Kritika

A hiányzó szerelem krónikája – Hemingway és Gellhorn

hemingway-es-Gellhorn-2Szép film, jól kidolgozva a Hemingway és Gellhorn, de sajnos ez nem kettőjükről szól, hanem életükről külön-külön, ami néhol találkozott. Történelmi tablónak igen, szerelmes filmnek semmiképpen nem nevezném. Nicole Kidman még mindig szép, Clive Owen pedig bajszos, ó, Istenem.

A film

Már régóta megérdemelt volna – sőt, még mindig kijárna – egy igazi életrajzi film a XX. század egyik legnagyobb regényírójának. Nem feltétlenül írói nagysága miatt (sok társáról nem készült még), sokkal inkább személyisége ad rá okot és az a színes életútja, amiből azért itt is kapunk egy adagot. Hemingway több földrészen élt, több rendkívüli történelmi helyzetnek, csoportnak volt aktív szereplője, gondoljunk csak az Éjfélkor Párizsban kapcsán megelevenedő art groupie-ra vagy az ebben a filmben nagy hangsúlyt kapó spanyol polgárháborúra! Mind az a romantikus felfogású, világmegváltó tevékenység, ami Hemingwayhez nagyon közel állt, szerves része volt talán regényeinek is. (És nem utolsósorban ezekben a jelenetekben a legjobban kidolgozott karaktere is.)

De ne beszéljünk ennyit Hemingwayről, amikor meggyőződésem, hogy ennek a filmnek egy főszereplője van, ez pedig a Martha Gellhornt alakító Nicole Kidman. Az ő életútját keresztező Hemingway-t játszó Clive Owen ugyan sokat szerepel a filmben, és nyilvánvalóan nagyon fontos karakter, mégis csak asszisztál a főszerephez. Gellhorn narrációja szövi át a filmet is, ami amúgy teljesen fölösleges, ha másra nem, csak erre a karaktert erősítő szerepre volt hasznos.

Robert Capa A milicista halála című képe

És ezzel nem is volna gond: legyen ez egy film a kiváló haditudósítóról, Martha Gellhornról, akinek háború szelte életében önmagában is volt elég fordulat és látvány, és akinek nem mellesleg élete szerelme és 5 évig házastársa volt Ernest Hemingway. De a filmet kettőjük közös történetének szeretnék bemutatni az alkotók, mint a XX. század egyik nagy szerelmi története. A szikrát a szemekben azonban ritkán láttuk, 38 perc telt el az első olyan közös jelenetig (az együtt hagymás részig), amikor már el tudtuk képzelni, hogy lehet valami, és kb. egy óra volt, amikor ezt ki is mondhattuk. A film amúgy 2,5 órás, indokolatlanul hosszú. Ezek a fókuszpontok akár azért is lehetnének ilyen későn, mert meg kell alapozni a történetet, de ez valahogy nem történik meg. Csak várunk a csókra. Kettőjük szerelmi történeténél mindig sokkal érdekesebb volt környezetük, akár Robert Capa karaktere és valódi fényképei a polgárháborúról, akár ’40-es évek hihetetlen Kínája, politikai-társadalmi nézetei.

Mert azért ne legyünk naivak: a film alapvetően van átitatva baloldali világnézeti eszmékkel, a gyártó HBO-hoz mérhető liberális hozzáállással. Ezeket a hangsúlyos kérdéseket, tételmondatokat a spanyol polgárháborúról vagy a világháborúról is mindig a „főszereplő” Gellhorn mondja ki a leghitelesebben, akivel nemcsak a szerelem időszakában, hanem a szakítás után is jobban szimpatizálunk.

Jó film ugyan a Hemingway és Gellhorn, sokszor – nem mindig – jó nézni, amely azonban számos lehetőséget nem használt ki. Más filmet kaptam, mint amire vártam. Nincs ezzel gond, de azért én még várom a regényes életű regényíró történetének megfilmesítését is.

A lemez

 

A kiadványra felfért egy audiokommentár is, amelyben Philip Kaufman rendező és és a vágóként az Apokalipszis mostért is felelős Walter Murch működik közre.

Sergő Z. András

Sergő Z. András a Filmtekercs.hu alapítója és 2022-ben bekövetkezett haláláig felelős szerkesztője volt. Aktívan követte Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film eseményeit. Érdeklődési körébe tartoztak a dokuk, a kamaradarabok, a sport- és a valláspolitika.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com