Kritika

Újramikrózott zombihús – A kaptár: Raccoon City visszavár

A kortárs amerikai filmgyártás törvényszerű újrahasznosításának és nosztalgia-vonathullámának legújabb állomása A kaptár: Raccoon City visszavár. Elégedetlen voltál a Milla Jovovich filmekkel? Tényleg azt akarod, hogy a klasszikus videójátékok elevenedjenek meg a nagyvásznon? Johannes Roberts próbálkozása ezt nagyjából kipipálja, de horrorfilmként itt kábé meg is áll a tudománya.

Enyhén szólva pikáns, hogy míg a sorozatfellegvárként regisztrálható Netflixen az Arcane egymaga újradefiniálta, mit jelent a videojáték-adaptáció, addig a mozitermekben még mindig 2004 környékén járunk. Paul W.S. Anderson (aki amúgy szintén bejelentkezett nemrég a Monster Hunterrel) csaknem 15 éven át borzolta a kultikus Resident Evil-széria rajongóinak idegeit sajátos adaptációival. Amiknek a címen és néhány kulcsfontosságú szereplő nevén kívül körülbelül semmi közük nem volt a játékokhoz, mégis hoztak annyi pénzt, hogy csak 2017-ben kezdhetett felmerülni a lehetősége egy rebootnak. Az azonban már kérdésesebb, hogy valóban van-e szükség vagy igény rá. Tud több lenni egy élőszereplős végigjátszás-videónál?

Annak, aki még nem játszott velük, kicsit nehezebben megfogható a kérdés, így talán jobb, ha most tisztába tesszük: a Resident Evil, mint sorozat, nem a komplex narratívájáról vagy kidolgozott karakteriről ismert, azok leginkább az olcsó B-kategóriás horrorok szintjén vannak. Az atmoszféra, a játékos túlélőösztönének beindítása és az intenzív veszélyszituációk teszik őket emlékezetessé. Az erősen interaktivitásra épülő elemek azok, amiket nagy kihívás filmre adaptálni, főleg, hogy ezek a videojáték-adaptációk gyakori bukásának sarokkövei.

Így a rajongóknak megfelelni kívánó Johannes Roberts író/rendező (47 méter mélyen, Hívatlanok 2.) előtt két járható út állt.

Csinálhat egy pörgős, brutális, intenzív és szégyentelenül egyszerű B-kategóriás akcióhorrort az ismert szereplőkkel és nem kívánja meghaladni a műfaji korlátokat (Anderson is nagyjából ezt tette). Ugyanakkor megpróbálhatja komolyabb hangvétellel és rendezéssel megragadni azt a bizonyos hidegrázásos félelmet és bizonytalanságot.

A kaptár: Raccoon City visszavár már ott nagyot vét, hogy egyszerre próbálja ezt a két lovat megülni. Nem is kettőt, rögtön négyet, mert a története is lényegében az első két játék sztoriját próbálja egybesűríteni. Adott Raccoon City kisvárosa, ami már szinte kihalt, mindenki költözik, a gyógyszer-megacég Umbrella is kezd kiüríteni. A maradék helyi lakosokon kívül már csak a helyi rendőrök vannak jelen, akik isszák a kávét és várják az áthelyezést. Jill Valentine (Hannah John-Kamen) és Chris Redfield (Robbie Ammell) azonban nem sokáig élvezhetik ezt, riasztást kapnak a helyi kúriából, ahol emberek tűntek el. Társaikkal együtt kimennek helyszínelni, ahol halott és mozgó, húsevő hullák várják őket. Be is indul a zombiinvázió, miközben az Umbrella is takarít, titkol. Az újonc Leon Kennedy (Avan Jogia) és Chris húga, Claire (Kaya Scodelario) pedig szintén próbálja túlélni az éjszakát.

Tiszteletre méltó próbálkozás Robertstől, hogy nemcsak narratívában próbál hű maradni a két játékhoz, hanem vizuálisan is igyekszik igazodni hozzájuk. Még az utóbbi sikerül talán a legjobban, legyen szó a lepusztult villa sötét gótikus hangulatáról vagy a lángba boruló kisváros káoszáról. Bár a remek képi világ inkább köszönhető a díszlettervezők és Maxime Alexandre operatőr jó ízlésének, semmint Roberts rendezésének – nemhiába a kortárs horror egyik legfelkapottabb képalkotója, akivel Mike Flanagan és Alexandre Aja egyaránt dolgozott.

A Raccoon City visszavár minden más eleméből üvölt a totális aránytévesztés és a hibás döntések sorozata.

Roberts íróként és rendezőként is azzal bukik a legnagyobbat, hogy a rajongói kikacsintások mániákus kiszolgálásával teljesen hazavágja a film tempóját és kínkeservesen összehozott feszültségét. Üresnek ható félmondatok, feldobott majd levegőben lógó mellékszálak és szereplők, Neal McDonough a kísérletező gonosz doktor, mint főgenya (aki szintén húsz percekre teljesen eltűnik a képből). A Raccoon City visszavár paradox módon egyszerre válik egyszerűvé, mégis túlzsúfolttá. Szereplők múltjában vájkáló flashbackek, franchise-felvezető marhaságok, feszes és izgalmas túlélőhorror helyett egy bukdácsoló massza lesz belőle.

A zombitámadásokat fejfájdító párbeszédekkel, vérciki poénokkal és végtelen expozíciókkal összehuzalozó forgatókönyv, az olcsóságszagot árasztó effektek és a véres-belezős zúzdából, komolykodós „lassan lépkedünk, suttogunk és szörnyülködünk” stílusba való táncolás igen hamar mentális akadályversennyé teszi a megtekintést. De a szöget a koporsóba leginkább a színészek verik be. Mennyei Jézus az egekben, akinek köze volt ehhez a castinghoz megérdemli, hogy páros lábbal rúgják az Álomgyárból! Ezek a gránitszobros mimikával rendelkező fiúk-lányok fizikumban és jellemben annyira nem hasonlítanak az eredeti játék szereplőire, hogy az embernek rögvest az az érzése támad, hogy egy gimis cosplay-szakkör kapott egy rahedli pénzt a projektre. Közülük is leginkább Leon karakterével bánnak a legcsúnyábban, akit a bajszos-latinós Avan Jogia bukdácsoló, de szerethető újonc helyett egy komplett idiótaként formálja meg.

Ez a bármiféle kreatív megerőltetés nélküli előadásmód jellemzi az egész filmet.

Az elmúlt évtizedek zombifilmes leckéinek felmondása, egy grammnyival se több. Dobj egy kis nosztalgiakoloncot a sok rajongónak és talán nem fogják észrevenni mennyire sablonos, elcsépelt és dögunalmas az egész! Kábeltévés késő esti kategória, amely 2004-ben talán elment volna szódával. Csak a naptár most már 2022 januárt mutat és az ilyen kliséhalmok lassan a DVD- vagy streaming piacot se nagyon érdemlik meg, nemhogy a koronavírus által megtépázott mozivásznakat.

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf az ELTE bölcsészkarán végzett filmelmélet és filmtörténet szakirányon, jelenleg könyvtáros, 2016 óta tagja a Filmtekercsnek. Filmes ízlésvilága a kortárs hollywoodi blockbusterektől kezdve, az európai művészfilmeken át, egészen a Távol-Keletig terjed. Különösképpen az utóbbira, azon belül is a hongkongi és a dél-koreai filmre specializálódik.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com