Kritika

Angyali zene a túlvilágról – A díszvendég

Veronica, a fiatal gimnáziumi zenetanárnő önkéntes börtönbüntetésre ítéli magát, s ezen apja, aki töretlenül hisz lánya ártatlanságában, sem tud változtatni, bármennyire is szeretne. Egymásnak feszülésükből lassanként felfejtődnek a múlt mélyen eltemetett titkai A díszvendég című filmben.

Atom Egoyan immáron 40. (beleértve ebbe minden eddigi alkotását) filmje apa és lánya megrázó lélektani drámája. Veronicát (Laysla De Oliveira), a fiatal gimnáziumi zenetanárnőt fiatalkorú tanítványai szexuális zaklatásáért ítélték börtönbüntetésre. Jim, az apja (David Thewlis) azonban nem képes elfogadni a történteket, töretlenül hisz lánya ártatlanságában és elkeseredetten, már-már megszállottan harcol Veronica igazáért, minek következtében mind rigorózusabbá és zavartabbá válik. Felgyülemlő feszültségét a munkájában vezeti le, mi több, az ellenőrzési feladatából fakadó hatalmát lánya ügyének tisztázására is felhasználja. Ám minden hiába, mert kiszabadulása érdekében Veronica nem hajlandó együttműködni vele. Egymásnak feszülésük során lassanként felfejtődnek a múlt mélyen eltemetett titkai.

A díszvendég több idősíkon futó családi történet, melynek múltból való felidézése Jim halálával veszi kezdetét a temetési szertartásra felkért Greg atya (Luke Wilson) és Veronica között zajló beszélgetéssel, és a film struktúrája végig a köztük lévő párbeszédre épül. Múlt és jelen összefonódásából lassan bontakozik a történetük, Jim halálával azonban a megválaszolatlan kérdések immáron örökre homályban maradnak. Pedig Jim a film igazi főszereplője, aki annak idején éttermét feladva közegészségügyi ellenőr lett, hogy több időt tölthessen kislányával. Éveken át ülte végig Veronica zeneóráit, nem csoda hát, hogy mély kötődés alakult ki közöttük. Ám az anyja halála körüli történések hatására

Veronica még kislányként elveszítette hitét apjában.

E korai évek történéseiben központi játszik szerepet egy ritka hangszer, amelynek ír feltalálója az 1700-as években nem véletlenül adta az „angyali orgona” nevet. A zongorázás mellett Veronicát a vízzel telt üvegpoharakkal való zenélésre is megtanította zongoratanárnője, akinek fiával, Walterrel gyerekként koncerteket adtak e különös, már önmagában is az élet törékenységét sugalló hangszeren.

Mintegy titkos lelki kapocsként az éteri hangzású üvegpohár-dallamok kötik össze a film valamennyi szereplőjét: Jimet és életvidám, de rákban korán elhunyt brazil feleségét, Roseangelát (Tennille Read), az üvegpoharakból gyönyörű dallamokat előcsalogató Veronicát, a zongoratanárnőt és fiát, Waltert. De a film fontos szereplője még Benjamin, a fehér nyúl is, amit Veronica kislány korában kapott, és börtönléte alatt apja gondozza. Jim szerint a nyulak azért szerencsések, mert föld alatti üregekben élnek és „kommunikálnak az alvilág szellemeivel”. Benjámin az élők és a halottak szellemei közötti átjáró.

A szereplők bonyolult konstellációban egybeszövődő történetében felismerhetők az Egoyan előző filmjeiből ismert toposzok. Ilyen a Jim és Veronica közötti érzelmi kötelék meggyengülésének – egy kihűlt emberi viszony természetrajzának – kifinomult ábrázolása. De visszatérő motívum nála olyan megtörtént eseményekre való visszaemlékezés is, melyek az idő múlásával ugyan elhalványulnak, mégis kitörölhetetlenül az agyakba égnek. Apa és lánya börtönbéli vitáiból súlyos, évtizedek alatt betemetett titkokra derül fény Jim halála előtt, s ezek Veronica minden tisztázási kísérlete ellenére sem oldódnak fel, apja makacs ellenállása miatt. Múltjuk halott démonjaival küzdenek mindketten, s úgy tűnik, Veronica mindenképp börtönben akar maradni, mert

úgy érzi, megérdemli a rá kirótt büntetést.

Önmagában már az is elgondolkodtató kérdés lenne, hogy vezekléssel megválthatjuk-e a bűneinket, ám Egoyan igazi kérdése az, hogy vezekléssel megválthatjuk-e a bűntelenségünket? Szakemberek hamis bűntudatnak nevezik azt a jelenséget, amit olyan bűn miatt érez valaki, amit valójában soha nem követett el, de legalábbis nem rajta múlott, hogy tragikus események mégis bekövetkeztek. A hamis bűntudatban szenvedők képtelenek szabadulni olyan bűn gondolatától, mely kitörölhetetlenül beékelődött a lelkükbe. A film rövid múltbéli felvillanásaiból lassan összeáll a kép, hogy Veronica egy baleset okozta tragédia, és annak későbbi következménye miatt akarja büntetni magát, mert meggyőződése, hogy ő érte a felelős.

Finom lélektani dráma A díszvendég, ám mégis valahogy hiányzik belőle a mélység, az a többlet, amiből megértenénk Veronica különös döntésének motivációját, a börtön tudatos vállalásának súlyát. Veronica számunkra némiképp érthetetlen eltökéltsége talán ezért is kölcsönöz olyan nyomasztó atmoszférát a filmnek, s ezt még Jim időnként humoros túlkapásai sem ellensúlyozzák. Erre a hangulatra erősítenek rá Amália Rodrigues fado énekesnő szomorkás dallamai is. A díszvendég kétségkívül legnagyobb értéke David Thewlis, aki Jim összetett személyiségét egészen kiváló alakítást nyújtva adja át. Mindvégig árnyalt játéka mellett egy zártkörű családi rendezvény kéretlen „díszvendégeként” képes még egész addigi életének összeomlását is megrázóan eljátszani.

Atom Egoyan filmje éppúgy szól bűnről, bűntelenségről és bűnhődésről, mint a magunknak és a másoknak való megbocsátásról. Életünk talán legnehezebb dilemmái ezek, s talán azért is érdemes megnézni A díszvendéget, hogy újra és újra elgondolkodjunk ezeken a kérdéseken.

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.