Kritika

„Mire szétfoszlik, a fájdalmad is elmúlik” – A csoda

Sebastián Lelio legújabb filmjében, A csodában érzékletesen vezet végig minket azon az alapvetésen, miszerint a pokol és a mennyország a hétköznapi valóságunkban, egymáshoz és önmagunkhoz való viszonyulásunkban mutatkozik meg.

A csoda az 1860-as évek közepén, egy világtól elzárt ír faluban játszódik. Ebbe a közegbe érkezik meg egy angol nővér, Lib (Florence Pugh), hogy megfigyelje a 11 éves Annát (Kíla Lord Cassidy), aki a családja állítása szerint, több mint négy hónapja egy falatot sem evett, csak mennyei mannát és vizet vett magához. Lib mellé egy apácát is hívnak, hogy egymást váltva, két héten keresztül figyeljék a lányt, és próbáljanak rájönni, pontosan hogyan maradt életben Anna étel nélkül.

A nővér kezdettől fogva szkeptikusan viszonyul a vallási fanatizmus jeleit mutató Annához és családjához, akik kiválasztottként tekintenek a gyermekükre.

A csoda Emma Donoghue 2016-os, azonos című regényének adaptációja, a szerző pedig társforgatókönyvíróként részt vállalt a film munkálataiban is. A chilei Sebastián Lelio legújabb filmjéhez, újfent Matthew Herbert elektronikus zenész komponálta a zenei témákat, amely fontos elemét adja a film erős atmoszférájának. Herbert zenei munkásságának fontos eleme, hogy mindennapi használati tárgyak zörejeit, zajait hangolja össze dallamokká. Ezekből hozza létre egyedi hangzásvilágú, instrumentális zenéit, amely A csodában álomszerű, transzcendentális hangulatot kölcsönöz a látottaknak. Lelio filmjeinek másik erőssége a vizualitás, amely gyönyörűen fonódik egybe az akusztikus elemekkel.

A sokszor ijesztően elhagyatott, de mégis költői és természeti kincsekben gazdag ír tájképek, valamint a gyönyörűen megvilágított és harmonikusan berendezett szobabelsők miatt is maradandó esztétikai élményt ad a film. Különösen szép, ahogyan a háttérben látható hegyoldalak lankás domborulatai, fodrozódásai, fokozatosan átfolynak az ágyban fekvő Anna takarójának gyűrődéseire, vonalaira.

A film első fele leginkább a pszichológiai thriller és a horror zsánerének hangulatát idézi, köszönhetően a misztikus hangulatot sugalló zenének, a gyertyafénnyel bevilágított szobabelsőknek, a falutól távol eső hegyvidéki tájképeknek, valamint a vallási fanatizmus állandó jelenlétének. A történet második fele azonban racionálisabb fordulatot vesz és a szereplők által hordozott traumák kimondása, feldolgozása, a bűntudatuk elengedése és egy új kezdet lehetősége kerül a középpontba. Ezt a folyamatot szépen szemlélteti Lib jellemfejlődése is, aki onnantól kezdve, hogy erőszakosan egy gumicsővel akarja táplálni a lányt, eljut odáig, hogy odafigyel a lányra, próbálja megérteni és mellette lenni azon az úton, amelynek a végén valóban megtörténik velük a csoda. Érzékletesen szimbolizálja ezt a folyamatot a taumatróp nevű optikai játék, amelynek megpörgetésével Anna hol a ketrecén belül, hol pedig azon kívül lát egy madarat.

A történet a traumák feldolgozásának bemutatása mellett valláskritikát is megfogalmaz,

ami szerencsére nem lesz egyoldalú vagy didaktikus. Leginkább a merev, az élettől, de a kereszténység lényegétől is elrugaszkodott, azt szó szerint alkalmazni akaró fanatizmussal szemben fogalmaz meg kritikát, ami ijesztően fertőző és végzetes kimenetelű lehet. A merev dogmákkal való takarózás helyett a felelősségvállalásra, az egymás felé fordulásra, a másik megsegítésére, a tett és cselekvés erejére hívja fel a figyelmet.

Lelio biztos kézzel vezeti a történetet, minden filmes eszköz okkal szerepel a filmjében, minden hozzáad az összképhez. Ehhez pedig társul még egy igazán meggyőző, nagyon jó alakításokat felvonultató színészgárda is. Nagyon jó választás volt a filmet keretező posztmodern, a film filmszerűségét leleplező, kamerába néző megoldás, amely szembefordít minket saját narratíváinkkal, a filmben látottakéval és ezek tovább gondolására ösztönöz.

Varga Dóra

Varga Dóra jelenleg az ELTE filmtudomány képzésének mester szakos hallgatója. Több éve foglalkozik filmkritikaírással, érdeklődési területe a feminista filmkritika valamint a filmzene elmélete, azok kortárs tendenciái. Különösen kedveli az amerikai függetlenfilmeket, a távol-keleti filmeket, a stop-motion animációkat és az európai művészfilmek bizonyos vonatkozásait.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!