Kritika

Cukkerség – A kis kedvencek titkos élete

69561-A-kis-kedvencek-titkos-elete-2016-kep-4Chris Renaud a két Gru és a Lorax után ismét az Illumination Entertainment színeiben bizonyítja, hogy ha cukiságról van szó, ő a legnagyobb szakértő.  A kis kedvencek titkos élete tökéletes animációs élmény: szerethető és vidám, kicsiknek és szüleiknek egyaránt.

Az Illumination ötödik egész estét filmjének ötletét az alkotók saját életükből merítették: saját háziállataik kapcsán tették fel először a kérdést, mit csinálnak kis kedvenceik, amíg ők nincsenek otthon. Az ötletből a rendező korábbi filmjeiben forgatókönyvíróként dolgozó Cinco Paul és Ken Daurio kezdett forgatókönyvet írni, de a Gru harmadik részének munkálatai miatt a könyvet végül a Minyonokat is jegyző Brian Lynch fejezte be. A végeredmény szórakoztató és színes, minden korosztály számára izgalmas alkotás lett. Az imádni való karaktereknek senki sem fog ellenállni, de a fanyalgó apukákat is megnyerik az írók az egész filmben ízlésesen elszórt – legtöbbször a stúdió saját alkotásaira reflektáló – filmes utalásokkal.

38850-A-kis-kedvencek-titkos-elete-2016-kep-3

Az alapsztori szerint Max (Széles Tamás) új lakótársat kap Duke (Szabó Győző) személyében – egy világ omlik össze benne, hogy ezentúl osztoznia kell nemcsak gazdája szeretetén, de alvóhelyén és kajás tálkáján is. Hamarosan azonban – amikor egy kisebb perpatvar egészen a sintérekig viszi a párost – rá kell jönniük, hogy sokkal jobban járnak, ha összefognak, ha fel akarják venni a harcot a város rémével, a hófehér vérnyúllal, Hógolyóval (Csőre Gábor).

Egyszerű kis történetnek tűnik, ám annál bonyolultabb a valóságban. Az alkotók a lehető legtöbbet igyekeztek a filmbe sűríteni – ez lett végül a leggyengébb pontja. Legalább három film kijött volna A kis kedvencek titkos életéből, sok-sok szálat és sok-sok szereplőt mozgat a történet: rengeteg izgalmasabbnál izgalmasabb karaktert vonultat fel, egyetlen percig sem tudunk unatkozni, de én például szívesen időztem volna többet Hógolyónál, ennél a kis neurózisgombócnál, aki egyértelműen a film legjobb fej karaktere – ha szerencsénk van, lesz még rá alkalom, hogy találkozzunk. Biztosan minden néző kiválasztja a maga kedvencét – nem tudom, figyeltétek-e már, milyen ütemben indult be a plüssállatokat és iskolaszereket felvonultató merchandise gépezet –, a legnehezebb dönteni, hogy a sok hipercuki és ultravicces szereplő közül kit zárunk első helyen a szívünkbe.

Lessetek be a kulisszák mögé és olvassátok el, hogyan készült A kis kedvencek titkos élete!

Persze nemcsak a karaktereket illetően, de minden részletében erősen kidolgozott A kis kedvencek titkos élete képi világa. Különösen tetszett, ahogy kutya szemszögből kelt életre New York, ez a millió filmben már látott város és egy teljesen új, mégis ismerős ízt kapott. Különösen jó döntés volt a cselekményt őszre időzíteni, mert a rozsdás leveleknek köszönhetően ez további színekkel gazdagította a képeket.

Ritkán történik meg, de ezúttal dicsérően kell szóljak a magyar szinkronról is. Egyrészt jó a szöveg, szellemesek a magyar szóviccek és a színészek is kitesznek magukért. Különösen tetszett Gigi, a naiv, de tökös pomerániai  szerepében Jordán Adél és a csak önmagával törődő macska hangjaként Piller Anna.

S ha mindez nem lenne elég, a minyonok rajongóinak is dobnak egy falatnyi csemegét a film készítői: a mindösszesen négy perces Mixer minyonok című gegben legkedvesebb sárga hőseink egy mixer megszerzésén ügyködnek – meglehetősen vicces formában.

 

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com