Fókuszban Kritika

A közhelyek kora – Transformers – A kihalás kora

hr_Transformers_4_4Már premier előtt attól volt hangos a sajtó, hogy bizony Michael Bay új filmjében nemcsak az akció, de a jellemfejlődés is komoly szerepet kap – a hasamat fogom a röhögéstől. Úgy sejtem, hogy mióta megcsinálta a Pain & Gaint, a rendező azt hiszi magáról, hogy szerzői filmes. Szerencsére neki legalább nagyobb a büdzséje, mint Sas Tamásnak, és művészieskedő vadhajtásai csak kicsit zavarja meg a látványorgiát, amire egyébként a Transformers – A kihalás kora épül.

A sorban immáron negyedik Transformers film egy új trilógia nyitódarabja. Az első hármas utolsó része a maga 154 percével túlságosan hosszúra nyúlt, melyet a szuperlátvány sem tudott megmenteni az unalomtól. Ideje volt hát a vérfrissítésnek. A kihalás kora azonban nem tudott akkora lendületet venni, mint amiben a néző reménykedett, de az tény, hogy sokkal szórakoztatóbb kalandot kínál, mint utolsó elődje. A történetben Shia LaBeoufot Mark Wahlberg váltja a főhős szerepében, aki – pedig még csak tegnap volt, hogy Marky Markként megfordított baseball sapkában ugrált – az alkotók szerint beleérett az apa szerepbe. Ő már nem a barátnőjéért, hanem 17 éves, természetesen forrónadrágban feszítő lányáért (Nicola Peltz) és a pasi tilalom ellenére felbukkanó barátjáért (Jack Reynor) aggódja végig a filmet. Cade (Wahlberg) feltaláló, aki épp egy kivénhedt kamiont bütyköl, amikor birtokán megjelenik egy sereg fekete ruhás fickó, akik a bujkáló Optimus fővezért keresik… Persze minden disznóság hátterében Megatron áll, akinek ezúttal néhány nagyarcú, állami támogatást élvező fickó hajtja a malmára a vizet. Szerencsére közöttük is akad egy (Stanley Tucci), akinek még van némi lelkiismerete, így végül – meglepetés! 🙂 – látszik némi remény arra, hogy a jófiúk az Autobotokkal összefogva megakadályozzák, hogy az emberiség kinyírja saját magát.

hr_Transformers__Age_of_Extinction_16A sztori most sem követhetetlenül komplex, de az előzmények ismeretében nem panaszkodnék. Egy tisztességes akciófilmhez ennél többre nincs is szükség. Michael Bay azonban nem akarta kiszúrni ennyivel a szemünket, és úgy döntött, megdobja az utolsó filmidőt újabb tíz perccel, és jellemfejlődéssel és karakterekkel kényeztet minket. Én csak annyit mondhatok, Isten óvjon minket egy artisztikus hajlamú iparostól. A kihalás kora 120 percben nagyon tisztességes munka lett volna, 165 percben azonban maga a hullámvasút. A szereplők időről időre megtorpannak, hogy elmondjanak néhány fontos mondatot egymás iránt érzett érzéseikről, hogy elmerengjenek elhunyt szeretteik emlékén (kivéve persze a szemünk láttára elhullott szerencsétlenekén, akiknek elvesztése szemlátomást a legkevésbé sem rengette meg őket), vagy hogy a haladásról, vagy akár a hazafiasságról fogalmazzanak meg fontos gondolatokat. Optimustól megszokhattuk már, hogy közhelyekben kommunikál, de most szerencsére nem marad magára ezen a téren, és osztozkodhat az egy plüssborítású idézetes könyvecskét is megszégyenítő bölcseletek szavalásában. Kár, hogy a nagy észosztás meg érzelgősség helyett nem inkább a humorra fókuszált a forgatókönyvíró csapat, az erőtlen poénok még az arcunkba tolt Red Bull reklámnál is kínosabbak…

Hogy mi menti a menthetőt? Három dolog. Az első és legfontosabb Amir Mokri operatőr, akinek a képeit akármeddig elnézném. Hogy hatásvadász? Az. De kit érdekel, amikor egyszerűen szép. Mokri nem riad vissza, hogy egyenesen giccsesen komponáljon, de közben időnként olyan finomságokkal operál, mint például az egy rosszfiút beszéd közben hosszú másodpercekre kitakaró szembefény használata. Az operatőr már Az acélembernél is megcsillogtatta, hogy szeret játszani a fénnyel, kompozíciói most sem okoztak csalódást. A második a látványos akció. Ebben már a harmadik részben sem volt hiba, mondhatnám úgyis, hogy ezt már rutinból tolták az alkotók. A harmadik pedig Stanley Tucci, aki egyszerűen nem tud rossz lenni, játsszon bármiben. Igazából a színészek valamennyien teljesen megbízhatóan hozzák a kötelezőt, de Tucci most is, mint annyiszor, kiemelkedik közülük. Mindenezek azonban nem elegendők, hogy Michael Bay szerzői filmjét kiemeljék a középszerűségből – persze mindaddig, amíg súlyos százmilliókat tud összecsengetni a pénztáraknál (márpedig a mostaninál jóval gyengébb harmadik rész minden idők egyik legtöbbet hozó filmje lett), az alkotó fenntartja a jogot, hogy ne hallja meg a kritikus felhangokat…

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs főszerkesztője és egyik alapítója. Geográfusként végzett, majd szabadúszóként írt. Miközben filmes diplomáján is dolgozik, saját PR ügynökségét építi. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek. kataorsolya@filmtekercs.hu

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..