Kritika

A „falu bolondja” – A király nevében 2 – Két világ

Uwe Boll korunk Ed Woodja. Egyrészt rossz filmeket csinál, olyan darabok dicsérik keze munkáját, mint a Bloodrayne, a Postal vagy a Holtak háza. Másrészt saját maga finanszírozza alkotásait, ennek oka egyértelmű. Az akut videójáték-fétisben szenvedő német iparos tavaly leforgatta az eddigi egyetlen elfogadható filmjének folytatását. Itthon csak DVD-n érhető el a merénylet. Nem véletlen.

A film

Granger (Dolph Lundgren) kiöregedett veterán, aki karateoktatással, válla fájlalásával és bajtársai siratásával tölti mindennapjait. Ebbe az idillbe rondítanak bele a látszólag semmiből érkező orgyilkosok. Hősünket ugyan a szívroham környékezi, de természetesen legyőzi támadóit, majd egy varázslónő segítségével elutazik a középkorba, ahol a helyi királytól megtudja, hogy bizony Ő a kiválasztott, aki legyőzi a Sötéteket és békét hoz a birodalomra. Bűn lenne felfedni a virtuóz cselekmény elképesztő fordulatait, lássuk miért tartozik a vállalhatatlan kategóriába a Király nevében 2.

Minden Boll filmnek alapvetően két nagy és milliónyi kisebb hibája van. A legzavaróbb, hogy egész egyszerűen hülyének nézi a fogyasztót. Vegyük például a karaktereket, akik finoman szólva is túl vannak rajzolva. Akciófilmeknél ez nem nagy kuriózum, sőt többször komoly jelentősége van, de amit Uwe barátunk csinál, az vérforraló. Például amikor Granger a negyedik percben harmadszorra is megfogja a vállát, kedvem lett volna felüvölteni, hogy „értem, megsérült a háborúban”. A nyolcadiknál pedig abbahagytam a számolást. De ott van például a király figurája, aki fojtott hangja alapján a gégerák egy korai stádiumában járhat. Ennek köszönhetően egy tál popcorn is megérti, hogy itt bizony nem egy jóságos uralkodóról van szó.

Hasonlóan zavaró a szövegkönyv elképesztően bornírt jellege. A dialógusok végtelenül hosszúak, legtöbbször teljesen feleslegesek. Egyetlen példaként hadd osszam meg a kedvenc mondatomat: „Raven vagyok. A fekete ragadozómadár után.” Ráadásul a középkori szereplők erőltetett óangol dialektust beszélnek, ami Granger huszadik századi nyelvhasználatával keveredve több, mint groteszk. A hab a káosz tortáján a főszereplő narrációja, amit különösebb dramaturgiai cél nélkül, teljesen random helyeken csendül fel.

Katasztrofális a film tagolása is. Sokszor nincsenek rendesen elválasztva egymástól az egyes jelenetek, így fordulhat elő, hogy az egyik pillanatban önfeledten szeretkező Granger három képkockával később már a királlyal beszélget. Az egész kicsit olyan, mint mikor elalszunk a tévé előtt, de csak onnan vesszük észre, hogy nem tudjuk mi történik, egyszóval követhetetlen. Máskor pedig indokolatlanul van széttagolva a cselekmény. Példa: A király kilovagol a várából, a képernyő másodpercekig sötét, a király lovagol a mezőn. Finoman szólva is láttunk már kreatívabb megoldást az idő előrehaladásának jelzésére. Hasonlóan elképesztő a napok eltelésének prezentálása is, ami kimerül egyetlen tájkép az alkonyi, illetve hajnali felvételének ismétlésében.

Uwe Boll második mindenkori problémája, hogy igénytelen. Ez részben magyarázható a szűkös költségvetéssel, bár a díszletekből kilógó gipszkarton illetve a műanyagcsatos köpenyek talán kiküszöbölhetőek lennének. Azonban még ijesztőbb, hogy nagyon úgy tűnik, a rendező meg van elégedve produktumaival. Nyilván nem véletlen, hogy saját magát pénzeli, de egyébként is az érezhető filmjein, hogy ezek így voltak megálmodva.

Valami miatt Boll filmjei mégis egyfajta kuriózumnak számítanak. Nem kultikusak, mert ahhoz túl primitívek, illetve megfelelő mennyiségű szex és erőszak híján exploitation/B-film újragondolásként sem működnek, mégis mindenki tudja, hogy ki ő és nem kevesen fogyasztják is a filmjeit. Talán a legjobb hasonlat a „falu bolondja”, akinek a történeteit meghallgatjuk, talán szeretjük is, de ha nem lenne, nem hiányozna.

A lemez

Tipikusan az a film, amihez feleslegesek extrák. A Budapest Film is hasonlóan gondolkozott, így megkíméltek bennünket az esetleges rendezői kommentártól vagy kimaradt jelenetektől. Nem utal ilyen jó felismerőkészségre a bő 3000 forintos vételár. Azoknak, akik ezt a gyöngyszemet feltétlenül gyűjteményükben akarják tudni, javaslom, hogy várjanak pár hónapot, majd keressék fel a Tesco papírtokos szekcióját.

A király nevében 2 – Két világ (In the Name of the King 2 – Two Worlds)
német-kanadai akciófilm, 96 perc, 2011

rendező: Uwe Boll
forgatókönyvíró: Michael Nachoff
zeneszerző: Jessica de Rooij
operatőr: Mathias Neumann
producer: Dan Clarke
vágó: Peter Forslund

Lochlyn Munro (a király)
Natassia Malthe (Manhatten)
Christina Jastrzembska (anya)
Dolph Lundgren (Granger)
Aleks Paunovic (Allard)
Natalia Guslistaya (Elianna)
Elisabeth Rosen (Seer)
Michael Adamthwaite (Thane)

IMDb

Forgalmazó: Budapest Film
Megjelenés dátuma: 2012.03.13.
Szinkron nyelv: magyar DD 5.1, angol DTS, angol DD 5.1
Felirat nyelv: magyar
Extrák: interaktív menük, közvetlen jelenetválasztás

Göbl Zsombor

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés