Fókuszban Moziban

A gőg természetrajza – A tenger szívében

a-tenger-sziveben-in-the-heart-oA tenger szívében annyi erkölcsi problémát sűrít alig két órába, hogy még akkor is hatna – talán nem csak azokra, akik szeretnek erkölcsi problémákkal bíbelődni –, ha ez a film lenne a lehető legrosszabban összerakott film.

Hiszen van itt halál és ölés és lélekszorongató életösztön, társadalmi különbségek és kisebbrendűségi érzés és az ember és természet egyre visszásabbá váló viszonya. És van itt gőg, ami úgy szívja mindezt magába, mint a vihar a film zavarba ejtően parányi bálnavadászhajóját, hogy vergődtesse a hullámok között. Van tehát látvány is. A rendezőnek látomása volt, és kápráztatni akart.

De az egész mintha mégis egy színpadon maradna és a színészek sem mindig hisszük el (kivéve a Pollard kapitányt játszó Bejamin Walkernek, akinek egyetlen fals rezzenése nem volt a filmben), hogy karakterükkel maradnak ebben a díszletvilágban. Persze a díszletszerűség lehetőség is. A sematikusság túlhangsúlyozása az erkölcsi dilemmákra irányítja a figyelmet. De ez a díszletszerűség egy-egy jelenetnél átsugárzik az erkölcsi dilemmákra is.

A film tempója viszont rossz. Ron Howard eposzt akart filmre vinni, de nem merte használni a lassúságot. Nem a szerencsétlenül járt matrózok elnyújtott borzalmait hiányolom, a horrorisztikus elemek kinagyítása mindenképpen ártott volna a filmnek. De a Horn fok megkerülése jelentéktelenné vált a nagy rohanásban, ami persze értelmezhető egy rendkívül tudatos rendezői koncepció egyik elemként is (a mindent uraló gőg egyfajta téridőbeli megnyilvánulásaként), így mégis valahogy elveszett az a távolság, ami otthonuktól választotta el a bálnavadászokat.

its2Fontos még szót ejteni a 3D-ről. Első pillantásra semmi sem indokolja alkalmazását. A tenger persze nagy és mély, a hatalmas távolságok így jobban érzékelhetők. Ám ez talán az első olyan – általam látott – három dé film, ami a filmnyelv szintaxisát gazdagítja az új technika segítségével. Lényegében egy új kiemelési eljárásként alkalmazza, mely láncolatba foglalja a fontosabb motívumokat.

A film a Moby Dicket inspiráló események újrafeldolgozása. Melville műveinek fejezetcímeit olvasva azt hihetnénk, egy középkori enciklopédiát tartunk kezünkben, melyben még nem váltak el egymástól élesen az evilági és a túlvilági kategóriák. Ott a tenger „az élet megfoghatatlan fantomjának tükörképe.” Nem véletlenül hasonlították Homérosz tengeri eposzához a regényt, hisz ahogy Kerényi Károly írta az Odüsszeia világáról: „Az Odüsszeia világa az életnek az a lebegő világa, amelyik úgy érintkezik a halállal, mint egy szövet a fonákjával.” És ezt az érintkezési felületet a tenger testesíti meg.

Minél messzebb merészkedünk Melville regényében, annál egyértelműbbé válik, hogy szavakból épített katedrálist tartunk a kezünkben, még a szószék és a prédikáció sem hiányzik. Egy katedrálist, melynek szinte minden elemében sűrítve van az egész mű.

Az eredeti történet tényszerűbb feldolgozása után már értjük, miért választotta az amerikai író az elvontabb értelmezést a borzalmak káprázata helyett.

Szentpály Miklós

Szentpály Miklós a Filmtekercs egyik alapító tagja. Magyartanárként és újságíróként végzett a PPKE bölcsészkarán, doktori címet szerzett. Több folyóiratnak ír irodalomkritikákat, magyar mint idegen nyelvet tanít. Specializációja a filmtörténet, a filmnyelv lehetőségei, a szépirodalmi adaptációk, a sci fik, képregényfilmek és szerzői filmek.

Hirdetés

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés