Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Címlapon

Video

Kik a legújabb szereplők a streamingpiacon és vajon melyiküké a jövő? A VLOGtekercs második adásában folytatjuk a seregszemlét és egy kis jövendölgetéssel is készültünk!

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya

A videó Tóth Nándor Tamás cikke alapján készült.

Kritika

Eltéved a főhős – A ferde ház

Mi történik akkor, ha Agatha Christie finom társasági krimijét megfejelik egy hard boiled detektívvel? A ferde ház adaptációja furcsa kettősséget kapott, amivel az írónő rajongói nem is tudtak mit kezdeni.

Pedig tulajdonképpen működik A ferde ház (Crooked House) áthangszerelése. Bár Agatha Christie ezt tartotta az egyik kedvenc művének, érthető, hogy a 2017-es film az első adaptációja. Ugyanis A ferde háznak nincs igazi főhőse: nem Miss Marple vagy Hercule Poirot vezette nyomozósdiról, klasszikus krimiről van szó, hanem egy családregényről, ahol az érdekellentétek, a szeretetéhség, erőszakosság, mániák, testi-lelki sérülések mindenkit gyanússá tesznek. A történet lényege, hogy egy milliomos öregembert, Aristid Leonidest megmérgeznek, a tettes pedig minden bizonnyal népes családjának egy tagja volt. Unokája, Sophia megkéri a vőlegényét, a civil és tökéletesen amatőr Charles Haywordöt, hogy segítsen megtalálni a gyilkost – addig nem is hajlandó hozzámenni, ameddig nem tisztázódik a mocskos ügy.

A regényben is megalapozatlan, hogy miért kezd nyomozgatni a rendőrfőnök diplomata fiacskája a menyasszonya házában –

Charles látványosan rezonőr figura, aki a „valódi” rendőrökhöz csapódva próbálja eljátszani a profit, de közben másra nem futja tőle, mint hogy az olvasó amatőr gondolatait, benyomásait tükrözze. Viszont narrátorként egyúttal ő látszik főszereplőnek is, ami igencsak formabontó megoldás Christie-től. Igaz, hogy Charles súlytalansága lehetővé teszi, hogy szabadon bontakozzon ki a család „ferdesége”, mégis szokatlan, hogy a valódi főszereplő egy egész klán, a dramaturgia pedig finom pszichológiai megfigyelések igazolásából/cáfolásából áll.

A film nem bízta rá magát erre a szokatlan szerkezetre, hanem plusz motivációkat keresett a látványosabb megoldások érdekében. Charlesból traumatizált magánnyomozó lett, aki egy kudarcos románc után hiába epekedik Sophiáért egészen addig, amíg a nő femme fatale-ként be nem libeg irodája félhomályába. Igen, A ferde házból a közepesen nevezetes, sötét drámákat, horrorokat, (pszicho)thrilleket jegyző Gilles Paquet-Brenner (Búcsúdal, Befalazva, Sötét helyek) megpróbált film noirt csinálni: egy hard boiled krimikből kölcsönzött nyomozófigurával és vágyának elérhetetlen tárgyával próbálta feldobni Christie társasági krimijét. Meglepő módon ebben éppen Julian Fellowes segített társforgatókönyvíróként, aki pedig arról nevezetes, hogy mindenféle műfaji bonyolítás nélkül is képes páratlanul izgalmassá tenni az arisztokrácia titkokkal és bűnökkel terhes életét (Gosford Park, Downton Abbey).

Működik-e a műfajváltás? Az eredmény nyilvánvalóan nem tökéletes, hiszen az adaptációban sem sikerül eléggé felduzzasztani a nyomozó szálát. Charles továbbra is súlytalan, személyiség nélküli figura marad, akit megterhelnek egy felesleges traumával (az apja megoldatlan gyilkossági ügyével), de ettől még nem tűnik hús-vér embernek. Ezzel szemben a szerelmi bonyodalmak, a Charles és Sophia közti bizalmatlanság működik, dinamizmust visz Christie szemérmes és nem túl érzelmes szerelmi szálába. Más szempontból viszont a célközönségét sem sikerül belőnie az új A ferde háznak: Christie joviális történetei (igaz, ennek a megszokottnál mellbevágóbb a megfejtése) és a misztikus noirok kedvelőinek viszonylag szűk a keresztmetszete. Így annak ellenére, hogy a film már 2011 óta készült, a visszajelzések alapján Christie rajongók utálták a végeredményt, a pártatlan nézők pedig nem értették, mitől olyan különleges ez a film.

Pedig A ferde ház sok értékét hűen adja át a regénynek. A „ferdeség”, a rossz vér öröklődése jól érzékelhető, a családtagok izgalmas és sötét vonásokkal teli személyisége is átjön, ahogyan az önreflexiót is elegánsan teremti meg a film is. Christie ugyanis mellékesen a detektívregény anatómiáját is adja egy krimirajongó kislánynak köszönhetően, aki folyamatosan emlékeztet rá, hogyan szoktak történni a dolgok, és mi lesz a következő lépés egy bűnügyi történetben. Ezzel szemben a gyanú vándorlását, a „mindenki gyanús, de senkinek nem állt érdekében” dilemmáját kevésbé mélyen mutatja be a film – ezt helyettesíthetné Charles hangsúlyosabbá tétele, ami viszont félresiklott kísérlet.

Ami egységességet hoz a furcsa elegybe, az az alaposan átgondolt látványvilág és a korrekt színészi játék. A ferde ház kifejezetten szép képekkel dolgozik, amelyekbe a szürreális fények, színek hoznak misztikumot. Miközben Max Irons továbbra sem volt képes meggyőzni, hogy nemcsak szép, hanem tehetséges is, Gillian Anderson ripacssága pedig késélen táncol, Stefanie Martini, Glenn Close és a fiatal Honor Kneafsey remekül hozza a figuráját. Aki tehát nem bigott Agatha Christie-rajongó vagy akcióthriller-mániás, ahhoz megtalálhatja az utat ez a lassan bonyolódó, de izgalmas ívet bejáró hibrid.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu ötfős szerkesztőcsapatának tagja, a Papírfény rovat felelőse.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..