Kritika

Még mindig nem bíznak senkiben – A játszma

Nagy Zsolt és Kulka János A játszma című filmben (Forrás: Intercom)

A játszma hozza a 10 évvel ezelőtti A vizsga feszültségét és a kémfilmekre jellemző politikai kavarást. Társainál azonban jobban szeretne drámai lenne, pedig talán nem kellene. Nincs rá szüksége.

Kb. 6 évvel később játszódik, és 10 évvel később is készült Jung András állambiztonsági ügynök és közvetlen munkatársainak következő története. A játszma nemcsak egyszerűen az 1957 decemberében játszódó A vizsga című tévéfilm folytatása, hanem tisztelgés az alkotók előtt, illetve az előtt, amit a vizsga annak idején, a magyar film szűk éveinek közepén el tudott érni. De erről majd később.

Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben!

A játszma 1963-ben játszódik, 6 évvel vagyunk azután tehát, hogy Jung Andrást (Nagy Zsolt) különös vizsga elé állítja az állambiztonság, legfőképpen főnöke és atyai jóbarátja, Markó Pál (Kulka János). A vizsgából és a brutusi hátbaszúrásból ébredünk most. Az új világban mind Jung, mind az azóta már feleségévé vált Éva (Hámori Gabriella) magas rangú rendőrtiszt a hármas főcsoportfőnökségen. Markó pedig visszavonult, felesége meghalt, ő maga pedig agyvérzést kapott, amelyből nehezen épül fel. A film elején terjedelmes cikk jelenik meg róla a Pravdában, amely után Jung bosszútól fél. Kapóra jön a Markóhoz Budapestre érkező vidéki egyetemista lány, Abigél (Staub Viktória), aki majd mostantól mindent jelent az öregről.

A történet és a valóság ezen a ponton találkozik, hiszen a 10 évvel ezelőtt még egészséges 

Kulka János sztrók után betegen, ma is nehezen beszélve játszotta el a hasonló betegségen átesett férfit – állapotához képest bámulatos mennyiségű játékpercben.

Noha nem ő a film főszereplője, az mégiscsak valamilyen módon ráépül. Annyira, hogy a forgatókönyvíró, Köbli Norbert elmondta, ha Kulka nem vállalta volna a szerepet, ő nem írta volna meg a forgatókönyvet.

Az azonban elkészült, és ez egy újabb jubileum. A vizsga volt a forgatókönyvíró első történelmi munkája, A játszma pedig a tizedik. A könyv törekszik a történelmi hitelességre, és abba az egyébként is forrongó helyzetbe csöppenünk, ahol mindig minden feszült. A kubai válság és a Hruscsov-Brezsnyev őrségváltás időszaka.

Nagy Zsolt és Staub Viktória A játszma című filmben (Forrás: Intercom)

A ’60-as évek Budapestje átszövi a filmet. Kérdés persze, hogy ebben az időben valóban volt-e ennyi fényreklám, mint amennyit egy nagytotálban látunk az Erzsébet-híd felé haladó autó fölött, mindenesetre ez a film egyik emlékezetes képe. Sokkal többet árulnak el a külső és belső berendezett terek. A két lakás közötti különbség szembetűnő. Az idős Markó szürkébb, egyszerűbben berendezett, könyvekkel teli szobái valószínűleg még a háború idején is így néztek ki, a Jung házaspár (inkább késő) ’60-as évekbeli modern lakása talán ahhoz a pasarétihez hasonlít, amit ’85-ben még mindig hiába vár A besúgó Kis elvtársa. De ugyanilyen szemnek kedvező látvány a 2-es villamos vonala, az uszoda vagy a Markó lakásának helyszínéül szolgáló Tátra utca, amelyben az újlipótvárosi miliő sajátosságait jól sikerült kiemelni.

Ez a látvány persze nemcsak munka, hanem pénz kérdése is, és talán ez A játszma egyik legfőbb pozitívuma. Szemmel láthatóan nem spóroltak azon, hogy a képek lepattanjanak a vászonról, hogy már a film elején valóban a ’60-as években érezzük magunkat.

Ha ehhez egy utca kellett tele autóval, akkor megvan, ha egy korabeli villamos, akkor az is. A játszma – a benne lévő közel 900 millió Ft állami gyártási támogatás eredményeképpen – sokkal inkább él a ’60-as években, mint volt a legutóbbi kosztümös kémfilm, a Drakulics elvtárs. Noha Bodzsár Márk története kicsit nyilván mesebeli módon el is akar emelkedni a kortól, műfaji besorolásában mégiscsak határozottabb idei utódjánál. Amíg vámpíros kémfilmből egy van idehaza, de talán az egész világon, és ezt biztosan hozza is, addig A játszma leginkább műfaji kérdésekben bizonytalan.

Staub Viktória és Kulka János A játszma című filmben (Forrás: Intercom)

Kémfilm, dráma – így címkézik a forgatókönyvíró és a rendező, Fazakas Péter harmadik közös munkáját. A Szabadság, különjárat és az Árulók ugyanígy történelmi-társadalmi film volt, ezúttal azonban a minőségi és közönségszórakoztató faktor egyaránt meglehet. Egyszerűen a körülmények adottak ahhoz, hogy teljesen ki tudja kapcsolni az embert. És ebben nemcsak a látványtervezés, hanem a rendezői feszültségadagolás is segít.

A játszma közel olyan feszes, mint volt elődje, A vizsga.

Kémfilm és dráma – ebben a kettősségben van a kutya elásva, ez az, ami miatt szükséges hozzátenni a „közel” szót. Mert amíg A vizsga szerelmi szála része volt a cselekménynek, és segített elhozni az újabb dramaturgiai fordulatot, addig a folytatásban mintha inkább azért lenne egy ilyen fordulat, hogy drámaként is címkézhessük a filmet. Az „operatív érdekből” elkövetett szexuális aktus drámai villongásokat szeretne teremteni, amiket azonban kilök a film meglévő feszes kémfilmes hangulata. Drámája így súlytalan marad, talán csak az utolsó nagy fordulatban, az árulásban merülnek fel kérdések arról, vajon mennyit ér, ha mindenáron akarjuk a hatalmat.

A játszma elkészülte tehát fontos a magyar film számára, hiszen a Kincsemhez hasonlóan egy újabb műfajban készült olyan közönségfilm, amelyen mind látványban, mind dramaturgiai szempontból meglátszik a beletett összeg. Az 1 milliárd körüli vagy a fölötti támogatásból készülő közönségfilmek esetében több volt inkább a csalódás (Pappa pia, El a kezekkel a papámtól!), mint a pozitív végeredmény.

Fazakas Péter filmjének azonban van még egy dimenziója, ez pedig az, hogy ismét köztudatba hozta a 10 évvel ezelőtti A vizsgát. Az akkor tévéfilmként készült alkotás – az éppen megszűnt, és újonnan még nem felálló hazai mozifilm-támogatási rendszer árnyékában – valósággal megreformálta a magyar tévéfilmgyártást. Az utána jövő történelmi tévéjátékfilmek, különösen A berni követ, a Félvilág vagy a Szürke senkik új színt hoztak a hazai filmek világába, ami mára odáig ért, hogy el sem kell, hogy hangozzon a félmondat: ahhoz képest, hogy magyar.


Eredetileg megjelent kritikánkban tévesen írtuk, hogy a film 1967-ben játszódik. Köszönjük az olvasói észrevételt, a vonatkozó részeket javítottuk.

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, felelős szerkesztő. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. sergoandras@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
3 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!

Podcast

Hirdetés

Hirdetés