Fókuszban Kritika

A legsötétebb éjszakán – A legfehérebb nap

Ingimundurban mindinkább erősödik a sejtés, hogy feleségének, aki nemrégiben autóbalesetben hunyt el, halála előtt viszonya volt valakivel a városból. És ezt egy férj nem hagyhatja megbosszulatlanul.

Eddigi munkásságából úgy tűnik, a fehér az izlandi rendező, Hlynur Pálmason kedvenc színe. Hiszen a 2017-ben bemutatott első filmje, a Téli fivérek testvérpárja, Johan és Emil egy dán mészkőbányában dolgozik, ahol a fehérség mindent beterít. Második filmjének címe, A legfehérebb nap pedig egy izlandi hiedelemre utal, miszerint a ködös „fehér napokon” az ég olyan közel ér a földhöz, hogy a holtak az élőkkel kommunikálni tudnak.

„Talán azért szeretem ezt a mondást, mert felidézi bennem a titokzatosságot és ambivalenciát, amely a halottak hiányára és a hozzájuk való viszonyunkra irányuló képzeletemet táplálja.”

– nyilatkozta egy interjúban a rendező.  S mi tagadás, a rendőri szolgálatából nemrégiben visszavonult főhősének szüksége is van ködös „fehér napokon” az égiekkel való kapcsolatára. Ingimundurban (Ingvar Sigurdsson) ugyanis mindinkább erősödik a sejtés, hogy feleségének, aki nemrégiben autóbalesetben hunyt el, halála előtt viszonya volt valakivel a városból.

A felismerés, miszerint a gyászoló számára utólag kiderül, hogy meghalt házastársának szeretője volt, nem ismeretlen a filmtörténetben. Megemlíthetjük itt Jack Nicholson parádés alakítását Alexander Payne filmjében, a Schmidt történetében, melyben egy ugyancsak nyugdíjazott és megözvegyült férfi döbben rá utólag, hogy évtizedeken át imádott feleségének titkos szeretője volt. A gyász, a megcsalatás fájdalma, az ezért érzett harag, gyűlölet és bosszú kavarog Warren Schmidtben éppúgy, mint Ingimundurban.

De míg amerikai változatában ez a történet szomorkás-bús vígjátékban oldódik fel, addig Izlandon a legsötétebb bosszúvágyban.

A film elején hosszú képsorok egy épülő házat láttatnak év- és napszakonkénti váltakozásában. Szemünk előtt suhannak így el hetek-hónapok percek alatt a csodálatos színvilágban pompázó, majd szürkésfehér ködbe burkolódzó tájjal – köszönhetően Maria von Hausswolff finom rezdülésekre is érzékeny operatőri munkájának. A feleségét elvesztő Ingimundur, mintegy gyászfeldolgozásként, lányának és unokájának építi itt a házat a világ végén, hogy aztán – miként barátjának elmondja – „eltűnjön végleg”.

A fiatal rendező, Hlynur Pálmason képzőművészként kezdte meg pályafutását és csak később lovalt át a filmkészítésre, ám eredeti művészi irányultsága nem tűnt el nyomtalanul. Ebben a filmjében is, miként a Téli fivérek fehér porral borított bányájában, a bonyolult emberi érzelmeket – különleges, experimentális jelenetekkel dúsítva, Edmund Finnis különös zenei aláfestésével – a szűkebb emberi világ és a természeti táj egymásba fonódó látványvilágával fejezi ki.

Pálmason A legfehérebb nap kezdő jeleneteiben az artisztikusan szép fagyos, távoli hófödte csúcsok képeit váltakoztatja az épülő házat körülölelő, egyszer csak kizöldellő tavaszi mező látványával, időtlenséget, a dolgok megváltoztathatatlanságát és a sorsába beletörődő lélek nyugalmát sugallva. A magányos férfiban ez a nehezen megtalált lelki egyensúly borul fel fenekestől hirtelen.

A rendező az enigmatikusan kibontakozó történésekkel nem is annyira az eseményekre, mint inkább az ezeket kiváltó emberi érzelmek ábrázolására összpontosít.

Ingimundur mélyérzésű férfi, aki barátjának tett vallomása szerint az együtt töltött évtizedek során soha nem csalta meg a feleségét, mindig is hű akart hozzá maradni, s özvegy nagypapaként nagy szeretetben neveli Salkát (Ída Mekkin Hlynsdottír), 9 éves kis lányunokáját. A kislánnyal való törődéséből átérezzük, milyen tiszta és feltétel nélküli ez a szeretet, ami feléje áramlik belőle. Ám amikor a felesége hátrahagyott holmijai között felfedezi a szeretőjével töltött intim együttléteikről készült filmfelvételeket, az első döbbenet után mélyről feltörő, irracionális gyűlölet keríti hatalmába, és dúvadként veti magát az ismeretlen férfi nyomába. S A legfehérebb napot – a más ismert megcsalatás-toposzokon túl –, ezek az elvarázsolt izlandi tájjal összefonódó vad érzelmek teszik olyan mássá.

A tájba illeszkedő házzal a rendező egyszerre két nézőpontot is felkínál. A padlótól plafonig érő üvegablakok révén a néző voyeurként, egyfajta élőszereplős dioráma szemlélőjeként nyer betekintést Ingimundur és unokája életébe. De mindemellett a házban történő események részesévé is válik. Látványilag szükséges is mindkét nézőpont, mert a kevés dialógus és a szaggatott, töredékes cselekményvezetés kevés kapaszkodót nyújt a dolgok megértéséhez. Hlynur Pálmason a ’kint’ és a ’bent’ ezen különös dinamikájával a történések távoli, hidegfejű, racionális nyomon követését váltakoztatja a legmélyebb emberi érzések átélésével ’bent’. És a csodálatos tájábrázolása mellett, ez a ’kettős látás’ teszi igazán eredetivé a filmjét.

A titokzatos szerető után megszállottan nyomozó férfi egyre mélyebbre süllyed az emberi kapcsolataiban éppúgy, mint önbecsülésében.

Nem segít rajta a pozitív gondolkodást sulykoló pszichiáter, de a jobb belátásra intő kollégák szava sem. Azonban lélektani válságábrázolásának fontos motívuma a filmben Ingimundur és 9 éves unokájának szövetsége, mert kapcsolatuk alakulása meghatározó erővel bír az események alakulására. A ház építése és a kislány gondozása célt ad a magányos, megtört férfinak, emellett egyfajta női energiát kap Salkától a túléléshez.

Mégis szabadulni akar a kislánytól, mert unokája szembesíti őt a legrosszabb énjével, ám ugyanakkor segíti is végül nagyapját a feloldozásban, és a továbblépés megtételében. Ebbe a bonyolult lélektani folyamatba segít a nézőnek beleélni magát a főszerepet alakító Ingvar Sigurdsson és a Salkát játszó Ída Mekkin Hlynsdottír (aki nem mellesleg a rendező kislánya) mélyen átélt színészi alakítása.

 

A legfehérebb nap ugyan sötét bosszútörténet, de egyben egy öngyógyítás története is, melyhez éppúgy kellett Ingimundur önkontroll-vesztése, mint azon a bizonyos legsötétebb éjszakán történt események.  Ám ennek ellenére sem ijesztő megtorlástörténettel van dolgunk, mert a filmet mindvégig átszövi a skandináv filmeket jellemző irónia és finom humor –, s a legszívmelengetőbb jelenetet a rendező az utolsó filmkockákra tartogatja. A film tempója és a bevágott experimentális filmjelenetei és zenéje miatt A legfehérebb nap rétegfilm ugyan, de a skandináv filmek szerelmeseinek kétségkívül egy újabb csemege.

Argejó Éva

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..