Malgorzata Szumowska lengyel filmrendezőnő első nemzetközi produkcióban készült filmje, A másik bárány (The Other Lamb) egy vallásos szekta életét vizsgálja, ezen belül a hit és a teljes odaadás útjait. Horrorisztikus és szuggesztív film festői képekkel.
Malgorzata Szumowska nevével nem először találkozhatunk a hazai mozikban, a korábban bemutatott lengyel filmjei mind figyelemreméltó alkotások. A Szex felsőfokon (2011) a diákprostitúcióról, Az Ő nevében (2013) egy pozícióját kihasználó meleg papról, míg az Arc (2018) egy vallásos falu intoleranciájáról szól. Szumowska filmjeiben közös, hogy jó érzékkel talál rá a kissé szélsőséges témákra, melyeken keresztül társadalomkritikai filmeket tud felépíteni. A hit és a vallás visszatérő motívumai, melyekkel eddig is előszeretettel foglalkozott, legújabb filmjében, A másik bárányban pedig a főszerepbe kerülnek.
A különbség az, hogy ezúttal Malgorzata Szumowska kilépett a lengyelországi valóság kereteiből, és a nemzetközi produkcióban készült, angol nyelvű filmje történetét meghatározatlan térbe helyezte.
Adott egy elvonultan élő szekta, amelynek csak női tagjai vannak és egy férfi vezetője, a Pásztor.
A feleségek és lányok nagy harmóniában teszik a ház körüli dolgokat, leölik a bárányt a vacsorához, asztalhoz ülnek, majd a kiválasztott kielégíti a Pásztor szexuális igényeit. És lőn boldogság. Ugyanis a szekta összetartó ereje a Pásztor nyújtotta kiváltságból fakadó lelki tisztaság. Míg a lányok esti imája a Pásztor beléjük hatolásának kívánságát fejezi ki, a feleségek ezért mondanak köszönetet.
Selah (Raffey Cassidy) egy fiatal kamaszlány, aki már itt született a szektán belül, és annak érték- és hitrendszere szerint nőtt fel. Ő a második generáció képviselője, azoké, akik kénytelenek úgy kialakítani önképüket, öntudatukat, hogy nincs külső viszonyítási pontjuk, szemben azokkal, az anyáikkal, akik annak idején szabad akaratukból csatlakoztak a Pásztorhoz (Michiel Huisman), menedéket lelve benne. És valóban, a film ábrázolása szerint ez a férfi, az úgynevezett Pásztor, minimum zavarba ejtő. A nőkkel ellentétben ő nem öregszik, idealisztikus Jézus ábrázata minden pillanatban abszolút magabiztosságot és hitet sugároz. Hitet saját magában. Az övé a nők feletti kontroll, ő írja szabályokat és csak ő mesélheti a történeteket.
A szekták történetei érdekli a filmvilágot,
az igencsak karizmatikus Charles Manson története is kapott jó pár feldolgozást, valószínűleg ő volt az egyik fő inspirálója A másik bárány Pásztorának is. De hatás lehet még a művészhorrorok új királya, Ari Aster, aki a szekták történeteit nagy szeretettel helyezi horrorisztikus köntösbe, miközben egyértelműen lélektani drámákat bont ki. Csakhogy Ari Aster filmjeiben a szekták erősebbek, mint a külső erők. A Fehér éjszakák szektája gond nélkül végigviszi az összes külső szemmel hajmeresztőnek tűnő tradíciót, s hiába jelennek meg emberek a világ elfogadottabb tájairól, szó szerint bedarálják őket.
Ezzel szemben A másik bárány, ugyan szintén valamikor napjainkban játszódik, inkább belülre fókuszál, úgy vezeti végig a paradigmaváltást, hogy szinte csak a zárt közösség belső történéseit figyelhetjük. Vagyis elsősorban Selah vívódásait. Így lesz sokkal inkább coming of age mozi, ha úgy tetszik, öntudatra ébredés-film A másik bárány, hiszen a játékidő nagy részében rémálmok, víziók és kamaszkori merengések analizálását élvezhetjük. Selah öntudatra ébredése egyfajta ön- és világdefiníciós kísérlet, mely során a halál, a nővé válás, a szexualitás kérdésein halad végig. S minél több saját belső élménye lesz, annál kevésbé tudja elfogadni a föléje tornyosuló autoriter férfit és az általa kínált rendszert.
Ezek a film legsikeresebb részei, ezek a vad, borzongató víziók, melyek egy elnyomott lány fejéből pattannak ki.
„Mert mig kell csak egy árva perc, külön, neked, mig magadra gondolni mersz, mig sajnálod az életed, mig nem vagy, mint egy tárgy, olyan halott és akarattalan: addig nem vagy a többieknél se jobb, se több, addig idegen is lehetnél,
addig énhozzám nincs közöd.” Szabó Lőrinc: Semmiért egészen
A víziókon túl a film rendkívül szűk és szándékoltan szimbolikus, ennek ellenére mégsem elég mély. Az esztétikum győz a tartalom felett. Ehhez Malgorzata Szumowska operatőre, Michal Englert, akivel már sokadszor dolgozott együtt a rendező, jelentősen hozzáad. Az időnként lágyan hullámzó, időnként vadul süvítő táj folyamatos és aktív jelenléte mesél az érzelmek lassú alakulásáról, az idillből rémálomba való hullámzás plasztikussá, teressé, explicitté válik. A sokszor néma jelenetek festményként kerülnek elénk, s amikor a történet már kevésbé húz magával, a képek még mindig másodpercről másodpercre szögeznek a székbe.
Hiába a sok vér, vörös ruha, menstruáció és bárányáldozat allegória, a forgatókönyv maga igenis vérszegény, és nem sikerül valós történetet kialakítania. Főleg a film végére érve hagy komoly hiányérzetet a történetvezetés.
Pedig Malgorzata Szumowska kétségkívül nagy ambíciókkal bíró rendezőnő, a filmjét a patriarchátus elleni sötét kiáltásként írja le, de mindebből inkább a személyes női dráma érzékenysége érvényesül, főleg Raffey Cassidy csendes és kifejező játékának köszönhetően.
