Kritika

A korral jár – Tétova félrelépők

Mi történik velünk, ha megöregszünk? Sokkal bölcsebben és megfontoltabban menedzseljünk majd szerelmi életünket? Egy frászt! – mondja Julie Gavras – Pont olyan lököttek és szeleburdiak leszünk, mint egy rakás tinédzser.

Adam (William Hurt) és Mary (Isabella Rosselini) ezer éve házasok, minden megy a maga útján. Mary egy átsuhanó emlékezetkiesés kapcsán szembesül vele, hogy bizony az idő kezd eljárni felette, míg Adam pályakezdő kollégáival kezdett új munkája kapcsán próbálja ismét fiatalnak érezni magát. Az eltérően megélt kapuzárási pánik végül mindkettőjüket más karjaiba sodorja. De persze az igaz szerelmet nem ingathatja meg semmi – főleg, ha még a csemeték is besegítenek egy kicsit az összezavarodott szülőknek.

Julie Gavra Olivier Dazattal együtt írt forgatókönyvéből remek kis romkomot rendezett – vidámat és szívhezszólót, ami során sokszor bólogatunk magunkra vagy szüleinkre ismerve a képsorokon. A film a leghétköznapibb apróságokat helyezi nagyító alá, majd görbe tükröt tarva eléjük hagyja, hogy a néző nevessen – legtöbbször saját magán. William Hurt és Isabella Rosselini megkapó öniróniával hozza a középkorúak mindennapi problémáival és lelki válságaival szembekerülő párt. Gavras hol egyiküket, hol másikukat helyezi a történések középpontjába, elérve azt, hogy a néző ne csak értse, de át is érezze az érem mindkét oldalát. A végkifejlet nem lehet kérdéses, Adam és Mary tökéletesen kiegészítik egymást, és csakis együtt képesek az arany középúton járni.

William Hurt nem kifejezetten egy romantikus hős, bár többször bebizonyította (a szerző kedvence a Kanapé New Yorkban Hurt oldalán Juliette Binoche-sal), hogy meggyőző a romantikus műfajban is. Most sincs ez másképp, a színész tökéletesen hozza a figurát az  egyenesen imádnivaló Isabella Rossellini méltó partnereként. Csodálatos látni, ahogy egy ilyen meseszép díva – hiába, az Ingid Bergman féle genetika erősen kiütközik – a szerep kedvéért hétköznapi nővé változik, családanyává, akinek komoly gátlásokat okoz, ha nem nézik meg a férfiak. Amikor őt látjuk csak vesszük észre, hogy mennyi hozzá hasonló díva él a valós életben is körülöttünk, akik viszont reflektorfény híján sosem bontották ki lepkeszárnyaikat – s akik, ha Mary-hez hasonlóan szerencsések, egy férfi szerelme által mégiscsak istennőkké lehetnek.

A főszereplőkhöz hasonlóan szépen felépítettek a mellékszereplők is, a legutolsó karakter is biztos kézzel van felrajzolva. Remekül adagolva épül fel előttünk a család képe minden perccel közelebb jutva a gyerekek és szüleik, illetve a szülők és a nő anyja (Doreen Mantle) közötti kapcsolat megértéséhez. A Tétova félrelépők a részletek filmje, nemcsak a karakterek tekintetében alapos. Szépek Nathalie Durand képei, de a legszebbek mégiscsak az öregedés bagatellizált kis életképei, melyek hatására  arra gondolva jövünk ki a moziból, szerencse, hogy van még egy pár évünk eddzeni, hiszen „az öregedés nem puhányoknak való…“

Tétova félrelépők (Late Bloomers)
színes, feliratos, francia-belga-angol vígjáték, 95 perc, 2011 (16)

rendező: Julie Gavras
forgatókönyvíró: Julie Gavras, Olivier Dazat
zeneszerző: Sodi Marciszewer
operatőr: Nathalie Durand
producer: Bertrand Faivre, Sylvie Pialat
vágó: Pierre Haberer

szereplők:
William Hurt (Adam)
Isabella Rossellini (Mary)
Doreen Mantle (Nora)
Kate Ashfield (Giulia)
Aidan McArdle (James)
Arta Dobroshi (Maya)
Luke Treadaway (Benjamin)

IMDb

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés