Kritika

A kultusz tüze már csak pislákol – Terminator: Genisys

terminatorgenisys3James Cameron Terminátor filmjeihez való hűség tekintetében a Genisys éppúgy elvérzik, ahogy a harmadik és negyedik epizód. Az időutazások sorozatából kikeveredő alternatív valóság ötlettelen akciójelenetekkel és szappanoperákra jellemző családi konfliktussal tüntet maga ellen.

George Miller, Colin Trevorrow, Alan Taylor. Három rendező, akik idén nyáron komoly kihívás előtt álltak amiatt, mert a VHS-korszak egy-egy klasszikusához készítettek folytatásfilmet. A Mad Max – A harag útjában, a Jurassic Worldben és most a Terminator: Genisysben is súlyos energiák feszülnek egymásnak: az eredeti filmekhez való hűség szelleme áll szemben az új időknek új dalaival. Tehát e művek létjogosultságát a veterán rajongók és az ifjú nemzedék egyöntetű kielégítése tudja biztosítani. A kérdés csupán az, miként érheti el ezt egy folytatásfilm 2015-ben?

A felfokozott CGI-használat, illetve a történetmesélést meghatározó „nagyobb, menőbb, veszélyesebb” elv ma már alapkövetelmény a káprázatos látványvilághoz szokott közönség részéről – nem véletlen, hogy önreflexív módon a Jurassic World középpontjába is egy szuperdinoszaurusz került. A számítógépes technika használatából mégis csupán a Mad Max vizsgázott jelesre, hiszen esetében valósult meg a klasszikus értékek megőrzése: George Millernek mértéktartóan sikerült ötvöznie a CGI-t az országúti univerzum emblematikus kaszkadőrmutatványaival. További lehetőség a kultuszt ápoló rajongók figyelmének lekötésére, hogy a grandiózusabb téttel megáldott cselekmény bizonyos pontjain az alkotók múltidéző motívumokat és szituációkat helyeznek el. Gondoljunk csak A harag útjában felvillanó zenélő dobozkára vagy a Jurassic World gyermekekkel teli járművet taposó dinoszauruszára. A sci-fi műfaj azonban az időutazás motívumának segítségével még kreatívabb módon viheti véghez a kettős vágybeteljesítést, a megkavarodó idővonalak ugyanis lehetővé tehetik, hogy a fiatalabb célközönség igényeihez igazított cselekményszálak folyamatosan az eredeti történetek eseményeivel feleseljenek  – J. J. Abrams például a Khan haragja leleményes tükörképét készítette el a Sötétségben – Star Trek című epizóddal.

TERMINATOR GENISYS

A Terminator: Genisysszel látszólag tehát könnyű dolga lenne egy Alan Taylor kaliberű, tehetséges rendezőnek (Trónok harca, Thor: Sötét világ), hiszen a számítógépes technika és az attraktívabb robotok alkalmazása, valamint az időutazás nemcsak lehetőség, hanem követelmény a franchise esetében. Így a direktornak csupán a James Cameron klasszikusokra tett utalásokat kellett volna kreatívan bedolgoznia a szüzsébe, de történetesen épp ez nem sikerül és a hiba szinte teljesen bedönti a produkciót. Csupán Arnold Schwarzeneggerrel bánik tisztességesen a film.

Alan Taylor kezdetben ügyesen aknázza ki az időutazás motívumát. A rendező onnan veszi fel az események fonalát, hogy a lázadó vezérként tevékenykedő John Connor (Jason Clarke) visszaküldi édesapját, Kyle Reese-t (Jai Courtney) 1984-be, hogy a férfi megismerhesse és megmentse Sarah Connort (Emilia Clarke) az első terminátor elől. Csakhogy a Genisys expozíciójában már nem egy, hanem rögtön három robot jár-kel a múltbéli Los Angelesben köztük Az ítélet napja őrző-védő Schwarzeneggere!!! Ez a nagyzoló eltérés pedig azzal válik különösen izgalmassá, hogy számos szituáció nem egyszer helyszínre, illetve beállításról beállításra pontosan megismétlődik, az eredeti filmeket ismerő rajongó pedig azon izgulhat, hogy vajon hol fognak változások esni a már ismert eseményeken. Az intertextuális utalásokkal való játék pedig valahol logikus is, hiszen amennyiben a protagonisták és az antagonisták ismerik a jövőt, vagyis a filmes múltat, miért ne próbálnák megváltoztatni azt? Sarah Connor, a Védelmező, illetve a Skynet előrelátó többlettudásából tehát egy alternatív valóság kerekedik, amelynek segítségével a nosztalgiára vágyó rajongók örömére megkezdődhet az elgondolkodtató párbeszéd régi és új között.

terminatorgenisys4

Csakhogy a párbeszéd a soron következő időutazások által elhal, az új időket meghatározó nagyobb tét elve és a látszatbonyolultság ellenben megmarad. Mert miközben a Terminator: Genisys elhiteti a nézővel, hogy az összekuszálódó idővonalak kibogozásával érdemes bajlódni, szkriptje több sebből vérezni kezd. Az időutazással kapcsolatos, szokásos logikai kérdőjeleken túl a forgatókönyvírók több rejtélyt  például ki küldte vissza a protagonista Schwarzeneggert az időben?  is megválaszolatlanul hagynak. Persze mondhatjuk erre, hogy majd a soron következő részekben ezek majd biztosan kibontódnak, csakhogy a kulcskérdések ahelyett, hogy végigívelnének a cselekményen, egyszerűen csak felemlítődnek. Hangsúlyosnak tetsző epizódok sikkadnak el, sőt egy vonással kitörölhető, a cselekményt alig segítő mellékalakok is terebélyesítik a játékidőt – a frissiben Oscar-díjas színésszé avanzsálódott J. K. Simmons cseppet sem meglepő módon csak ténferegni tud a ráosztott nyomozószerepben. Mindezt persze úgy, hogy Alan Taylor egy hevenyészett mondattal azért elhint egy csipetnyi társadalomkritikát a mobilőrült társadalomról, továbbá becsatlakoztatja filmjét a manapság divatos, öntudatra ébredő mesterséges intelligenciát kitárgyaló sci-fik (Transzcendens) sorába.

terminatorgenisys2

A kikristályosodó alternatív valóságban pedig már tényleg csak apró vagy komolytalan intertextuális utalásokra marad idő. John Connor legendás alakja egy az egyben áldozatául esik a forgatókönyvi truvájoknak és a tétnövelésnek. Mindez azért baj, mert az akciójelenetek kreativitása és az expozíció eredethű hangulata is elveszik. Az első két részben csupán távlati célként jelentkezett a világ megmentése, alapvetően húsvér emberek életéért szoríthattunk. A Genisysben ez a hidegségében is emberséges hangulat eltörlődik, az új érában már sokkal inkább a világmegváltás a feladat. A küldetés pedig sokszor látott és fordulatokat mellőző akciószcénákban kulminál. A gépek háborúja csak skiccnek hat, helikopteres száguldásból idén már a Törésvonal jeleskedett, a Golden Gate híd pedig az egyik legelcsépeltebb helyszínné vált a fizikai összecsapások terén.

terminatorgenisys

Nem csoda tehát, hogy a karakterek közti viszonyok is elbagatellizódnak. Sarah Connor és Kyle Reese egyszerűségében megható románca nyögvenyelős kérdőjelekkel, Arnold Schwarzenegger terminátora pedig megmosolyogtató apaszereppel terhelődik.  Utóbbiért mindenképpen kár, mert az egykori kormányzó öregedését szimpatikus öniróniával tálalja a film. „Öreg vagyok, de még vagyok!” – hangzik el nem egyszer a berozsdásodó robotként az időutazást is mellőző figura szájából. Persze egy metamorfózissal a Genisys ezt az ívet is elszúrja, happyendet és reményt kínálva a közönségnek. Az újsütetűeknek… Mert a veterán lelkekben a finálé láttán megtörhet valami. Bennem például a kultusz tüze már tényleg csak pislákol.

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Filmtekercs szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.