Kritika

A három osztatú kegyelem – A kegyelem fajtái

A kegyelem fajtái Willem Dafoe Jesse Plemons Margaret Qualley

Yorgos Lanthimos az Egy szent szarvas meggyilokásáig tekint vissza legújabb filmjével, de A kegyelem fajtái inkább ontológiai gondolatcsokor, mintsem egyszerű művészfilmes poénfüzér.

Yorgos Lanthimos legújabb filmjét, A kegyelem fajtáit (Kinds of Kindness) közel akkora, ha nem nagyobb várakozás övezte, mint a Megalopolist. A Francia Riviéra közönsége kapott egy triptichon szerű installációt, de ami a fesztiválpalotából távozva visszhangzik, az inkább

a tanácstalanság és kérdések hada a különc humorú, néhol sokkoló, néhol egészen kedves A kegyelem fajtái értelmére vonatkozóan.

A rendező, akit tavaly Arany Oroszlánnal tüntettek ki a Szegény párákért (majd a film négy Oscart is bezsebelt) a posztmodern francia újromantika ágának felidézése után (az angol barokk talán A kedvenc volt) maradt a posztmodern tartományokban, de kevésbé kanonikus csoportokhoz tartozik A kegyelem fajtái triptichon szerű történetével. Három, egyáltalán nem (vagy inkább csak az értelmezés és a színészgárda szintjein összefüggő) történetet kapunk, amelyek mindegyikének a rejtélyes és az egyetlen konkrét állandóságot képviselő RMF monogramú férfi neve a címadó. RMF halála, RMF repül és RMF megeszik egy szendvicset a három történet kronologikusan. Nem érthető? Nem probléma, a film megtekintése után sem lesz az, a kritika pedig nem is vállalkozik a hőn áhított spanyolviaszt feltalálni, csupán egy (többé-kevésbé) koherens értelmezési keretet kíván adni a három történetnek – kihívni az értelmezést pedig ér, sőt, kívánatos.

A kegyelem fajtái felfogható egyfajta teremtéstörténetként, annak három stációjaként.

Kicsit hasonló Pálfi György Az Úr hangja című filmjéhez, igaz az sokkal egyértelműbb, és inkább szól a Teremtettről, semmint a Teremtés aktusáról. Az első felvonásban Willem Dafoe egy Raymond nevű vállalatigazgatót alakít, aki beosztotja, Robert (Jesse Plemons) életének minden pillanatát irányítani és befolyásolni akarja. Meghatározza, mit olvasson, mikor szexeljen feleségével (Hong Chau), de megtiltja, hogy gyerekük legyen. Amit Robert kap feltétel nélküli engedelmességéért, a földi javak végeláthatatlan sora, ház, menő kocsi… A tökéletesség felborul, mikor Raymond arra kéri Robertet, kerüljön kórházba egy autóbaleset következtében. Robert ódzkodik, hiszen a másik autó utasa meg is halhat, Raymond ellenben ragaszkodik hozzá. Mikor Robert lefújja a tervet, Raymond elengedi beosztottja kezét. A Gondviselő megszünteti a gondviselést. Mintegy lamentál a Teremtett értékein, érdemes-e figyelmére. Robertnek kihívója is akad Rita (Emma Stone) személyében.

A kegyelem fajtái Jesse Plemons Hong Chau

A történet végén az ember bizonyítja rátermettségét, újrateremtetik, visszafogadja a gondviselő – és egyben kiűzettetik a Paradicsomból. Lanthimos nem konkretizál, nincs értelme isteni és emberi rétegekről beszélni, mégis jelentésértékű Raymond végtelen hatalma és az, ahogy irányítása alatt működik az óramű. Miért lép ki mégis a rendszerből? Az ember valójában szabad akaratot kap első próbatételként, ami valójában a teremtés aktusa. Ember lesz az állatból, megkülönböztetődik az élet más formáitól. Lanthimos szerint ez az aktus a legrosszabb, ami történt az emberrel. Káoszba fordult az élete és elveszítette a biztos talajt a lába alól. Pedig a Gonosz még meg sem érkezett. A vállalatirányatási közeg inkább steril és felhőkarcolók mennyei magasságainak tereiből lemegyünk a földre, rá sem kell sokat várni.

A második felvonásban Plemons már egy rendőrt alakít, aki várja vissza eltűnt feleségét (Stone). A nőre végül egy lakatlan szigeten találnak rá, azonban nincs vele minden rendben. Némileg homályban hagyva a történetet és nem kifejtve minden részletet (a film egyik legnagyobb ereje a rácsodálkozásban rejlik), legyen elég annyi, a nő pontosan ugyanúgy néz ki, mint az eltűnt feleség, apró, de markáns jelek mégis azt sugallják, nem az, akinek mondja magát. Felmerül a kérdés, ki ő, honnan jött, mi mozgatja? Egyáltalán, valóban a nőt megszemélyesítő idegen vagy a rendőr küzd a trauma feldolgozásával? Ha a megkezdett úton haladunk tovább, akkor kijelenthető,

a Teremtmény mellett megjelent a Gonosz.

A Gonosz, aki megtéveszti az embert, szeretete még nagyobb és odaadóbb, mint a Gondviselőé az ember felé, mégsem azt a minőséget képviseli, mint az utóbbi. A második felvonás a teremtés utáni próbatételnek fogható fel. Ha megkapta az ember a szabadságot, vajon mire használja azt? Készen áll-e Lanthimos kamarája, hogy Megváltót kapjon? Így vagy úgy, de a történet lezárul és fellibben a függöny, kezdődik a harmadik felvonás.

Az utolsó történetben Stone és Plemons karakterei utazóügynökökként keresik a Messiást.

Keresik azt a (szigorú küllembeli és családi állapotra vonatkozó kritériumoknak megfelelő) egyént, aki konkrétan feltámasztja a holtakat. A küldetést egy intézményesülés jeleit mutató szekta adja két vezetőjével (Dafoe és Chau). A három résztörténet közül a harmadik ad legtöbb támpontot (a vízszimbolikával, a szexuális tilalmakkal és a családjukat elhagyó szereplőkkel), hogy Lanthimos ontológiai gondolatmenetét szerette volna filmre vinni. A messiásszerű karakter nyílt keresése keretbe teszi az előző két történetet. A görög rendezőnek pedig megvan a véleménye az intézményes vallásról, hiszen annak működése inkább gátolja, mintsem segítené a messiás megtalálását. (Az, hogy végül, hogyan és ki találja meg, a slusszpoén.)

A kegyelem fajtái Emma Stone

A homárral angol nyelvre váltó Yorgos Lanthimos új filmje sötét, groteszk, de felemelően humoros – hiszen maga az élet is ilyen. Aki az előzetes alapján a Szegény párák kortárs, de hasonlóan elborult párját várja, az csalódni fog. A kegyelem fajtái inkább hasonlít az Egy szent szarvas meggyilkolására, mint A kedvencre és a Szegény párákra. A társíró most Efthimis Filippou, aki A homárt és az Egy szent szarvast is jegyzi, így nem meglepő, hogy Lanthimos attitűdje is korábbi filmjeihez hasonul. A kettővel ezelőtti filmekhez való visszatérés azonban nem visszalépés, épp ellenkezőleg.

A rendező már bátran rálép az útra, hogy világnézetét a legmegfelelőbb stílusban és formával adja át.

A rendezői életmű folytonosságát jelzi, hogy ízig-vérig testfilm, hiszen a test hordozója az emberi szubsztanciának, ugyanakkor csaló állati maradvány, de a stigmákat is hordozza. A test minden felvonásban különböző minőséget kap – ami az ember része, de nem meghatározója annak. A test kommunikációra is alkalmas a Gondviselővel, de ha nem arra használja, eltávolítója is lehet ugyanannak. Lanthimos szabadon, de odafigyeléssel tekint az emberi testre (legyen az női vagy férfi), ahogy eddigi filmjeiben is tette, de talán még soha nem volt ennyire komplex jelentése.

A kegyelem fajtái komoly fejtörést okoz a nézőnek, néhol sokkolja, de a három történet végére helyére kerülnek a puzzle darabkák. Szerencsére a parádés dialógusok, a különc világ és a színészek lazán extravagáns játéka elég ahhoz, hogy kitartsunk egészen az utolsó stáblista alatt megmutatott poénig.

A filmet a Cannes-i Filmfesztiválon láttuk, további cikkek az eseményről itt. A magyar mozipremierre még szeptember 19-ig kell várni.

Nagy Tibor

Nagy Tibor jelenleg az ELTE-n tanul Filmtudomány mesterszakon. Kedvenc műfajai a klasszikus hollywoodi gengszter- és westernfilm. Különös figyelmet fordít az izraeli filmekre és a vallási témákra.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com