Fókuszban Kritika

A Forma 1-et körzővel és vonalzóval játsszák – Hajsza a győzelemért

Chris Hemsworth és Daniel Brühl a Hajsza a győzelemért című filmbenAz oké, hogy leégett Niki Lauda (Daniel Brühl) fél arca, de tényleg hitelt vett fel a karrierjéhez dúsgazdag apja mellett? Tényleg ekkora volt a para James Hunttal (Chris Hemsworth), a korszak másik zseniével? És az alkotók tényleg Kimi Raikkönent látják benne? Kérdések, amelyekre választ kapunk, és olyanok is, amelyekre nem. Ettől függetlenül Ron Howard filmjének jót tett a hiperrealista hozzáállás.

Valahogy mindig is kételkedtem benne, hogy a Forma 1 igazán sport. Nem a benne lévő fizikai teljesítményt kétlem, hanem inkább úgy látom, hogy nem annyira a versenypályán, mint inkább a boxutcában és a kockás papíron dől el a végeredmény. Vagyis az a kérdés, ki hány kerékcserével, tankolással, milyen könnyű légterelőkkel tud hány másodpercet megspórolni. Oké, tudom, nem csak ebből áll az egész, de a Daniel Brühl által gyönyörű német akcentussal megformált Niki Lauda karaktere még inkább megerősítette bennem az érzést: a Forma 1-et körzővel és vonalzóval játszák.

Ilyesmi precíz és körültekintő lehetett versenyzői karrierje során Niki Lauda, és ennek pont az ellenkezője a brit James Hunt: az örökifjú szőke herceg, a vadhús nőcsábász, aki nem veti meg a pezsgőt és a kaviárt a verseny előtt, hány a stressztől, a hosszú bulikat és gyors meneteket is bírja, és ha lehetne, mindig mezítláb járna. Akiben – mint legnagyobb ellenségében – ugyanúgy benne van a győzni akarás és a halálfélelem, de annak a mindenáron való legyőzni vágyása is. Erre az ellentétre építik a Hajsza a győzelemért című filmet. Egészen annyira, hogy talán nincs is egy főszereplője a filmnek, váltják egymást a narrációk is (hol egyik, hol másik mesél), ahogy kevés az olyan jelenet is, amiben legalább említés szintjén nem jelent meg mindkét versenyző.

Az osztrák és a brit versenyző játszmája dominálta a Forma 1-et az 1970-es évek közepén, és mint folyamatot, szinte teljes egészében a valóságot vitte filmre Ron Howard és csapata. A két versenyző karakterének különbözősége, rivalizálásuk humoros és kicsit feszítő ellentéte, Niki Lauda megégése az autóban azon a bizonyos ’76-os nürnburgringi futamon, és ez az egész történet úgy, ahogy van, olyannyira filmre kívánkozik, hogy egész egyszerűen érthetetlen, miért nem történt meg az elmúlt 40 évben.

RushAz Oscar-díjas Ron Howard nevéhez bőven tapadnak jó moziélményeim , akár az Apolló 13, a Frost/Nixon vagy leginkább az Egy csodálatos elme, de gondolom, hogy van a listán olyan film, amit mindketten letagadnánk: elég csak a legutóbbi A dilemma című kárhozatra gondolni. Az egy gigantikus #wtf.

Meg kell hagyni azonban, hogy a Rush a filmrendező jobb darabjai közé tartozik. Alaposan átgondolt, jó az operatőri munka, benne az imitált VHS-minőségű raszteres képekkel, néhány (sajnos nem túl sok) eredeti felvétellel, tökös a vágás remek castinggal és Hans Zimmer zenéjével megspékelve. Olyan darab, ami ugyanúgy bejön sportbuziknak, ahogy azoknak is, akik csupán a látványt isszák. Nem mondom, hogy nem láttam látványosabb filmet moziban, de a 123 percben megtalálni azt a rezgést, amit egy autóversenyes filmtől vár az ember – legyen akár laikus vagy az autók bolondja. Már-már kínosan profi módon kimérve, minden hozzávalóból a megfelelő mennyiséget, úgymond körzővel-vonalzóval megrajzolva, ahogy azt már Herr Lauda is megcsinálta: legyen a kasztni magnéziumból, máris másodperceket nyerünk a pályán. A legjobban azonban talán a díszlettel, jelmezzel, sminkkel bántak; nem csak arról van szó, hogy egész nyugodtan összehasonlíthatjuk Niki Lauda valódi és Daniel Brühl kvázi leégett fél arcát, hanem arról is, hogy a ruhák, a frizurák és persze a bajszok… az elmaradhatatlan bajszok pontosan úgy állnak, ahogy azt gondoljuk a hetvenes évekről.

A téma állítólag az utcán hever, és tényleg egész egyszerűen hihetetlen, hogy ez a dráma létezik, és csak arra vár, hogy megfilmesítsék. Megmondtam én már az olimpián is, egyszer Risztov Éva aranyának is filmen lesz a helye.

Avatar

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, főszerkesztő-helyettes. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. sergoandras@filmtekercs.hu

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..