Kritika

Furcsa pár egy házban – A két pápa

Egy konzervatív és egy liberális türelmesen végighallgatja és próbálja megérteni a másikat. A Vatikánban. Erről szól Fernando Meirelles új filmje, A két pápa (The Two Popes).

Míg az ezredfordulón a nevétől volt hangos a szaksajtó, Fernando Meirelles nyolc hosszú év után tér vissza a nemzetközi porondra. Az Isten városa és Az elszánt diplomata brazil rendezője a Netflix számára XVI. Benedek és Ferenc pápa különös kapcsolatáról készített filmet. A két pápa nemcsak egy markáns stílusú rendező régóta esedékes visszatérése, de két fantasztikus színész, Jonathan Pryce és Anthony Hopkins jutalomjátéka is. Meirelles ráadásul kimondottan aktuális és fontos példázatot farag az intim történetből, filmje így az idei év egyik némileg váratlan, ám annál kellemesebb meglepetése.

Az önmagát ironikusan rossz katolikusnak valló rendezőt nem az egyház előtt álló kihívások és nem is a két egyházfő ellentmondásos múltja érdeklik. A konzervatív nézeteiről ismert német Joseph Ratzinger pápasága, a lemondásához vezető út, illetve az őt követő argentin Jorge Bergoglio radikálisan más elképzelései persze felvillannak a filmben, a fókusz mégis sokkal emberközelibb. A két pápa híres címszereplőit két teljesen eltérő világlátású és habitusú magánemberként mutatja. A két férfi törvényszerűen idegenkedik a másiktól és a hívek feltétlen szolgálatán kívül nagyjából semmiben sem értenek egyet egymással. Mégis leülnek, türelmesen figyelnek és addig beszélgetnek, míg végül megértik a másikat.

Klasszikus furcsa pár, a filmtípustól merőben szokatlan körítéssel.

Meirelles ügyesen használja a híres helyszínek auráját és hibátlanul csempészi be az évszázados szertartásokat körüllengő misztikumot. Az egyház hatalmát demonstráló és a hívek lenyűgözését egyszerre célzó pompa, illetve a nagyobb tömegjelenetek mégsem telepszenek rá a két főszereplő elképzelt beszélgetései köré szőtt történetre. Meirelles hibátlan arányérzékét dicséri, hogy a látványos körítésen kívül még a kötelező történelmi kitekintőket és a latin-amerikai szegénység lazábban kapcsolódó általános problémáját is képes hézagmentesen a filmbe illeszteni. Mindezek ráadásul nemcsak remekül ellenpontozzák a két főszereplő bizalmas beszélgetéseit, de segítenek alaposabban megérteni a karaktereket és a köztük húzódó elvi szakadékokat.

A két pápa a finom rezdülések, az egymásra figyelés, a kommunikáció filmje. Az alkotók nem foglalnak állást és nem ítélkeznek, hanem ugyanolyan empátiával fordulnak a két főszereplő felé, mint ahogyan ők is egymáshoz. A látványos filmnyelvi megoldásairól és dinamizmusáról ismert Meirelles bölcsen a háttérben maradva a két színészére koncentrál, nyilván nem véletlenül. Jonathan Pryce és Anthony Hopkins mintha csak egy két órás mesterkurzust prezentálna, a két veterán művész játéka egyszerűen lenyűgöző. A kettejük közötti összhang hibátlan és még a legapróbb rezdülésük is a helyén van.

A két pápa tehát már önmagában miattuk is méltó a figyelmünkre.

Meirelles filmje nem komolykodó vagy nehéz, hiszen végig az emberi vonatkozásra koncentrál. Ráadásul nemcsak egy hibátlanul levezényelt darab, de aktuális társadalmi kommentárként is izgalmas. A közbeszédet uraló, lassan mindenhova beszivárgó hangzavar, az általános rossz közérzet korában nem nehéz rájönni, miért figyelt fel a brazil filmes és a Netflix erre a forgatókönyvre. A véleménybuborékok és virtuális üvöltözések egyetlen ellenszere ugyanis, ha nyitottsággal fordulunk azok felé is, akik teljesen mást gondolnak a világról. A két pápa azt a törékeny folyamatot mutatja meg, ahogyan ez a két férfi tétován kommunikálni kezd és a kölcsönös bizalmatlanságot legyűrve nemcsak meghallja, de végül el is fogadja a másikat.

A mindenki számára jó megoldások csak kölcsönös odafigyelésből születhetnek. Meirelles alapvetően optimista filmjében nem nehéz megpillantani a reményteli példát. A Netflix ráadásul kiváló időzítéssel pont a karácsonyi időszak előtt teszi elérhetővé a filmet. A kereszténység legfontosabb ünnepe környékén egyrészt az egyházi dolgok iránt is nagyobb az érdeklődés, másrészt a nézők sokkal nyitottabbak az efféle pozitív üzenetekre. A két pápa nemcsak Pryce és Hopkins alakítása, Meirelles visszatérése miatt vagy a hiánypótló optimista végkicsengése miatt örömteli, de olyan filmes példázat is, amire nyilvánvalóan nagy szükségünk van.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com