Kritika

Nem engedi, hogy elfordítsd a tekinteted – A kenyérkereső

A Persepolis után végre itt egy újabb animációs film a Közel-Keletről, ami a mese eszközeivel kívánja felhívni a figyelmet a nők helyzetére a régióban. A kenyérkereső másfél órán át tartó szembesítés érdektelenségünkkel és végtelenül humánus történet egy állandóan elfeledett nép megpróbáltatásairól.

Az elmúlt évek folyamatosan erősödő menekülthulláma, az Iszlám Állam fokozatos térnyerése és merényletei a kontinensen bizonytalansággal és félelemmel töltötték meg az európai emberek eddig biztonságosnak hitt otthonait. Nagyon kicsiben és néhány felvillanó pillanat erejéig belekóstolhattunk abba, milyen lehet az élet azon országokban, ahol az ott lakók felett minden nap ott lebeg Damoklész kardja egy merénylet képében.

Ironikus módon az európai terrorfenyegetettség emelkedésével egyenes arányban csökkent az érdeklődés a Közel-Kelet olyan évtizedek óta válságban lévő országai, mint Irak vagy Afganisztán iránt. A kenyérkereső ezen a szemellenzős berögződésen szeretne változtatni a mese, az animáció és a gyermeki ártatlanság felélesztésének eszközeivel.

A történet Afganisztánban játszódik a tálib uralom alatt álló Kabulban, ahol egy család minden eszközével azon dolgozik, hogy élhető körülményeket teremtsen magának az indulatoktól fűtött városban. Az ifjú Parvana édesapját koholt vádak alapján börtönbe zárják, ezért a kislánynak fiúnak kell öltöznie és kiadnia magát, hogy családját el tudja látni élelemmel és biztosítani tudja túlélésüket.

A film az afgán mindennapok krónikája olyan hétköznapi nők kálváriáján keresztül, akiknek legnagyobb bűnük, hogy nem férfinak születtek és a megváltozott hatalmi struktúrában ez kevés az életben maradáshoz.  Nora Twomey filmjének legnagyobb ereje, hogy nem moralizál, és nem akarja feloldani az Afganisztánt évtizedek óta sújtó konfliktust.

Egész egyszerűen megmutatja, milyen lehet egy ilyen világban élni és hogyan lehet túlélni.

Parvana legfőbb kapaszkodója, ami a kilátástalanságban is képes reményt adni neki, a mese ereje. Börtönbe vetett édesapja minden nap, szünet nélkül mesélt a kislánynak és családjának; ez a kapocs és a fantázia ereje olyan erősnek bizonyult, hogy nem számított, hogy kevés az étel az asztalon. Éppen annyit adott a szellemi táplálék, hogy átvészeljék a napot és folytatódjon az élet.

A filmben egyszerre követhetjük nyomon Parvana küzdelmét a mindennapi létfenntartásért és látjuk/halljuk az egyik népmesét, amit családjának és barátainak mesél. A mesebeli és valós történet párhuzamosan fut egymással és gyönyörűen reflektálnak egymásra a főhős kiszolgáltatottságát, magányát, élni akarását és hősies küzdelmét tekintve.

Megjelenítésében is szépen elválik egymástól Parvana története és az általa elmondott népmese (amit digitális papírkivágással készítettek).

A kenyérkereső legnagyobb ereje, hogy női szempontból tudja ötvözni a mesék egyetemes mondanivalóját és a mielőbbi megoldásra váró aktuálpolitikai helyzetet. Főhőseinknek (Parvana, nővére és édesanyja) egy olyan berendezkedésben kell megállniuk a helyüket, ahol a nő saját férje vagy férfi kísérő nélkül még az utcára sem teheti ki a lábát. Ezt az iszonytató félelmet és kiszolgáltatottságot képes átélhetővé tenni a rendezőnő, amihez kellett az eredeti alapanyagot jegyző írónő Deborah Ellis és a magyar származású Anita Doron, aki az írónővel közösen jegyzi a forgatókönyvet.

A film nyitott befejezéssel zárul, azonban főhősnőink egytől-egyig kiálltak magukért, felvállalták a harcot és nem engedtek a tálib férfiak elnyomásának. Ez a szépen artikulált konklúzió remekül illeszkedik az animációban is egyre nagyobb teret nyerő női szerepvállalás erősítésébe (Vaiana, Merida, a bátor, Persepolis, Vulkánsziget), illetve a politikai színtéren történő küzdelembe a nők jogaiért (Malala elképesztő története).

A kenyérkeresőt szépsége, aktualitása, és mélységes humanizmusa teszi maradandó élménnyé: „Olyan földön élünk, ahol az ember a legnagyobb kincs” – Parvana édesapjának szavai sokáig visszhangzanak majd fülünkben.

Dunai Marcell

Dunai Marcell a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok szakán végzett, jelenleg szakirányú továbbképzését végzi mentálhigiénés segítő szakember szakon. A ráckeresztúri Fiatalkorúak Drogterápiás Otthonában dolgozik terápiás munkatársként: munkájából kifolyólag vonzza a függőségek pszichológiája, a felépülés folyamata és az ennek tükrében megjelenő emberi kapcsolatok filmes reprezentációi.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com