Kritika

Nem a Te életed – A legjobb dolgokon bőgni kell

Grosan Cristina Inkubátor Programban készült első egész estés filmje, A legjobb dolgokon bőgni kell egy generációs jelenség pontos lenyomata: gyomros a mostani harmincasoknak, kellemes kikapcsolódás a többieknek.

Sosem felejtem el, amikor az év egyik legjobb vígjátékának kikiáltott Állítsátok meg Terézanyut! vetítése után kijöttünk a moziból, és hosszasan bámultunk magunk elé a barátnőmmel. Nem értettük, mitől lehet ez a film vígjáték, amikor ilyen húsbavágóan igaz és szomorú. Kicsit hasonló érzés fogott ma el A legjobb dolgokon bőgni kell sajtóvetítése után is, hiszen Grosan Cristina erdélyi rendező első egész estés filmje nekem is elevenembe vágott. A kapunyitási pánik, a megfelelési kényszer, a másokkal való összehasonlítás és a kitolódott gyerekkor kérdésköre bár már több coming-of-age filmben megmutatta magát (gondoljunk például csak a Rossz versekre), a Grosan Cristina és a főszerepet is alakító Rainer-Micsinyei Nóra írta alkotásban

korábban soha nem látott explicitással tárul elénk.

A film főhősnője, Maja (Rainer-Micsinyei Nóra) élete nagy változások előtt áll: az albérletből saját lakásban költöznek orvostanhallgató barátjával (Bányai Kelemen Barna), zajlik a hitelügyintézés, miközben Maja állást is keres. Egyik este anyja (Hernádi Judit) kérésére meglátogatja rég nem látott rokonát, akiről azonban kiderül, hogy jobblétre szenderült. Anyja nincs a helyzet magaslatán, így neki kell intézkednie – miközben kezelnie kell az anyaságtól lassan megkattanó barátnőjét, Sárát (Huzella Júlia) és egy jóképű idegen (Patkós Márton) közeledését is.

Egyetlen éjszaka – és az ember élete fenekestül felfordul. A látszólagosan hirtelen történt változás azonban a felszín alatt régóta gyűlő elégedetlenség és boldogtalanság vulkánkitörése – egy olyan vulkáné, mely szerintem mindenkiben ott alszik. A kérdés csak az, milyen mélyen fortyog: van, aki egy életen át képes kordában tartani, más meg időről időre teret enged neki, ezáltal gyökeresen megváltoztatja az életét. A kreatív munkára és izgalmasabb párkapcsolatra vágyó Majának elege van környezete folyamatos elvárásaiból, miközben barátnője olyan tükröt tart elé, ami egyszerre vonzza és taszítja: Sára menő színésznő, aki a gyerekvállalás miatt épp szakmai szünetet tart, de miközben a tökéletes élet kirakatában él, valójában csak arra vágyik, hogy eltűnhessen az éjszakában.

Az alkotók nagyszerűen helyezik egymással szembe a gyerekkor és a felnőttkor határán egy időben egyensúlyozó két nő karakterét,

akik éppen ezért szinte ötletszerűen hoznak infantilis és érett viselkedésjegyeket. A bulizás, a babázás, a mókázás, az ügyintézés, a problémagenerálás és a problémamegoldás, a flört és a döntés formájában mutatkozik meg a vágy a visszatérésre egy boldog, szabályoktól védett, felelősségmentes kuckóba és a kiszabadulásra egy önálló, független, szabad életbe. A film biztosan segít abban, hogy átgondoljuk, mi hol állunk ebben a folyamatban: tényleg elhagytuk már a biztonságot jelentő fészket, vagy még millió szállal kötődünk gyerekkori önmagunkhoz?

A sokszor idegesítő Maja viselkedését tovább árnyalja anyjával való viszonya – egy sok tekintetben nála is alkalmatlanabb anya mellett (vagy ellenében) nem könnyű felelősségteljes felnőtté válni. Ez egyébként a film egyik legmellbevágóbb része, ugyanis a Majával egykorúak pontosan ismerik az átmenet idejében élő szülői generációt, mely két világrend szorításában vált sok tekintetben életképtelenné, és amelynek tagjait nehezen felnövő gyerekeik – gondoljunk csak az önismeret, a pénzügyi tudatosság, a spiritualizmus vagy akár az önmenedzsment kérdéseire – sokszor meghaladtak.

Grosan Cristina tehát fontos filmet készített, de sajnos nem annyira jót, mint amilyen aktuálisat.

A Vakáció a tengerparton című 2011-es rövidfilmjében már bemutatott egy generációs jelenséget: ekkor egy kiskamasz küzdelmei kerültek a nem kevésbé éleslátó történet középpontjába. Ott, negyed órában nem ütköztek ki a történetmesélés hiányosságai, 83 percben azonban már többször felbukkantak üresjáratok. Az alkotók kifejezetten mókás filmet készítettek, a humor azonban nem ellensúlyozta a történetben időnként beálló döccenőket és hiányokat – többször volt az az érzésem, hogy nincs már mit mondaniuk, miközben bizonyos témákat sokkal mélyebben is kifejthettek volna.

Ennek ellenére szerethető film A legjobb dolgokon bőgni kell, és ez elsősorban a remek szereplőgárdának köszönhető. Rainer-Micsinyei Nóráról a Lauretta óta gondolom, hogy egy zseni, akire azonban még mindig vár élete nagy szerepe. Játszótársai is remekelnek, szinte mindegyikük megajándékozza a nézőket egy-egy emlékezetes pillanattal – és Grosan Cristinának is biztosan jut majd még sok ilyen a következő filmjeiben is.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés