Kritika

Apósomra ütök – A magadfélék

a-magadfelek (1)

Az ellentétek vonzzák egymást, a családok nem” – hirdeti a Netflix legújabb produkciójának filmplakátja. A magadfélék mégis rácáfol hangzatos szlogenjére: a romantikus komédia hagyományos családi értékekkel igyekszik kitölteni a szereplői között tátongó kulturális szakadékot.

Ezra (Jonah Hill) és Amira (Lauren London) boldog fiatal párt alkotnak, szüleik azonban nem fogadják könnyen kapcsolatuk komolyra fordulását. A házasság gondolata pedig egyenesen katasztrófához vezet, ami éles konfliktushelyzeteket idéz elő. A felsőosztálybeli, fehér, zsidó családból származó férfi és a karrierért küzdő, fekete, muszlim nő szerelme a kortárs nyugati társadalmak szinte minden aktuális társadalmi, kulturális, vallási, szociális és generációs konfliktusát magába sűríti.

A progresszív témafelvetések önálló szkeccsepizódokként ható jelenetekben csúcsosodnak ki. A cselekményt meghatározó, laza, improvizatív stand-up stílus pedig elsősorban a főszereplő komikussztárok egyéniségének igyekszik teret engedni. Közülük is Jonah Hill személyisége kapja a legnagyobb hangsúlyt, ami nem meglepő, hiszen a színész társforgatókönyvíróként is szerepel a stáblistán.

A tinivígjátékok élőszereplős Eric Cartman-jeként befutott Hill mostanra olyan elismert rendezők által készített presztízsfilmekben játszotta már el a jópofa, kövér típuskaraktert, mint a Pénzcsináló vagy A Wall Street farkasa. Két Oscar-jelöléssel a háta mögött viszont egyre gyakrabban fordul személyesebb projektek felé, melyek alkalmával lehetősége nyílik íróként (21 Jump Street – A kopasz osztag, Miért pont ő?) és rendezőként (A gördeszkások, A Phil Stutz-módszer) is kipróbálnia magát. Ennek megfelelően

A magadfélék leginkább egy önálló Jonah Hill estre emlékeztet.

A szülőszerepekben feltűnő további húzónevek, Eddie Murphy és Julia Louis-Dreyfus pedig látszólag csak kötelességtudatból asszisztálnak az egészestés fellépéshez. Az egykori szupersztár, Murphy hiába próbálja feléleszteni streamingplatformokra száműzött karrierjét, átütő, sziporkázó személyisége helyett visszafogott rutinalakítással okoz csalódást, míg Louis-Dreyfus komikája a tőle megszokott intellektuális poénokat cseréli erőltetett monológokra és idétlen fizikai humorra. A kétdimenziós karakterek mind egyetlen, markáns jellemvonást domborítanak ki. A szereplőket jobbára kizárólag az őket övező vallási, társadalmi és faji kontextusok határozzák meg, így az ötlettelen szituációk is mindig ugyanazon poén többszöri elsütésére épülnek. A folyamatos, repetitív humor Ezra ideges megfelelési kényszerét állítja szembe apósa szarkazmusával, de a nyilvánvaló hazugságok fokozása végül csak egyre kínosabb csattanókkal zárul.

a-magadfelek (3)

A film dialógusközpontú epizódok kiragadásán keresztül mutatja be Ezra és Amira kapcsolatát. A többnyire családi körben lezajló beszélgetések viszont a közvetlen benyomások kifejtésének teljes mellőzésével fókuszálnak a kortárs társadalmat érintő aktuális kérdésekre. A megosztó témák körüli viták azonban teljes mértékben személytelennek hatnak a sztereotípiákká silányított résztvevők szélsőséges nézőpontjai miatt.

Ezra családja az álszent liberális progressziót képviseli, míg Amira szülei a maradi tradíciók megszállottjai.

Így előbbiek alapvetően jószándékú, bár kényszeres elfogadási kísérlete, hogy haladjanak a korszellemmel megmásíthatatlan ellenszenvet vált ki a múlt traumáin őrlődő, fekete családból, akik képtelenek túllépni szigorú prekoncepcióikon. A kibékíthetetlennek tűnő ellentétek olyan tabutémákban öltenek testet, mint a feketékkel szembeni rendőrségi brutalitás vagy a holokauszt és a rabszolgaság összehasonlíthatóságának felvetése. A készítők azonban az érdemi diskurzus kibontása helyett csupán kínos helyzetekbe és azonnali sértődésekbe fojtják az izgalmas gondolatkísérleteket. Az erőltetett kontextusok sulykolása érdemi mondanivaló vagy nyílt állásfoglalás nélkül ellehetetleníti a kulturális kölcsönhatások bemutatásában rejlő lehetőségeket.

Az eddig leginkább forgatókönyvíróként dolgozó Kenya Barris (Csajtúra, Shaft, Amerikába jöttem 2.) első rendezésében is a korábbi szkriptjeit meghatározó módon váltja általános műfaji sablonokra az afroamerikai kultúra jellegzetességeit.

A magadfélék az Örömapa és az Apádra ütök fantáziátlan keresztezése a Találd ki, ki jön vacsorára alapkoncepciójával.

A kizárólag a szülőktől eredeztethető társadalmi kérdések generációs konfliktusokon keresztül válnak végül megoldhatatlannak tűnő párkapcsolati problémákká. A film kortárs témákkal teleszuszakolt, cselekménytelen romkom-narratívája mégis a hagyományos családi értékek konzervatizmusában talál végső megoldásra. Így a mesterségesen gerjesztett, felnagyított összetűzések még a heves indulatokat kiváltó témákat is képesek a teljes érdektelenség unalmába fordítani.

A magadfélék a Netflix kínálatában érhető el.

Lubianker Dávid

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!