanna Jones azonos című regényéből adaptált neo-noir premisszája ugyanis meglehetősen izgalmas.

A Japánban élő, svéd Lucy (Alicia Vikander, aki a szerep kedvéért japánul is megtanult) egy pszichésen ingatag lány, akinek amerikai barátnője, Lily (Riley Keough) nem sokkal korábban tűnt el. Mikor a rendőrség talál egy durván megcsonkított holttestet, ami talán Lily-é is lehet, behívják Lucy-t kihallgatásra. De a lányt nemcsak barátnőjéről kérdezik, hanem a volt barátjáról, Teijiről (Naoki Kobayashi) is, akit szintén nem találnak.

Az idáig vezető eseményeket flashbackben elmesélő narratíva egyre több izgalmas kérdést vet fel: ki az igazi pszichopata hármójuk közül? Lucy vagy Teiji a veszélyesebb? És Lily vajon tényleg halott? Ezek a dilemmák akár egy Holtodiglan-szintű sztorit is takarhatnának, csakhogy a történet idővel szétesik, mivel Westmoreland túl sok cselekményszálat zsúfol ebbe a másfél órába.

Pedig az Earthquake Bird a neo-noir elemeit egész jól építi be a rendező a filmjébe.

A Japánt gyönyörűen reprezentáló vizuális stílus mellett – amit kiváltképp a neonnal kiegészült fény-árnyék játék határoz meg – a karaktertípusokat is ügyesen választotta meg.

A neo-noir főszereplője általában igazi antihős, kétes múlttal, akinek egy rejtély megoldása a legfőbb feladata: Lucy pontosan beleillik ebbe a kategóriába. Mivel ő sem tudja, mi lett eltűnt barátnője sorsa, az emlékei felidézése közben igyekszik a nyomozókkal együtt megfejteni, mi történhetett Lily-vel – amellett, hogy ugyanolyan sodródó, passzív szereplő, mint a ’40-es évek noirjainak bármelyik nyomozója.

De a klasszikus femme fatale sem hiányozhat a sorból, akit az Earthquake Birdben Lily testesít meg. Az erősen szexuális nőnek, aki vonzerejével a noir-férfi bűnbe involválódásának letéteményese, ezúttal nem (csak) heteroszexuális célpontja van.

A Lucy barátjával nyíltan flörtölő lány Teijivel együtt a barátnőjét is elcsábítja, akinek biszexuális vonzalmát egy explicit fantáziakép bizonyítja.

Bár a két nő a műfaj populáris archetípusait reprezentálják a filmben, Westmoreland Teiji szerepével egy viszonylag kevésbé ismert területre lépett. A japán férfi a végzet asszonya párja lesz: az homme fatale, amely annak ellenére, hogy kevesebb figyelmet kapott a filmtörténetben, már a klasszikus noirok – lsd. Nightmare Alley (1947) vagy Gázláng (1944) – idején létezett. Jellemzése hasonló, mint női párjának: ugyanúgy szexuálisan motivált karakter, aki a nemiségét hangsúlyozó tulajdonságokkal babonázza meg a főhőst. Így tehát míg ezt a femme fatale esetében a kihívó viselkedés, vörös rúzs és magassarkú jelenti, addig a férfi esetében a domináns, határozott fellépése, valamint a tény, hogy a szerepre szinte kizárólag tradicionálisan jóképű színészeket választanak. Erre tökéletes példa Richard Gere, aki korának szexszimbolúmaként kiváló homme fatale volt a Higgy neki, hisz zsaru (1990) című filmben.

Ahogy Naoki Kobayashi is az. Hiszen amellett, hogy a nyugati szépségideál szerint is kétségtelenül vonzó férfi, remekül ragadja meg az homme fatale egyszerre csábító és rideg, egyszersmind manipulatív attitűdjét. Ezáltal pedig a szenvedélyes fényképész, Teiji szinte a megszállottjává teszi Lucy-t, akinek az élete egy csapásra a férfi körül kezd forogni:

kapcsolatukban minden erotikussá válik, s még a fotózás is egyfajta szexuális aktust jelképez.

A végezetes férfi és nő hatására pedig Lucy közvetve és közvetlenül is gyilkossá válik. Itt kapcsolódik be egy random misztikus szál, miszerint a lányt „követi a halál”, s mintegy rókatündérré válva, sorra hullanak körülötte az emberek. Az egyik ilyen eset például akkor történik, mikor Lucy-t kimonóba öltözteti a japán barátnője, s egy már-már komikus fordulattal az idősebb mentoruk közvetlenül ezután életét veszti. Ezt akár a kulturális kisajátításról szóló kommentárként is értelmezhetjük, főleg miután ennél markánsabb társadalomkritika nemigen fordul elő a filmben. Pedig az Earthquake birddel Westmoreland épp a japánok védelmében, az ázsiai tradíciókat nem tisztelő emberek ellen is próbál szót emelni.

Csakhogy a rendező túl sok aspektust próbál összefogni: az Earthquake Bird egyszerre neo-noir egy bűnügyi rejtéllyel, pszichológiai tanulmány (Lucy pszichéjének bemutatása által), társadalomkritika, amihez még némi megmagyarázhatatlan misztikum is csatlakozik. És miután Westmoreland egyszerűen képtelen egyensúlyt teremteni a rengeteg vonulat között, egyik rész sem kerül kellően fókuszba, így az Earthquake Bird összességében egy kapkodó, felszínes film lesz.

Rakita Vivien

Rakita Vivien

Rakita Vivien az ELTE Bölcsészkarán végzett film szakon. Kedvence a midcult, illetve a történelmi és gengszterfilmek, valamint sorozatok széles skálája. 2017 óta tagja a Filmtekercs csapatának.

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..