Korrupt zsarukról szóló fordulatos bűnügyi film. „Hmm…” A Kemény zsaruk kopóira hajazó karakterek. „Folytasd!” Forest Whitaker, Robert De Niro. „Ebből még valami jó is kisülhet.” …és 50 Cent. „Na jó, miért nem ezzel kezdted? Ne húzd az időmet!” – Erről a filmről nehéz úgy mesélni, hogy a harmadik mondatnál ne veszítse el érdeklődését a célközönség. És ebben nem csak az unatkozó rapperből lett vergődő színészpalánta a ludas, ugyanis nem sok erénye van a filmnek. A kemény hip-hop nótákra felfűzött, akciókban hiányt szenvedő forgatókönyvet sikerült érdektelen és feszültségmentes jelenetekkel kitölteni, a karakterek pedig még a „kétdimenziós” magasztaló kifejezést sem érdemlik meg.
A film
Egy New York-i zsaru fia, Malo (50 Cent) közeli barátaival együtt elvégzi a rendőrakadémiát, majd apja kollégája és barátja, Joe Sarcone kapitány (Robert De Niro) az oltalma alá veszi. Mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, azonnal beavatja nem túl tiszta ügyleteibe és bizalmas információkat bíz rá. A megbízhatóság és lojalitás öröklendő tulajdonságok, mint tudjuk. Kettejük szakmai és valamilyen rejtélyes okból kifolyólag barátinak mondott viszonya akkor romlik meg véglegesen, mikor a kapitányról Malót is érintő piszkos tények derülnek ki.
Ennél több időt nem érdemes a cselekményre szánni, a kidolgozással valószínűleg a forgatókönyvírók sem foglalkoztak többet. Bizonyítja ezt a párbeszédek lezárására kifejezetten gyakran használt „Fogd be!” felszólítás, illetve a hangulatfestő zenei összeállítások szokásosnál magasabb aránya: miért írjanak remek dialógusokat, ha lényegében a rapzenészek és dalszövegírók is ilyesmivel foglalkoznak? Ha már az utca őreiről szól a film, miért ne az utca állampolgára biztosítsa nekik a körítést?
Viszont hiába játszódik a cselekmény nagy része odakint, az aszfaltrengetegben, az utca embere egyáltalán nem hiteles, sokkal inkább nevezhető „a díszlet emberének”. A Kemény zsaruk című, korrupt rendőröket szerepeltető sorozat középosztálybeli városnegyedébe is több gettóhangulat szorult, mint a Szabadúszók lecsúszott bűnözői által szennyezett területbe. Pedig ha valaki, akkor Curtis James Jackson (50 Cent) igazán adhatott volna tanácsokat a film „látványtervezőinek”. A masszív bűnözői jelenlét annyiban merül ki, hogy fiatalok tiltott helyen rapzenére táncolnak, két, Jersey Shore-ból előlépett lány egy pinceablaknál motoszkál, illetve egy dealernek látszó személy titkon idős embereknek és fiataloknak osztogat messziről kábítószernek látszó tárgyakat.
Semmi sem tűnik igazinak, főleg nem Malo, aki teljesen véletlenszerű helyzetekben kezd el vigyorogni, mint a tejbetök. Ebben inkább 50 Cent leplezetlen büszkeségét vélhetjük felfedezni, mintsem egy lazára fogott karakter mesteri megformálását. Mintha csak valaki így akart volna köszönetet mondani a rappernek egy korábbi szívességért. Malo nem hogy nem szerethető, de semmilyen – ami még rosszabb, mintha a néző szívből gyűlölné a szereplőt. A színészek „átlagértékén” Forest Whitaker tud némileg javítani, de aki sok szerepben látta már, annak már a könyökén jöhet ki a tőle jól megszokott heves vérmérsékletű, egyenes, magát erősnek mutató, ám sebezhető bulldog-figura.
Robert De Niróból minden fény kiveszett, amióta alkalmazta minden második ajánlatra igent mondó ügynökét (vagyis én így képzelem). Sarconét olyan rutinnal alakítja, mintha csak fogat mosna, s már az sem érdekli, ha túlhevült szitkozódásába bakik kerülnek. A celluloid pedig annyira még nem olcsó mulatság, hogy egy pöszére sikerült mondatot újra elmondassanak az Oscar-díjas színésszel. Sőt, Malo fejében kapitánya hangja úgyszintén pöszén hallatszik vissza, mivel a szoros költségvetésnek hála egy-egy mondatot csak egyszer vehettek fel (más okot nem tudok elképzelni). Talán éppen ezért is látszik szinte mindenkin a kamera mögött idegesen fel-alá járkáló rendező egy-egy szó szerint vett utasítása.
A lemez
A Select Video kiadványa nem tartalmaz extrákat.
