Fókuszban Kritika

A mocskos város balladája – A máltai sólyom

Vannak filmek, amiknek pozíciója a filmtörténelemben olyan magasan van, hogy szinte mitikus aurát emel az alkotás köré, miközben lehet, hogy már rég befedte a porháló. John Huston klasszikusa A máltai sólyom viszont még közel nyolcvan év távlatából is lendületes, izgalmas és karizmával teli remekmű, amit most akár a nagyvásznon is újra megtekinthet a 21. századi nagyközönség.

Az ember legtöbbször próbál nem túlzásokba esni, és objektív lenni egy film kapcsán, még akkor is, ha az az egyetemes filmes kánon részét képezi. Magyarul mindenki ismeri, mindenki szereti, hivatkozási alap és a többi. De A máltai sólyom még így is egy fordulópontnak számít az amerikai filmben, új utakat és irányt mutatott Hollywoodnak, egyfajta „blueprint,” Rosette-i kő lett számtalan bűnügyi filmnek, ami mind a köpönyegéből bújt elő. Beindította a klasszikus Hollywood két legendás figurájának, John Hustonnak és Humphrey Bogart-nak a karrierét, és megteremtett egy stílust, egy egyedi zsánert, amiben a törvény és a bűn között ingadozó antihősök vívják küzdelmeiket a romlott nagyváros sötét sikátoraiban.

A film noir teljes valójában 1941-ben megérkezett a mozikba, és szelleme még most is velünk van.

De persze nem villámlásszerű berobbanás volt ez, a noir már jó ideje ott toporgott a kapuk előtt. Az alapjai megvoltak a 20. századi hard-boiled krimiirodalomban, aminek egyik legjelentősebb képviselője volt Dashiell Hammett és a film alapját képező 1930-as nagyregény. Még azt se lehet mondani, hogy a producerek ne látták volna meg benne a fantáziát, mert Huston adaptációja előtt már kétszer is filmre vitték az alapanyagot 1931-ben, és 1936-ban. A 36-os változat, ami Satan Met a Lady címmel került mozikba, hamar a feledés homályába esett (leginkább az alapanyagtól való erős eltérések és a komikusabbra vett hangulata miatt is). A 1931-es változat már jóval izgalmasabb és szinte oldalhű feldolgozásként ismert, de vajon miért nem olyan híres? Vajon megelőzte a korát?

A válasz jóval prózaibb: A 20-as és kora 30-as évek Hollywoodi filmjei a korhoz képest igencsak merészen álltak hozzá a társadalmi témákhoz, a bűnözés, az erőszak, a prostitúció, a droghasználat jelen volt bennük, a szexualitásra való nyílt és direkt utalásokról nem is beszélve. A máltai sólyom első adaptációja is ebben a szellemben fogant meg, így mikor a 30-as évek közepén a Hays-kódex alapján szigorúbb szabályozás lépett érvénybe, hogy mi miként ábrázolható a hollywoodi filmekben, Roy Del Ruth rendező változata sok más korábbi „pre-code” filmhez hasonlóan lakat alá került. A Warner megpróbálta 1936-ban újra forgalmazni, de a cenzorok ekkor már „sikamlósnak” bélyegezték (leginkább a bizonyos karakterek közötti homoszexuális utalások verték ki a biztosítékot) és megtiltották, hogy mozikba kerüljön a 31-es változat. Évtizedek múlva került csak elő a dobozból, addigra viszont már Huston átirata megingathatatlan klasszikusa lett az amerikai filmnek.

De ha elvesszük a történelmi kontextust, akkor miért tud az általunk ismert A máltai sólyom annyira magával ragadó és emblematikus lenni, még annyi év után is? Ez nagyon sok mértékben John Huston érdeme, akinek ez a film volt ugyan a rendezői debütálása, de már évtizedes tapasztalatot sikerült felhalmoznia Hollywoodban forgatókönyvíróként és rendezőasszisztensként is. A film forgatókönyvírójaként erősen ragaszkodik Hammett regényének szövevényes cselekményvezetéséhez, pattogós, intenzív dialógusaihoz.

De rendezése és a tökéletes szereposztás az, ami valódi élettel telíti meg A máltai sólymot és teszi a film noir egyik legfőbb képviselőjévé.

A történet a zsáner klasszikus archetípusa: Adott a kemény öklű, csavaros eszű magánynyomozó, a Borgart által megformált Sam Spade, aki társával Miles Archerral együtt egy rutin elrablási ügyet próbál felgöngyölíteni. Archert meggyilkolják, Spade pedig belekeveredik egy komplex összeesküvésbe, melyben felbukkannak műkincstolvaj gengszterek, a végzet asszonya, Brigid O’Shaughnessy (Mary Astor) és a címszereplő sólyom is. A film előrehaladtával viszont egyre kevésbé lesz fontos a csapongó, csavargó sztori logikája, sokkal inkább a karakterek közötti verbális és fizikai összecsapások, a stílus és a hangulat. Ahogyan Roger Ebert megfogalmazza a film „egy sor párbeszédből áll, amit durva közjátékok szabnak félbe.

Huston olyan sodró tempóval pörgeti előre az eseményeket, hogy nincs sok időnk elgondolkodni a látottakon. Követjük Spade-t a városi utcákon, irodákban, villákban, ahogyan rendületlenül megy előre és göngyölíti fel az ügyet. A rendezés egyszerre pergős, lendületes, ugyanakkor elegáns és stílusos. Az erős fény-árnyék kontrasztok, dőlt kameraszögek, kitágított terek és egyéb vizuális megoldások, amik a film noir alappillérei már itt is jelen vannak. Sőt, ha úgy vesszük Huston tulajdonképpen csak a logikus irányba vitte tovább azt a képi világot, amit a 20-as, 30-as évek gengszterfilmjei megalapoztak, és amit tovább formált a Hollywoodba fokozatosan beszivárgó európai expresszionizmus (és annak talán legnagyobb kulcsfigurája a 30-as évektől szintén Amerikában rendező Fritz Lang).

Viszont a film gerincoszlopának másik felét a színészek alkotják.

Huston még az általa írt High Sierra forgatásán figyelt föl Humphrey Bogart-ra, és úgy döntött, hogy a szikár, karizmatikus és jellegzetes hanghordozású férfira osztja Sam Spade szerepét. A mozgókép történelmében a csillagegyüttálláshoz mérhető ez a választás, Bogart nem csak eljátszotta, hanem szinte eggyé vált Spade-del. Ő lett a kemény öklű, acélos tekintetű magánkopó, ballonkabátban, kalapban, cigarettát pöfékelve, akit még a közvetlen veszély se tud magabiztosságából kibillenteni. Hammett cinizmussal és fanyar humorral teli dialógusai még maróbbak és karcosabbak az ő szájából, jelenléte ural minden képkockát. A máltai sólyommal, a korábban csak mellékszerepekben tengődő, negyvenes éveit taposó Bogart egy csapásra Hollywood új férfiikonja lett és a film noir színészi kulcsfigurája.

De ugyanilyen pazar húzás volt a törékenynek tűnő, de mindenkit kijátszó Brigid O’Shaughnessy szerepébe Mary Astor, a némafilmkorszak egykori sztárja, akinek erősen döcögő karrierébe új életet lehelt a „végzet asszonya” szerep. A szálakat kavaró páros Gutman és Cario szerepében ott van Peter Lorre és Sydney Greenstreet a kor legkiválóbb karakterszínészei, de John Huston még a legkisebb szerepekre is a leghitelesebb embereket tudta megtalálni. 35 évesen már az első filmjével demonstrálta azt a magabiztosságot, alkotói tudatosságot, igényes megközelítést és bátorságot, ami az elkövetkezendő 40 évben Hollywood egyik legnevesebb rendezőjévé tette (és nem mellesleg két Oscar-díjat is hozott neki).

Vannak filmek, amik nem hajlandók az idő vasfogának megadni magukat. A máltai sólyom közéjük tartozik.

Olyan, mint egy kreatívan megírt és fenségesen előadott jazz-szám: Ritmikusan lüktető, elegáns ugyanakkor szeszélyes, sötét, melankolikus, feszes, izgalmas. Egy hangulatot, egy életérzést, egy stílust ad át képeken keresztül. Azt, ahogy a nagyvárosi, füstös, poros utcák és szobák mélyére repülünk egy modern lovag mellé, aki kétes figurák és csalfa hölgyek között keresi az igazságot. Akár van, akár nincs.

A filmet műsorra tűzi a 2019-es Budapesti Klasszikus Filmmaraton. A cikk ennek apropóján készült.

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf az ELTE bölcsészkarán végzett filmelmélet és filmtörténet szakirányon, jelenleg könyvtáros, 2016 óta tagja a Filmtekercsnek. Filmes ízlésvilága a kortárs hollywoodi blockbusterektől kezdve, az európai művészfilmeken át, egészen a Távol-Keletig terjed. Különösképpen az utóbbira, azon belül is a hongkongi és a dél-koreai filmre specializálódik.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..