A Netflix ezúttal a 16. századba nyúlt vissza, hogy (ismét) feldolgozza az egyik leghíresebb és előszeretettel adaptált kínai legendát, a nyugati világban majomkirályként, Kínában Sun Wukongként, Japánban pedig Son Gokuként ismert történetet. A Vu Cseng Nyugati utazás című regényének alapján készült animációs film, A majomkirály az akciókkal tarkított jelenetek mellett a kínai hitvilág néhány fontos alakját is felvonultatja, de még nagyobb erénye, hogy filozófiai és erkölcsi tanulságokkal is szolgál.
Ez a több mint 400 éves történet már megannyi filmhez, sorozathoz és videójátékhoz nyújtott alapot. Nem csoda: világa megannyi izgalmas mitikus lénnyel, istenekkel, démonokkal, sárkányokkal, varázserővel bíró és nem bíró állatokkal van tele, de a falujukért küzdő parasztokkal és a tudás szolgálatába szegődő szerzetesekkel is. 1965-ben már készült egy animációs film a történetből A majomkirály – Nagy felfordulás az Égi Palotában címmel, ami hatalmas sikernek örvendett premierje idejében, mára pedig bevonult a klasszikusok közé. A 2008-ban Jackie Chan-nel az egyik főszerepben készült A tiltott királyság szintén a Nyugati utazást vette alapul, akárcsak a 2014-es hongkongi akciófilm, a Majom király, de a szintén Netflixre gyártott A majomkirály újabb legendái, sőt talán az egyik leghíresebb japán anime, a Dragon Ball is a kínai regény alapján készült: főhőse Son Goku. Ezúttal az Oscar-díjra jelölt Doboztrollok egyik rendezője, Anthony Stacchi vállalkozott a feldolgozásra.
A fiatalabb korosztálynak címzett feldolgozások főként a majomkirályra összpontosítanak, hiszen egy csintalan, mindenre kíváncsi, kissé öntelt és egészen szórakoztató karakterről van szó a személyében, aki zsenge kora ellenére úgy hiszi, mindent tud a világról. Egy kőben született, egyedül jött a világra, szülei nincsenek, viszont próbálkozott a többi majom közé beilleszkedni, mindhiába: minden kísérletét kitaszítás kísérte. A kismajom megelégeli ezt, és úgy dönt, erősebbé válik mindenkinél, és mindent megtesz azért, hogy a halhatatlan istenek táborába kerüljön.
A majomkirály születése és a halhatatlanságig vezető, legalábbis azt kivívni vágyó kalandja
azzal veszi kezdetét, hogy ellopja a Sárkánykirály botját (az eredeti történetben aranypálcaként hivatkoznak rá). Ezzel a lépésével felforgatja az Égi Palotát és az istenek világát, viszont a bottal együtt valósággal legyőzhetetlenné válik minden későbbi harca során. Klasszikus magányos hősként járja a világot és győzi le a démonokat – habár a Netflix verziójában a bot személyiségjegyekkel is felruházott társnak tekinthető, akivel kizárólag a majomkirály képes kommunikálni, és a bot sem szolgál akárkit. A faluban azonban, ahol a majomkirály a 100. démon legyőzésére készül, egy parasztlány, Lin szegődik társául – jóllehet a különleges képességekkel megáldott emberszabású eleinte mindent megtesz, hogy lerázza a koloncot.
A filmben a leginkább izgalmas az egyes karakterek, különösen az istenségek képi megjelenítése – jóllehet a kínai hitvilág annyira bővelkedik a színes karakterekben, hogy még ennél is jobban ki lehetett volna ezt a vonalat aknázni. A legszórakoztatóbb a Sárkánykirály és két apró halsegédje (kezdetekben három volt, de egyet tisztelet hiánya okán megevett). A sárkány tekintélye bőven nincs az általa vágyott szinten, ráadásul folytonos dehidratáltsági problémák miatt szárazföldön bőre folyton kiszárad, ezért két szolgálója egy kádban hurcolja mindenhová, ami nyilvánvalóan tovább csorbítja belépőinek méltóságteljes mivoltát.
A legemlékezetesebb isten-ábrázolás azonban kétségkívül Buddháé, akinek filmes megjelenítése, kisugárzása talán a legközelebb áll ahhoz a képhez, ami a gyerekek fejében egy istenről élhet.
Hatalmas, kimért, bölcs, tekintélyt parancsoló, védelmező, ugyanakkor hatalmasságában kicsit talán ijesztő is, akárhol és akármikor (de legtöbbször a felhők fölött) felbukkanni képes uralkodó. Ebben a feldolgozásban Buddha olyan, mintha nem beszélne, amikor másokhoz szól – nem is mozog közben a szája –, inkább olyan érzetet keltenek az interakciói, mintha a gondolatok síkján szólítaná meg a többi istent és embereket.
A film tartalmát és vizualitását tekintve is legizgalmasabb jelenete, mikor Buddha megleckézteti a majomkirályt. A tenyerébe veszi, és azt mondja neki: ha el tudsz ugrani máshová a kezemből, halhatatlan lehetsz. Ha viszont nem leszel rá képes, egy sziklába zárva évszázadokon keresztül elmélkedés és meditálás vár rád. A Buddha tenyerében csöppnyinek tűnő majomkirály kineveti az isten szavát – hisz hány, ennél sokkalta nagyobb kihívás meg se kottyant már neki! El is ugrik a tenyérből, el egészen az univerzumon túlra, másik bolygóra, megjelöli a helyszínt, majd visszaugrik, és hencegve jelenti, teljesítette a feladványt. Ám a Buddha szerényen lemutat a karjára, ahol ott virít a jel, amit a majomkirály a távoli bolygóba vésett.
Nem meglepő, hogy ezt a részletet egészen pontosan átvette az eredetiből a film. Képileg is izgalmasan bemutatható, és nem csak gyerek, de felnőtt számára is tanulságos tanmese már önmagában ez az egy jelenet is, de egyébként elejétől a végéig kicsomagolja ezt a képet A majomkirály. Az istenek fennhatósága alatt az emberek és állatok az individualizmus eszméjének kerülésével élnek, számukra az összetartás és a csoportba illeszkedés a világuk és társadalmuk alapja: nem kellenek kirívó egyedek. A mikrokörnyezetben való hasznosság nagyon fontos alapelv, az azon túlnyúló kotnyeleskedés ártalmas.
Ebbe a levesbe köp bele a majomkirály, aki erre nem képes, ő olyan akar lenni, mint az istenek:
kimagasló, kiemelkedő, halhatatlan, nem pedig beágyazódni a tömegbe. Azonban ezt a személyiségvonást nem úgy mutatja be a legenda (és a Netflix-átirat sem), mint a modern nyugati történetek álmait megvalósítani vágyó főhőseinek erényét. Inkább mint negatív tulajdonságot, amitől a főhősnek a kalandos utazása és jellemfejlődése végére meg kell szabadulnia.
A mese azonban valamelyest mégis érvel mindkét felfogás mellett, sőt arra jut, a kettő nem feltétlenül kell, hogy kizárja egymást. Alapvetően úgy gondolja, a halandók apró kavicsok az óriási, végtelen univerzumban, és ennek mérten szükséges beágyazódniuk, megtalálniuk a helyüket a saját rendszerükben (ennek ellenpólusa a majomkirály). Ugyanakkor azt is mondja, hogy egy kis kavics is képes nagy hullámokat vetni (ennek képviselője Lin). Az énközpontúság viszont egyik nézet szerint sem lehet járható út.
A majomkirály új animációs adaptációjába úgy ajánlott belevágni, hogy legalább minimálisan tisztában vagyunk a háttérül szolgáló nagyhatású kínai mű alaptörténetével. Anélkül valószínűleg sokszor húznánk fel értetlenül a szemöldökünk (például miért épp egy bottal vág neki útjának a majom? Miért jelentős, hogy egy alapvetően arrogáns főhős kerül egy gyerekfilm középpontjába?). Viszont ha tisztában vagyunk az ezek mögött rejlő jelentésrétegekkel és a kínai hitvilág legalapvetőbb téziseivel, szereplőivel, kifejezetten úgy érezhetjük, ez A majomkirály-verzió jól működő nyelvet választott ahhoz, hogy ezt a több évszázados klasszikust és annak fő mondanivalóit gyerekeknek kommunikálja.
A majomkirály a Netflixen látható.
