Kritika

Egy mindenkiért, mindenki egyedül – A három testőr: D’Artagnan

A három testőr d'artagnan

Alexandre Dumas klasszikusa az idők során termékeny ihletadója volt a kalandfilm műfajának: nem csak adaptációból készült több a kelleténél, hanem megannyi, a forrásművel csak érintőleges kapcsolatban lévő alkotás is felmerülhet a nézőben, ha szóba kerül a három testőr karaktere. Joggal vetődik fel tehát a kérdés, A három testőr: D’Artagnan személyében mi szükség van 2023-ban egy újabb filmre e témában.

Mielőtt ennek a problémának elejét vennénk, nézzük át, melyek voltak az elmúlt évtizedekben azok az alkotások, melyek vászonra vitték az egyébként népes rajongótáborral rendelkező regényalakokat! 1921 óta birtokolják a muskétások a nagyvásznat, kezdetben szinte évtizedről évtizedre készült egy-egy újabb adaptáció. Később ugyan ritkultak a feldolgozások, de az idők során eleddig összesen 21 mozi készült Dumas történeteiből. Amennyiben mozikba kerül jelen cikkünk tárgyának folytatása is, úgy a francia királyi testőrség immáron 22 alkalommal védte meg Anna királyné becsületét, nem számolva a több tucat, testőröket csak nyomokban tartalmazó mozi- tévé- és rajzfilmet, sorozatot.

E feldolgozások közül talán egyik legismertebb George Sidney 1948-as adaptációja, majd az azóta is a rajongók között szöveghűsége miatt legnépszerűbb 1973-as változat, A három testőr – A királyné nyaklánca Richard Chamberlain, Michael York és Geraldin Chaplin főszereplésével, Richard Lester rendezésében, illetve ennek folytatása, A négy testőr, avagy Milady bosszúja (1974).

Két évtizeddel később, a 90-es évek elején a kalandfilm műfaja kisebb virágkorát élte,

egyre-másra készültek az olyan kasszasikerek, mint a Farkasokkal táncoló (1990), Az utolsó mohikán (1992) vagy a Robin Hood, a tolvajok fejedelme (1993). A Disney ekkor elérkezettnek látta az időt, hogy maga is felkapaszkodjon erre a hullámra, és ebben megfelelő alapanyagnak tartotta a testőrök kalandjait. Így készült el 1993-ban Charlie Sheen, Kiefer Sutherland, Oliver Platt és Chris O’Donnell négyes fogatával a következő újragondolás, annak a Stephen Hereknek  a direktori munkájában, aki a Kerge kacsákkal korábban már kivívta a Disney elismerését.  Arról, hogy ez a feldolgozás mennyire sikerült jól, sokat lehetne vitatkozni, mert bár kalandfilmként élvezhetőre és dinamikusra kerekedett, a karakterekhez és a történethez való hűsége, na meg a Disney védjegyének számító túldramatizált, már-már pátoszba hajló előadásmód hagyott némi kellemetlen szájízt a regény kedvelőiben.

Korcsmáros Pál: A három testőr
Kocsmáros Pál: A három testőr

Hollywood ezek után sem sokáig hagyott bennünket a francia király védelmezői nélkül, 1998-ban elkészült Randall Wallace mozija is, melyben DiCaprióra húzott vasálarcot, és ezzel nagyjából befejezte a muskétás szuperprodukciók sorát. Az alkotók ugyanakkor azóta is képtelenek elengedni kedvenc karaktereinket, és az elmúlt évtizedben is készültek felejthető Dumas-feldolgozások. (A sorban meglepetés, és csak vígjátékként értelmezhető a 2011-es darab Christoph Waltz és Mads Mikkelsen főszereplésével).

E zanzásított testőrtörténeti gyorstalpaló után talán még hangosabb a kérdés: mi szükség egy újabb verzióra így 2023-ban,

ha csak az nem, hogy a franciák csak a ’20-as években jeleskedtek muskétásügyben. A három testőr: D’Artagnan megtekintése után a rövid válaszom erre az, hogy ha nem is indokolt, de kellemes színfolt lett a modern mozis palettán. Martin Bourboulon ugyanis összességében egy élvezhető, pergő első részt vitt a vászonra, mely jól adagolja az adrenalint és (bár ezt így Dumas nem is értené) egy jól elhelyezett cliffhangerrel fejezi be a produkciót.

A francia rendező már a 2021-es Eiffel című filmjével megmutatta, hogy érdeklik a kosztümös darabok, és szívesen játszik el azzal a gondolattal, hogyan hat a férfire egy erős női karakter. Jelen filmje éppen ezért lényeges pontokon tér el a korábbi változatoktól, és ezek az eltérések szorosan összekötik a ma emberének életérzésével. Mindezt azonban csak úgy tudja elérni, hogy erősen épít a karakterekkel kapcsolatos kollektív tudásra.

A három testőr: D’Artagnan szöveghű indulása váratlan fordulatot vesz,

amikor Athos emberölés vádjával bíróság elé kerül, és D’Artagnan egyedül találja szembe magát a megoldandó feladatokkal (a királyné nyakékének visszaszerzése és Athos csapdába ejtőinek felderítése lesz a küldetése), mert a muskétások egyesével intézve ügyeiket fáradoznak Athos megmentésén. Cinikus alaphelyzet ez, mely Dumas korában elképzelhetetlen lenne. Ha az évek során ugyanis valamit megtanultunk a muskétásokról, az a híres felkiáltás: „Egy mindenkiért, mindenki egyért!”. Négyük hősies együtt rohanása akár a halálba is, a Disney-verzió és a Vasálarcos óta kitörölhetetlenül beégett a tudatalattinkba, de a korábbi adaptációk sem választotték szét ilyen módon hőseiket.

A csatakiáltás utáni közös harcba indulás óta azonban eltelt harminc év, 2023-ban ez az üzenet elavult, érvényét vesztett egy olyan világban, ahol az emberek jobbára online tartják a kapcsolatot és egyre inkább elszigetelődnek egymástól, amikor a klasszikus csapategység nem organikus módon szerveződik, hanem sok esetben kényszerű csapatépítők formájában. 2023-ban D’Artagnannak egyedül kell szembenéznie a kihívásokkal, miközben a testőrök helyett egy nagyon is aktív női szereplő segíti. Constance a korábbi verziókban sem volt ugyan passzív, de míg ezidáig inkább a bájai voltak hangsúlyosak aktív, gondolkodó személyisége helyett, addig Bourboulon filmjében nemcsak szépségével kelti fel D’Artagnan figyelmét, de segítségével, sőt a héttérben irányító szerepével is lenyűgözi őt. Kettejük dinamikája főleg az 1973-as feldolgozás, de magának a regénynek a fényében is nagyon mai.

Ha mást nem is, ezt a szálat érdemes volt leporolni, és megadni a tisztességet a korábban jóformán tárgyiasított Constance-nak.

A karakterek külön utakra kényszerítése, Constance revideálása, a sötét tónusok mind-mind mélységet adnak az amúgy kellemes humorral felvértezett történetnek, melyet e legfrissebb adaptáció inkább nélkülöz, és néhol talán kicsit túlzottan komolyan is veszi magát. De összességében egy feszes tempójú, a változtatásokkal együtt érdekes, gondolkodó újrázást kapunk.

Ezekre az erényekre azonban némiképp árnyékot vet a kollektív tudásra építő szerkesztés. Szereplői már szinte túlontúl ismertek, így nagyobb veszteség nélkül kimaradhat a karakterrajz, elég egy-egy utalás a legjellemzőbb tulajdonságaikra, minthogy Porthos alkoholproblémákkal küzd, Aramis vallásossága folyamatosan hadban áll nőcsábász lelkületével, vagy Athos melankolikussága, mely rejtélyes múltjának köszönhető.  Ez a spórolás megbocsájtható, és indokolható épp D’Artagnan külön utakra terelése okán még akkor is, ha eltekintünk attól, hogy

olyan néző is a vászon elé kerülhet, aki korábban nem ismerte a történetet.

Az már kevésbé megbocsájtható, hogy ezzel az ábrázolásmóddal sajnos sematikus, fejlődésképtelen, és – ami a legbosszantóbb – sótlan karaktereket kapunk, és talán D’Artagnant leszámítva nem igazán érthető a motivációjuk sem. Pedig mint tudjuk, nagyon színes és komplex egyéniségek ők, csak sajnos ez nem ebből a filmből derül ki. Ezt még tetézi, hogy a túl sok esemény helyenként kapkodóvá teszi a cselekményt. Persze ez megint csak akkor zavaró, ha egy újonc nézi, na de hát nem gondolom, hogy egy film befogadásához minden intertextus ismerete kötelező lenne. Így hát megállapíthatjuk, hogy az a kollektív tudás, mely látszólag segíti Bourboulont, helyenként éppen ellene dolgozik. Különösen fájó a hiátus, ha a színészi játékra gondolunk, hiszen olyan nagy nevek, mint Vincent Cassel (Athos) alig jutnak játékidőhöz, és azt a minimális drámaiságot, amit az ilyen formán leegyszerűsített karakter megkövetel, tulajdonképpen csuklóból hozza.

https://www.youtube.com/watch?v=QW5XLd8ybKw

A frissítésre való törekvés mindenképpen értékelendő, és így 2023-ban egy tisztán kosztümös kalandfilm kellemesen üde vállalás. Szórakoztató két órára számíthatunk, ha A három testőr: D’Artagnan című filmre váltunk jegyet, ugyanakkor nem győzött meg a film maradéktalanul arról, hogy mindenképpen szükség volt arra, hogy Dumas karaktereit ismét előhúzzuk.

A három testőr: D’Artagnan október 26-tól látható a mozikban.

Kéri-Keller Szilvia

Kéri-Keller Szilvia magyar-angol szakos bölcsészként végzett az SZTE-n, később pedig vizuális kultúratudományból szerzett diplomát. Cikkei korábban az Apertúrában és Apertúra Magazinban jelentek meg, filmek terén mindenevő, 2023-tól a Filmtekercs tagja.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!