Kritika Magazin

A diegézis határai – A házban

A hazbanFrançois Ozon olyan témát talált, vagy inkább olyanhoz tért meg A házban című művével, amiből akár még öt filmet készíthet, akkor sem válna unalmassá. Jó hír a rajongóknak, hogy újra az önreflektív szerzőiség gondolata, az alkotó és a mű, a valóság és a képzelet kibogozhatatlan viszonya került az író-rendező figyelmének központjába.

François Ozon az 5×2 szerkezeti bravúrja, a halállal foglalkozó előítéletmentes trilógiája (Homok alatt, Utolsó napjaim, Menedék) és a kissé felszínes Született feleség (Potiche) után egy 2003-as remeke, az Uszoda (Swimming Pool) gondolatvilágát viszi tovább. Most is jelen vannak a rendezőt foglalkoztató elemek, így a másság, a halál, a szexualitás és a párkapcsolat, A házban azonban mindenekelőtt a szerzői önreflexióra és a szubjektivitásra koncentrál.

Ozon talált témában dolgozott, hiszen a francia mozgókép történetében meghatározó fejlemény volt az új regény és a modern film összefonódó kapcsolata, valamint az a gondolat, hogy az írásmód fontosabb, mint a történet. Vagyis az, hogy minden a „szerző” találmánya. Ennek a nézetnek meghatározó képviselője volt a (forgatókönyv)író Robbe-Grillet, vagy a rendező Resnais, és ez az a terep, ez az a képzeletbeli tér, ahová Ozon is helyezi A házban cselekményét. Fiatal főhősünk, Claude (Ernst Umhauer) röviden, mindössze egy füzetlapra írja le élményeit, benyomásait egy választott témával kapcsolatban egy iskolai feladat teljesítésére, irodalomtanárát, Germaint (Fabrice Luchini) azonban annyira megfogja a fiú stílusa, hogy újabb feladatokat kér tőle. Így születnek egymás után a röpke, egy oldalt kitöltő, de folytatásos történetek a „normális családról”. Claude kívülállóként is bejáratos „a középosztály” családi házába, a voyeurisztikus megfigyelésre így számtalan lehetőség adódik, az alkotó tevékenység pedig a stílusok és írói alapállások keverésén, váltakoztatásán, transzformációján alapul. Mondhatni Claude lesz a ház ura, ahogy ez vizuálisan és a stílusgyakorlatokon keresztül is megjelenik. A háromtagú család (apa-anya-gyerek) önálló léte vagy önállósága kérdőjeleződik meg az újrajátszásokban, ismétlésekben, ráérős manipulációkban és nüansznyi változtatásokban, valamint abban, ahogy a szöveget író tanítvány és a szöveget olvasó tanár a diegézisen kívül, de fizikai valójukban megjelenve, néha közvetlenül a nézőnek kiszólva elemzik az éppen zajló történetet.

A_hazban_4

A modernista fogás mellett hangsúlyos szerepet kap Ozon lélektani-elemző stílusa is, szintén egy nagy (francia) irodalmi hagyományra támaszkodva, és visszautalva saját rendezésére, az Uszodára. Ebből a szempontból az alkotói folyamat önmagába záródó, körkörös szubjektivitása hangsúlyos a filmben. A korábbi műben Charlotte Rampling magányosan vonul vissza egy luxusnyaralóba, hogy új regényéhez ihletet találjon, miközben a néző előtt az alkotás folyamatának kvázi-pszichotikus stációi bontakoznak ki. Ott a feszültséget az tartja fenn, hogy a néző sokáig nincs tisztában vele, hogy amit lát, az a regény kialakulásának, megszületésének folyamata, ahogyan az szubjektíve átélhető a szerző szempontjából. Erről csak a játékidő végén bizonyosodhatunk meg egyértelműen, és visszamenően alakulnak át, visszamenően címkézzük a történet képeit képzeletbelinek vagy valóságosnak. A tudatsíkok ilyetén összemosása, egymásba folyatása A házban-nak is része, itt azonban a játék a kezdetektől nyílt. Tudjuk, hogy Claude felületesen ismeri a saját története szereplőit, a „családot”, és azt is, hogy találkozhat velük, ellenben abban már kevésbé lehetünk biztosak, hogy a pillanatnyi cselekmény valós-e. Amikor Claude tanára kérésére újraírja az előző napi történetet, a fiú más stílussal próbálkozik, más kerül a fókuszba, ezeket pedig a képek is alátámasztják. De amikor a játszma már tanár és tanítvány között is intenzíven folyik, nem tudjuk, hogy Claude valóban megteszi-e azokat a dolgokat, amikről ír, vagy csak a fiú fantáziaműködésébe pillantunk bele (amelyet egyben a tanár és annak felesége (Kristin Scott Thomas) is olvas), esetleg egy „szerzői hecc” aktusát látjuk, amiben a karakterek és az olvasó/néző feletti szerzői hatalomnyilvánítás jelenik meg.

Ahogy az várható, a játék veszélye nem tartható az írás fikciós világában, így a film szereplőinek fikciós világába is átkerül. A fiatal fiú csábítása – ami a hiányzó anya miatt főleg az idősebb nőnek szól – átkerül a film valóságába is, alapvetően forgatva fel az értelmiségi tanár és felesége kapcsolatát. (Nem véletlen, hogy Germain és felesége egy Woody Allen-filmet néznek a moziban, és abban a jelenségben sem kis cinizmus van, ahogy a házbéli család viszonyai megerősödve, az őket lényegében kihasználó értelmiségi házaspár kapcsolata viszont egyre inkább konfliktusosan jelenik meg a vásznon.) A csúcsponton pedig annyira benne van a nézőben a kétkedés és változtathatóság élménye, hogy azt is megkérdőjelezi, ami egyébként magában a film történetének világában végül valósnak bizonyul. Ezzel a csavaros és önreflektív gesztussal egyesíti Ozon az írás és a film világát, megmutatva, hogy ő A házban mindenható irányítója. Így a film Hátsó ablakot idéző záróképe egyfajta szerzői kinyilatkoztatás, amennyiben a társasház ablakait figyelő Germain és Claude Ozonhoz hasonlóan a lakók figurájához sző akár egymásnak ellentmondó történeteket is.

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs pszichológus, újságíróként specializációja a filmek és a lélektan kapcsolódási pontjai, a pszichológiai jelenségek, elméletek filmes megjelenése, a művek mélylélektani-szimbolikus értelmezései.

Add Comment

Click here to post a comment

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya