Kritika

A kisherceg esete a dívával – Egy hét Marilynnel

Milyen érzés a világ leghíresebb nőjének lenni? – teszi fel a kérdést a film. Ha erre nem is, de arra választ kapunk, hogy milyen a legvonzóbb nő a világ szerint. Monroe képe a filmvásznon.

Szexi, szőke, formás, titokzatos – valószínűleg ezek a klisék jutnak elsőként eszünkbe, ha meghalljuk Marilyn Monroe nevét. Az Egy hét Marilynnel nem tesz hozzá ehhez a képhez, nem leszünk okosabbak azt illetően, hogy vajon mit érzett, mire gondolt, kit szeretett a színésznő. Inkább a másik, a szemlélődő oldaláról közelít. Erre van is alapja, hiszen a film Colin Clark azonos című naplója alapján készült.

A sztori szerint az ifjú Clark (Eddie Redmayne) élete első filmes munkája során megismerkedik a Nagy-Britanniában forgató Marilyn Monroe-val (Michelle Williams). A nő A herceg és a táncosnő című produkció miatt érkezik Európába férjével, Arthur Miller drámaíróval, míg Colin a lóti-futi, hivatalosan a harmadik asszisztens szerepkörében bontogatja a szárnyait. Ahogy az összes férfit a környéken, őt is elbűvöli Monroe szépsége. A vonzalom kölcsönösnek tűnik, a színésznő a bizalmába fogadja a fiút. És éppen ezen a ponton fulladhatna szenvedős-érzelgős romantikus drámába a film, ám jó hír, hogy ez nem következik be. Amikor a sztár férje az USA-ba menekül, szorosabbra fonódik ugyan kettejük viszonya, de az alkotók megkímélnek minket a hosszú, érzelgős zenével aláfestett ágyjelenetektől. Ehelyett meztelen fürdőzést, csendes összebújást és sokat mondó pillantásokat adagolnak úgy, hogy semmiképpen ne legyen habcsókszerű a végeredmény. Ezek a jelenetek a kis porcelán csecsebecsékre hasonlítanak: letisztultak, csillogók, ám mégsem túl hivalkodók.

A történet azonban nem csupán a két, tulajdonképpen véletlenszerűen egymásra találó fiatalról szól. A herceg és a táncosnőt rendező  Sir Laurence Olivier (Kenneth Branagh) és Monroe kölcsönösen megkeserítik egymás életét. A színésznő hol elkésik, hol képtelen megjegyezni egyetlen mondatot, hol pedig szimplán kijelenti, hogy nem képes eljátszani a szerepét. Olivier tajtékzik, és alig várja, hogy befejeződjenek a felvételek. Bár a pokoli düh ellenére is elvarázsolja Monroe mint nő, ő tényleg nem keveri a munkát és a magánéletet. Két herceg csap hát össze a showgirl kegyeiért, legalábbis az érzelmek terén. Olivier nem próbálkozik látványosan, csak a szeme sarkából vizslatja a szerencsés riválist.

Michelle Williams alakítása kitűnő, s habár az első percekben talán nehezen fogadjuk el a külső különbségek miatt, mégis hiteles. Ráadásul, ha valakinek, hát neki rettenetesen nehéz feladata volt. Nagy kihívás ugyanis megformálni egy olyan karaktert, akinek a legjellemzőbb ismérve a hihetetlen kisugárzása. A Ray Charlest alakító Jamie Foxx, a Chaplint játszó Robert Downey Jr., vagy a Fridává alakuló Salma Hayek esetében könnyebben tudtuk azonosítani őket a figurával. Ezzel együtt Williams finom rezdüléseivel, csodás hangjával kétségtelenül sikeresen varázsolja a vászonra Monroe képét. És nem lehet szó nélkül hagyni azt sem, hogy a Simon Curtis által dirigált színésznő játékában a törékeny, szeretetre vágyó nőt helyezi az előtérbe, nem pedig a problémás, zavaros viselkedésű sztárt. Ez mély tiszteletről árulkodik, ami érezhetően a film javára válik.

Persze nem Williams az egyetlen, akinek kedvéért érdemes a filmet megnéznünk. Kenneth Branagh a tőle megszokottnál is zseniálisabb. Az általa hozott Olivier a vén kujon, brit módra. Nagy színész, nagy rendező és potenciális sármőr. Lobbanékony és hiú, egy igazi páva. Nem véletlen tehát, hogy mindkettejüket jelölték Oscarra. Williams a legjobb női színésznő, míg Branagh a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában versengenek.

Avatar

Maksai Kinga

A filmhez az irodalmon, a színházon és a művészettörténeten keresztül vezetett az utam. Ami a diplomákat illeti, az ELTE-n végeztem magyar, illetve filmelmélet és filmtörténet szakon, jelenleg pedig az SZFE televíziós műsorkészítő szakán készülök befejezni a tanulmányaimat. Mindig is imádtam moziba járni, maradandó mozis élményeim közé tartozik az Apollo 13, a Titanic és az első 3D-s film, amit Disneylandben láttam. Sokakkal ellentétben nem vetem meg a tévét és a DVD-t sem. Azt mondják, hogy ha sokat tudsz valamiről, akkor már nem vagy képes úgy élvezni a dolgot. Én még mindig felhőtlenül szórakozok egy sitcomon, ami ugye két dolgot jelenthet: vagy nem igaz rám a fenti állítás, vagy... Nem tartom magam sorozatfüggőnek, de a csajos és vicces változatokat szívesen nézem. A bennem élő feminista entellektüelt elnyomva imádom a Szex és New Yorkot, a Modern Family és a Bored to Death című sorozatokat pedig az utóbbi idők legjobbjainak tartom. Egy éve vagyok a tagja a Filmtekercs csapatának, jelenleg a fesztivál rovatot vezetem.

Filmek: Nem csak műfajok, hanem rendezők és színészek alapján is válogatok, így jöhet minden, amiben van egy kis Woody Allen, Tarantino, Alejandro Gonzalez Iñárritu, Mike Nichols, Philip Seymour Hoffman, Javier Bardem vagy Meryl Streep. Barátkozom az animékkel és Bollywooddal, de mellettük hű maradok régi kapcsolataimhoz is. Nehéz kiemelni filmeket, mert ez folyton változik, de most éppen: Diploma előtt, Madárfészek, 21 gramm, Annie Hall, Elveszett jelentés, A nagy Lebowski, Halálbiztos, Tükör, Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, Melankólia, Totoro, Ra One, Chungking Express.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés