Kritika

A korrupció városa – Megtört város

447916_1Azt hiszem, megegyezhetünk abban, hogyha egyetlen egy nappal a megtekintés után erőlködnöm kell, mikor azon gondolkozom, miről is szólt a Megtört város, az nem sok jót jelent… főként, hogy alapvetően semmi baj nincs a memóriámmal. Egyszerűen arról van szó, hogy ez az egyik legfeledhetőbb film.

Vegyünk egy már ismert politikai krimit, lényegében ne változtassunk rajta semmit, és máris kész a filmünk. A velejéig gonosz és korrupt polgármester, Hostetler (Russel Crowe) felbérel egy alkoholproblémákkal küzdő exrendőr magándetektívet, Billy Taggart (Mark Wahlberg), hogy nyomozzon egy kicsit felesége (Catherine-Zeta Jones) és állítólagos szeretője után, mert röviddel a választások előtt, nem volna ildomos rossz fénybe kerülni egy csalfa nej miatt. A feladat egyszerű(nek tűnik), hamar lebukik a párocska, elkészülnek a fotók, Billy pedig élné tovább az életét. A dolgok viszont csak most kezdenek bonyolulttá válni, hiszen szokás szerint semmi sem az, aminek látszik.

Ez így jó is volna, csakhogy: vagy a közönség lett mostanra már túl edzett és okos, vagy a hollywoodi mesteremberek butultak el kissé, mert itt a kötelező fordulatokat bekalkulálva már 10 perc után igenis minden az, aminek látszik. Egyszóval kiszámítható. A „mindenki valakinek a markában van” vonalat úgy sikerült – csodával határos módon – szörnyen átlátszóvá tenni, hogy a felszínen már-már zavaróan bonyolultnak próbálták beállítani, így a krimi-jelleg nem lett túl hatásos. A csöppnyi thriller pedig valóban csöppnyi, mert szinte azonnal át is fordul erkölcsi dilemmázásba, amihez viszont nem kapunk elég motivációt se a főhős, se más szereplőt illetően.

hr_Broken_City_2

Három pozitívumot azért mégis el lehet mondani a Megtört városról: Russel Crowe, Mark Wahlberg és Catherine-Zeta Jones, ebben a sorrendben. Crowe úgy hozza az antagonistát, hogy minden jó érzésű néző szeretné már a második jelenettől kezdve valami nagyon messzi és rossz helyre száműzni. Wahlberg a szokásos rendíthetetlen, ám eléggé ambivalens főhős szerepében nem is nagyon tud hibázni, láttuk már ilyen alakítását, nem is egyszer. Catherine-Zeta Jones meg szép, nem tolakodóan, nem hivalkodóan, csak a maga középkorú, elegáns módján.

A probléma forrása valószínűleg nem más, mint a rendező, Allan Hughes és a forgatókönyvíró, Brian Tucker kombinációja. Előbbinek ugyanis ez az első önálló, egész estés rendezése, míg utóbbinak minden téren első forgatókönyve. Úgy tűnik, megpróbálták a „járt utat a járatlanért el ne hagyd” technikát követni, csak épp arról feledkeztek meg, hogy ez egy fordulatokra, és a meglepetés erejére épülő film esetében nem a legjobb, sőt egyenesen rossz taktika.

Ha valami tanulsága van ennek a filmnek, az az, hogy a korrupció még mindig nagyon rossz dolog, a színészek miatt még mindig el lehet viselni egy rossz filmet is, és hogy néha nem ártana újítani a már bevált recepteken. 

Nardai Dorina

Nardai Dorina a ZSKF szabad bölcsészet, majd az ELTE BTK filmtudomány szakán diplomázott. 2011 óta a Filmtekercs szerkesztőségének tagja. Specializációja a gender témák, a dráma, a krimi, a thriller, valamint a spanyol, francia, német és távol-keleti film.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés