Kritika

Kalandvágyból itthon maradni – A másik oldal

A másik oldal

A másik oldal kellően szimbolikus cím egy kettéosztott lakás és egy sokfelé szabdalt ország történetének bemutatására. Noha néha kicsit sokat markol, mégis érző bepillantást ad Szerbia és egy szerb család 20. századi történetébe az oly sok jó projektet megélt HBO Europe dokumentumfilm-labor újabb darabja.

Annyira nem vagyok már fiatal, hogy ne emlékezzek az 1990-es évek délszláv borzalmaira. A közvetlen közelünkben megtörtént háborús eseményeket most egy fiatal szerb rendezőnő dolgozza fel az otthoni családi tükörben. Mila Turajlics rendezőnő 1979-ben született. Alig fiatalabb, mint anyja, Szrbijanka Turajlics volt a rendszerváltás idején, akinek már akkor és azóta folyamatosan kikívánkozik a száján, ha hazája, az egykor volt Jugoszlávia, mai Szerbia dolgai nem úgy mennek. Az akkor még csak tinédzser fiatal lánynak anyja reakciója természetes volt, elérve a felnőttkort azonban egyre inkább azt látta: ezen a különös sorson van mit megmutatni, hiszen kellően összeolvad az ország történetével.

A család persze nem kispályás. A rendezőnő dédapja például az a Dusan Peles, aki miniszter volt az I. világháború után megalakuló Jugoszláviában, és akire pártja feloszlatása után, a kommunizmusban már meghurcoltatások vártak. A szép belgrádi belvárosi nagypolgári lakáson így kellett néhány évvel ezelőttig társbérlővel osztozni.

A két rész közötti ajtó 70 évig volt zárva.

Nem kérdés, hogy a generációk által ki nem nyitott ajtó egyszerre sok mindennek a szimbóluma. 1946 után 45 év diktatúra, majd a széteső szocializmussal együtt háború és Jugoszlávia széthullása következett. A fő háborús bűnösnek kikiáltott Milosevics elűzése után egy konszolidálódni vágyó Szerbia, majd az elmúlt években ismét egyre erősödő nacionalizmus lett jellemző. Noha egyértelműen a rendező anyja a film főszereplője, akinek erős személyisége és érdekes élettörténete elég volna a filmhez, azért mégiscsak az anyával együtt lepergő 70 év itt a lényeg. Miért történtek úgy dolgok, ahogy?

Mit lehet tenni a közös feldolgozásért, és hogyan folytassuk, hogy mindezeket elkerüljük?

Ezek a főbb kérdései az HBO Europe legújabb dokumentumfilmjének. Érdekes megfigyelni, hogy egy teljesen átlagosnak tűnő történetből mennyire sokatmondó dokut tudott kihozni a csatorna az alkotókkal közösen. Legalábbis errefelé, a Vasfüggönyön innen ezek a sztorik mind ismertek, mint ahogy önmagában egy kettéválasztott belvárosi lakás történetének sem adnék egy lyukas garast sem. De ahogy az alkotók megtalálták az érdekeset egy hegedűművész testvérpár (Láthatatlan húrok), egy ló (Overdose) vagy a budai gyermekvasút (Reményvasút) történetében idehaza, nincs ez máshogy odakint sem.

A másik oldal
Kép: HBO Europe

Innen, a szomszédos Magyarországról nézve egyszerre érdekes látni a különbségeket és a hasonlóságokat. Mindig kérdés, hogy mesterségesen összerakott államok képtelen története volt-e Jugoszlávia, vagy az akkor puskaporos hordónak számító Balkán megállítása az egyre gyűrűző nacionalizmusból.

Innen, a szomszédból is hátborzongató látványt nyújtanak azok az archív felvételek, amik megmutatják, hogyan sodródott a valaha volt egységes ország a háborúba. „Kedvencem” a Hafner ujjaként elhíresült jelenet, amikor az őskommunista Viktor Hafner figyelmezteti a még kiscsikó Szlobodan Milosevicset 1988-ban, és nagyjából ezzel szétesik az egységes Jugoszlávia. De ilyen különbség még az is, ahogy a népszámlálásnál kiderül, velünk, magyarokkal ellentétben itt tényleg mást jelent nemzetiség, állampolgárság és anyanyelv. (Erről is van egy jó jelenet a filmben.)

A kuriózumnak számító különbségek mellett pedig zavarba ejtően rengeteg a közös vonás. A korábban már említett – s a film alapjául szolgáló – társbérlő kifejezéstől kezdve sok apróságig, amik szerte Közép-Kelet-Európában ugyanazt jelentik. Például hogy az egypártrendszer ellenzéki családjaként ne menj humán pályára.

Hogy milyen reneszánsza van még mindig nemcsak Milosevicsnek, hanem Ceaușescunak vagy Kádár Jánosnak.

Vagy hogy mennyire hasonló retorikával beszélnek ma is szerte a régióban a „nemzet ellenségeiről”, listázzák (!) a nem tetsző tagokat és szervezeteket különböző szempontok alapján.

És persze Belgrádban ugyanúgy téma a fiatalok emigrálása is, mint Budapesten. Hiába faggatja a rendező lány anyját a miértekről, csak tippelni tudunk. Valószínűleg úgy van vele, mint voltak a mi szüleink: itthonmaradtak kalandvágyból.

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, felelős szerkesztő. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. sergoandras@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés