Kritika

Kaland híján – A három testőr

Paul W. S. Anderson nem először tesz rossz fát a tűzre. Először játékadaptációjával (A kaptár) haragította magára a monitorfüggő rajongókat, majd Roger Corman exploitation-művészetéről bizonyította be, hogy a remake-kel (Halálfutam) szemben patinás értékeket képvisel, végül két kultikus űrlényt fojtott meg egymás testnedveiben (Alien vs. Predator). Hogy miként jutott el A három testőrig, azt tudni sem akarom, de természetesen a kosztümös kalandfilmet is elszúrta.

A három testőr legújabb verziójának létrejöttét vélhetően egy látomásszerű kép okozta, amelyen a testőrök egy-egy léghajón vívnak élethalálharcot Milady-vel és az aljas Rochefort-tal (Mads Mikkelsen szemfedővel). A futurisztikus vonások beépítése Dumas regényfolyamába nem feltétlenül rossz gondolat, viszont minden egyes változtatást bombabiztosan meg kell alapozni a maradéktalan nézői azonosulás érdekében. A forgatókönyvírók (Alex Litvak és Andrew Davies) azonban megelégedtek annyival, hogy az expozícióban felemlegetik da Vincit és találmányait: e megoldás a repülésre ugyan rozoga magyarázatot adhat, de a golyó- és lángszórók jelenlétére kevésbé. A Karib-tenger kalózainak csatajeleneteit mímelő végső összecsapás egyébként megállja a helyét, csak a maga monumentalitásával szöges ellentétben áll az irodalmi alap olyan gyermekded konfliktusával, mint a katalizátorként funkcionáló királynői nyakék eltűnése.

Paul W. S. Anderson egyébként a regény valamennyi karakterét és konfliktusát lebutítja, s ezzel csírájában fojtja el a kalandot. A pipogya XIII. Lajos és háttérbe húzódó feleségének szerencsétlenkedő románca rányomja a bélyegét a testőrökre (Ray Stevenson, Luke Evans) is. D’Artagnan adonisza (Logan Lerman) és Athos (Matthew MacFadyen) összetört szíve jelen esetben irritáló ellenpontot képeznek, s az „Egy mindenkiért és mindenki egyért” mottónak sincs igazi tétje. Fájó, hogy a tengerentúli filmkészítők a Becstelen Brigantykban jeleskedő Christopher Waltzban csupán a komikust látják. A Zöld Darázs Chudnofsky-ja után Richelieu bíborosként is csupán egy ügyefogyott gonosztevőt alakít, akit Orlando Bloom ripacs Buckinghamje csaknem háttérbe szorít. A karakterek közül csupán a köpönyegforgató Miladyvel (Milla Jovovich) lehetünk megelégedve, aki a temérdek ármány közepette már-már identitásválságban szenved.

Miközben a klasszikus hősök lélektani mozzanatai manapság a realizmus talaján állva mélyülnek el, A három testőr lekörözve, koridegen filmként, minden józanság nélkül hirdeti a hazafias és lovagi erényeket. S a bosszantóan buta lezárás szerint Paul W. S. Anderson ezen az úton is haladna tovább, egy-egy tolakodóan kikockázott párbaj vagy csapnivaló heist-jelenet közepette csókban forrasztaná össze Dumas jobb sorsra érdemes hőseit.

A három testőr (The Three Musketeers)
színes, francia-amerikai-angol-német kalandfilm, 110perc, 2011

rendező: Paul W.S. Anderson
író: Alexandre Dumas
forgatókönyvíró: Alex Litvak, Andrew Davies
zeneszerző: Paul Haslinger
operatőr: Glen MacPherson
producer: Paul W.S. Anderson, Jeremy Bolt, Robert Kulzer
vágó: Alexander Berner

szereplők:
Logan Lerman (D’Artagnan)
Ray Stevenson (Porthos)
Matthew MacFadyen (Athos)
Luke Evans (Aramis)
Milla Jovovich (M’lady De Winter)
Orlando Bloom (Buckingham hercege)
Christoph Waltz (Richelieu bíboros)
Juno Temple (Anna királynő)
Gabriella Wilde (Constance)

IMDb

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Filmtekercs szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com