Stuart Mária és I. Erzsébet viszálya számos művészt ihletett meg, okkal. A 16. század két nagyformátumú királynőjének hatalomért folytatott harca rendkívül izgalmas alap, ami olvasatok széles skáláját kínálja a mai napig. Josie Rourke Két királynő (Mary Queen of Scots) című filmjében nagyszerű színészek közreműködésével vitte ismét vászonra a jól ismert történetet.
Stuart Mária alakja saját korát éppúgy megosztotta, mint az utókort. Egyesek a férfifaló intrikust látják benne, míg mások a nagypolitika szerencsétlen áldozatát. A leírások szerint reneszánsz szépségideált megtestesítő, bronzvörös hajú királynő tragikus kimenetelű történetét némafilmként már 1895-ben vászonra vitték. A megfilmesítések sorában a legismertebb Charles Jarrott 1971-es Mária, a skótok királynője című rendezése, ahol a főszerepet Vanessa Redgrave alakította.
Josie Rourke drámája az angol John Guy, egyébként Tudor-korra specializálódott történész monográfiáján alapul. A szerző A skótok királynője: így élt valójában Stuart Mária című könyvében szembeszáll a Máriáról kialakult férficsábító képpel, kutatásai megerősítik azt, amit eddig is tudtunk.
Egy női uralkodó a 16. században vörös posztó volt a nemesség szemében, intrikák sorával kellett szembenéznie.
Mária és Erzsébet két eltérő stratégiát választva vett részt a politikai nagyjátszmában. Mária háromszor is férjhez ment és gyermeket szült, míg I. Erzsébet, VIII. Henrik és Boleyn Anna lánya féltette koronáját, kerülte a házasságot. A két királynő okkal tartott egymástól. Az öröklési sorrendben második Mária nem ismerte el a protestáns királynő jogát a trónra.
Máriát ötévesen Franciaországba menekítették, ahol II. Ferenc oldalán francia királyné lett. Ferenc halála után azonban a 18 éves királynő visszatért Skóciába. A Két királynő cselekménye ettől a ponttól indít, ahol a fiatal királynő megérkezik Skóciába, és először saját nemességével szemben kell megszilárdítania hatalmát.
Saoirse Ronannek egyszerűen minden alakítása nagyszerű, ez alól a Két királynő sem kivétel. A színésznő ismét bizonyítja tehetségét, a kezdő képsoroktól kezdve uralja a vásznat. Vele szemben I. Erzsébet szerepében Margot Robbie látható. Első pillantásra szokatlannak tűnhet a szerepválasztás, ám tökéletes arra, hogy a színésznő új színnel gazdagítsa pályáját, ami igazán jól sikerült ez esetben. Kettejük játéka megadja a film dinamikáját, habár – ahogy az eredeti cím mutatja is – a Két királynő elsősorban Mária alakjára koncentrál.
Rourke történelmi drámája él a történetben rejlő kettősség lehetőségével, szépen dolgozza az ellentéteket vászonra. Megmutatja a magánélet és a reprezentatív nyilvánosság konfliktusát, amely révén filmjében a politikai érdekek szembenállásán túl, pozíciójuk révén, egyfajta megértés köti össze a két nőt, mivel mindketten tisztában vannak a másik helyzetében rejlő előnyökkel, ám a nehézségekkel is. A mérleg serpenyője számukra sosincs egyensúlyban, egyikük szeretőjét ajánlja fel férjül a másiknak a politika nevében, a másik hirtelen fellángolásból megy férjhez, amivel politikai hibát vét, és hosszú távon a saját életét keseríti meg. A kettősség és a történelmi téma megközelítésének módja felidézi az I. Erzsébet anyjának szintén jól ismert történetét feldolgozó A másik Boleyn lányt, ahol a testvérpár ellentétes személyiségjegyei egyfajta alapját adják a film szerkezetének.
Az egyik karaktert a másik viszonylatában érti meg a néző igazán.
A recept tehát jól ismert, ám az izgalom jó arányban adagolt. Ezen túl a film, ahogy egy történelmi drámától elvárjuk, nem fukarkodik a történelmi pletykák és hálószobatitkok tálalásával, amelyhez az alapot elsősorban Mária második férje, az előnyös külső adottságain túl iszákosságáról és szabadosságáról hírhedtté vált, Jack Lowden által alakított Lord Darnley szolgáltatja, akinek a királynő titkárával való kapcsolatáról több változat is kering a köztudatban. A nézők ez alkalommal egy igazán pikáns verziót láthatnak.
A Két királynő igazi fegyverténye azonban, a végtelenül izgalmas történeten túl, a színészi játékban rejlik. Rouke biztosra ment, mivel ez az első egész estés filmje, érthető is. Az eredmény pedig egy élvezhető történelmi dráma lett, amelyen jól érzékelhető az is, hogy egy női rendező mutatja meg a női szemszögeket, ami mindenképpen jót tett a filmnek.
