Kritika

Sötét országnak sötét némber jár? – A három testőr: Milady

Bár a francia A három testőr duplafilm második, Milady alcímre keresztelt epizódja már jóval több árnyalattal gazdagítja Dumas regényhőseit, mint az előző rész, de Martin Bourboulon sötét és hátborzongató víziójának főhősei továbbra sem a muskétások, hanem a széthullás küszöbén álló Franciaország és egy sérülékeny nemzetkép.

Alexander Dumas Athosról, Porthosról, Aramisról és természetesen D’Artagnanról szóló, romantikus kalandtörténetei a 17. század első felében játszódnak egy olyan Franciaországban, amit egyszerre feszítenek a római katolikusok és a hugenották közti vallási ellentétek, az abszolutizmus kiépítésére való törekvés és az európai nagyhatalmi pozíció stabilizálása. A három testőr ízig-vérig francia történetéből készült, kéttucatnyi mozgóképes adaptáció közül mégis az angolszász feldolgozások a legismertebbek. Richard Lester 70-es évekbeli, Stephen Herek 1993-as és Paul W. S. Anderson 2011-es verzióira gondolok, amelyek elsősorban a nemek harcára és a zsarnoki diktatúra kontra szabadságpárti kisközösségek ellentétére koncentráltak az ikonikus történetből.

Mégis mindhárom adaptáció az aktuális korszellemhez igazodva és más-más műfaj irányából közelítette meg az alapanyagot.

Richard Lester ma már cringe-nek ható víziója slapstick humorú komédiaként működött, Stephen Herek a 90-es évek két népszerű zsánerét, a kalandfilmeket és az erotikus bűnfilmeket ötvözte feldolgozásában, míg Paul W. S. Anderson egy steampunk miliőben játszódó, kémek közti akciófilmet álmodott nagyvászonra. Mindhárom angolszász megközelítésben közös a humor és az erotika domináns jelenléte. Utóbbi stílusjegy miatt érdemes kitérni A három testőr filmek nőképére is, amit egy-egy célirányos jelenetleírással egyszerűen meg lehet ragadni.

A három testőr – A királyné nyakláncában a Raquel Welch alakította Constance egy szál pendelyben keres menedéket D’Artagnannál a gárdisták elől, s miközben megosztja a férfival, hogy férjét bebörtönözték, és összeesküvés szerveződik a királyi udvarban, a leendő testőrnek csak azon jár az esze, hogy megmossa a nő lábát, amit „a lovaknál felülről kell kezdeni.” Stephen Herek adaptációjában Richelieu bíboros annyira förtelmes alak, hogy a szemkontaktus felvétele helyett előszeretettel beszél Milady dekoltázsához, egyházférfi létére rá is markolna a nő melleire. Paul W. S. Anderson verziójában pedig Milady, a szuperkém egy szál fűzőben és harisnyakötőben veti magát a mélybe egy angyalszobor tetejéről, hogy ellopjon egy nyakéket.

Mindhárom esetben az erőteljesen átszexualizált nőképet hívatott árnyalni Milady összetett személyisége.

A leleményes, manipulatív és független nőé, aki egyszemélyben tolvaj, kém, gyilkos és összeesküvő; igazi femme fatale, aki bármely férfit képes megigézni és bajba sodorni, miközben ő maga is a férfiak áldozata. Richard Lester úgy igyekezett egyéniséggel felruházni a Faye Dunaway játszotta karaktert, hogy sem humorforrássá, sem bugyuta vágytárggyá nem tette személyét, olyan konspirátor ő, aki imád játszani, de nem szeret veszíteni. Rebecca De Mornay Milady-je sokkal inkább egy női vértanú volt, aki egy végzetes szerelem és a becstelen férfiak önsorsrontó áldozataként esett bűnbe. Milla Jovovich pedig a női akciófilmek hőseire emlékeztetett, amennyiben az eszét használva igyekezett felülkerekedni a férfiakon, de ha akciózásra került sor, minden mozdulata szexi volt.

2023-ban viszont a franciák úgy döntöttek, hogy visszaveszik a stafétát az adaptálás ügyében az angolszászoktól, megmutatják, ők mit látnak bele Dumas regényébe, és azonnal szakítottak is minden hagyománnyal. A három testőr: D’Artagnan az lett a muskétásoknak, ami Nolan Batman-trilógiája volt a denevérembernek. Egy komolyan vett, baljós és sötét feldolgozás, aminek az igazi főhőse egy széthullás küszöbén álló, társadalmi ellentétektől terhelt Franciaország, vagyis Martin Bourboulon egy kortárs, kollektív félelmet vetített ki az alapsztorira. Humor- és szinte teljesen erotikamentesen.

Martin Bourboulon a nyitójelenetben tűpontosan irányozta elő, hogy mire is kell számítani a kétepizódosnak ígért, de már biztosan többrészessé váló filmsorozatban. D’Artagnan szakadó esőben, sárban dulakodva marad alul Milady-vel és verőembereivel szemben, akik aztán élve el is temetik a címszereplőt, a főhős pedig úgy születik újjá, hogy élőhalottként a felszínre törve ássa ki magát a talajból. A három testőr: D’Artagnan-ban egyetlenegyszer hangzik el az ikonikus mondat: „Egy mindenkiért. Mindenki egyért.” A muskétások még ha egyazon értékrendért küzdenek is, jobbára külön utakon járnak. XIII. Lajos király nem egy lúzer, hanem egy vallási/kulturális konfliktus által felőrölt ország aktív vezetője.

Richelieu bíboros nem egy zsarnok antagonista, hanem egy reálpolitikusnak tűnő antihős, ráadásul közel sem az ő személye jelenti az igazi veszélyt az uralkodóra.

A főbb szereplők nem feltétlenül oszthatók el a jó/rossz tengely mentén, a hugenotta és angolbarát La Rochelle ostroma, vagy a polgárháború felé tartó veszedelmes úton mindenki saját ambíciója, tehetsége és érdeke mentén cselekszik. Nem véletlen, hogy a nőalakok (Constance, Anna királynő és Milady) is önálló döntéseket hozó, dilemmáktól vagy múltbéli traumáktól terhelt személyek. Az érdekvezérelt karakterkészlet, a valósnak tűnő, történelmi miliő, a színpompás egyenruhák hiánya a Trónok harca ármánnyal teli világára emlékeztet, ahol tényleg bármelyik főbb karakter váratlanul és megrázóan elhunyhat.

A Milady alcímre keresztelt, második epizód pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol az első rész félbemaradt. XIII. Lajos a testőröknek hála túlélte az öccse esküvőjét megtörő, brutális vérfürdőbe torkolló merényletet, és a királyi hatalom rendíthetetlenségét bizonyítva kiadja a parancsot La Rochelle hugenotta erődjének körülzárására. A polgárháború rettenete tehát a küszöbön áll, de koránt sem biztos, hogy a francia reformátusok állnak a támadás hátterében.

Lényegében minden szereplő nyomoz, konspirál, nyomokat tüntet el a másik orra elől, vagy információt ad át egy alkalmi szövetség érdekében.

Tehát Richelieu bíboros (Eric Ruf) és a Milady (Eva Green) éppolyan gyanúsan viselkedik, mint a király öccse (Julien Frison), a Katolikus Liga vezetője (Patrick Mille), Athos La Rochelle erődjében tartózkodó, hugenotta testvére (Gabriel Almaer), vagy Trevillé kapitány, a testőrség feje (Marc Barbé). Mindeközben az igazságot csak az első rész végén elrabolt Constance (Lyna Khoudri) ismeri, akinek holléte után D’Artagnan (Francois Civil) úgyis megszállottan nyomoz, hogy a testőrtársakkal együtt parancsot kap az ostromzárhoz való csatlakozásra.

A három testőr: Milady kulcsjelenete egy apró epizód, amelyben a fékevesztett Aramis (Romain Duris) a bohém Porthos (Pio Marmai) társaságában épp felelősségre készül vonni egy katonát, aki teherbe ejtette, majd sorsára hagyta Aramis húgát. A vita hevében a párbaj vállalása elől kitérő, becstelen férfi szájából elhangzik az a mondat, hogy ma már az emberek szava semmit sem ér. Tehát a testőröké sem. Martin Bourboulon második testőrfilmje pedig azáltal lesz igazán hátborzongató vízió a kortárs Franciaország közhangulatáról, hogy nem a dühöt tükrözi vissza, mint mondjuk Romain Gavras gettófilmje, az Athéné, hanem a kollektív bizalmatlanságot.

A három testőr: Milady esetében már senki sem érezheti magát biztonságban.

Férfiak hagynak cserben terhes nőket. Házastársak törnek egymás életére. Családtagok és politikai szövetségesek csalják tőrbe egymást. A testőrök önbíráskodnak. A kollektív bizalmatlanság érzékeltetésével kapcsolatban a csúcsjelenet az erődrendszer egyik bástyájába való beszivárgás: az öngyilkos küldetésre vállalkozó kommandóban csak olyan férfiak kapnak helyet, akik között az eredendő feszültség teszi lehetetlenné az együttműködést.

A széthullás küszöbére sodródó Franciaország miatt megváltozik az akciójelenetek stílusa is. Epizódok közti átkötő jegynek számít, hogy a testőrök szívesen lőnek is, nemcsak pengét rántanak. De míg az első részben szinte kizárólag hosszú beállításokkal dolgozva oldották meg a durva verekedésekkel teli kardpárbajokat, talán azt is kifejezve az újszerű adaptációval kapcsolatban, hogy nem mindenki egyért harcol, addig A három testőr: Milady esetében már jóval több éles vágás szakítja meg az összecsapásokat, jelezve talán a nemzeti töredezettséget és bizalmatlanságot.

S míg az első rész inkább a sötét miliő megragadásában jeleskedett, és a karakterek térhez juttatásában már kevésbé, A három testőr: Milady már meri mélyebben kibontani a szereplők személyiségét, traumáit. Kiváltképp a női címszereplő izgalmas, akiben ott rejlik a görög mitológia Medusájának kettős története. Milady a férfiak számára az ördög asszonya, s ha kővé nem is változtatja az erősebbik nem tagjait, képes őket manipulálni, bűnbe sodorni. A halottnak hitt feleségét felismerő Athos (Vincent Cassel) ledermed és térdre rogy a nő láttán. A D’Artagnan (Francois Civil) szemében izzó szikrát pedig úgy gyújtja lángra, hogy a tiszta lelkű férfi az epizód végére bosszúálló fenevaddá válik.

Ugyanakkor a szépséges és ellenállhatatlan Milady a mitológiai Medusához hasonlóan nemi erőszak áldozata, és épp az áldozathibáztatás, illetve az erős és független nőktől rettegő férfiak miatt válik szörnyeteggé.

Eva Green lehengerlő kisugárzással testesíti meg a Milady-t uraló, kontrollálhatatlannak tűnő, archetipikus, női veszedelmet, de állandó alakváltásai révén a karakter tragédiáját is képes megfogni. Ebben egy fogságban elmondott monológ is segíti, ami bár kétségtelenül didaktikus, viszont olyan tragikus önsorsrontás mozgatórugójává válik, hogy az empatikus nőtársak számára is életveszélyessé teszi a sorsközösség felvállalását.

A három testőr: Milady-ben tehát igazából továbbra sem a testőrök az érdekesek, hanem a miliő és a nőalakok. Viszont a nagy sötétségben már talán látni lehet némi fényt is, legalábbis nagyon úgy néz ki, hogy a széthullani látszó, francia társadalmat a testőrközösség fogja majd megváltani. Mert miközben Athos saját bűntudatával, D’Artagnan pedig elszabaduló indulataival birkózik, Porthos és Aramis között egyre szorosabb baráti, sőt családi szövetség alakul ki, és Romain Duris-Pio Marmai páros humort is csempész a filmbe. Mindez ráadásul a modernkori liberális szemléletnek megfelelően történik, a muskétások között ugyanis feltűnik a színen egy Hannibal névre keresztelt, afrikai harcos is, aki mondjuk úgy, hogy több, mint megbízható.

Már csak az a kérdés, mikor lendül bele végre a kora újkori történelem legvéresebb várostroma?

Martin Bourboulon két epizód óta ígéri a nagy háborút, és érezzük La Rochelle közelgő tragédiájának feszítő nyomását, de a már-már követhetetlenné, sőt földrajzi értelemben is kaotikussá váló ármány azért olykor időhúzásnak tűnik. Bevallom, hogy egy kerek egész, lezárt második részre számítottam, nem egy szappanoperákba illő cliffhangerre a film végén. A három testőr: Milady minden sötét erénye ellenére pengeélen táncol: néhány ponton nemcsak Franciaországot fenyegeti a szétesés, hanem a filmet is.

A három testőr: Milady március 7-től látható a hazai mozikban.

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Filmtekercs szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com