Kritika

A mellékküldetések filmje – A megoldások könyve

a megoldások könyve_pierre niney

Az új Gondry-film, A megoldások könyve nagyon jó abban, ami: egy önreflexív, önironikus önportré a művészlétről, kapcsolatokról, és hogy hogyan ne rendezzünk filmet.

Az utóbbi években sok sikeres filmet láthattunk, melyek a filmkészítésről szólnak, vagy főszereplőjük a filmszakmához tartozik. A téma szükségszerűen megköveteli az önreflexiót; hogyan is máshogyan lehetne filmen filmekről beszélni? Ezek sokszor életrajzi vagy önéletrajzi ihletésűek: mindig izgalmas a művész személyén keresztül megközelíteni, hogy az ember életét milyen módokon teljesítheti ki, vagy éppen forgathatja fel a mozi. Almodóvar melankolikus Fájdalom és dicsőségének kiégett, egészségügyi problémákkal küszködő, idősödő hőse visszatekint életére és karrierjére. A Fabelman család szintén önéletrajzias, Spielberg fiatal éveiről és a mozi világával való találkozásáról mesél benne. Herman J. Mankiewicz forgatókönyvíróról szól a Mank, ahogyan az Aranypolgáron dolgozik a 30-as években. A Szuvenír filmszakos hősnőjének filmvilágban való szárnypróbálgatásait toxikus kapcsolata árnyékolja be, Joanna Hogg rendező saját élményei alapján. A Fényes jövő nárcisztikus főszereplője alkotói- és identitásválságot él át, ahogyan ’56-ról szóló filmjét forgatja – a sort lehetne folytatni.

Nem is Michel Gondry lenne, ha nem értelmezné újra a filmkészítésről szóló film sémáit: A megoldások könyve teljes mértékben Marc (Pierre Niney), a rendező személye körül forog, aki, miután kritizálják a producerek, többé is nem hajlandó ránézni készülő filmjére – így arról szinte nem is derül ki semmi. Az anyagot és a stábot mindenestül kitelepíti Denise nagynéni (Françoise Lebrun) vidéki házába, hogy nyugalomban és inspiráló környezetben, a produceri elvárásoktól távol folyhasson a munka. Ezzel együtt abbahagyja az antidepresszáns-szedést, hogy felszabadítsa fejében a kreatív káoszt, ami valóban kreatív lesz, de mégiscsak káosz. A legkülönbözőbb mellékprojektekbe kezd, a jópofától (mint hangyák videózása) az abszurdon át (mint a vágószoba kitelepítése az autóba) a képtelenül elrugaszkodottig (mint előlépni polgármesternek, vagy éppen filmzenét szerezni Stinggel). Természetesen egymás után csúsznak ki a többször meghosszabbított határidőkből, és folyton a levegőben lóg a kérdés:

elkészül-e a film valaha?

Marc munkamódszere nyilván felaprózza a stáb erőforrásait és folytonos konfliktusokat hoz magával. Egyrészt mert tényleg nem hajlandó megnézni a filmjét. A legkülönbözőbb kifogásokkal próbálja megúszni ezt, például megbízza vágóját, hogy előbb vágja újra, csak „visszafelé”. Másrészt – a gyanúsan homályosan Bárki, mindenki című filmet teljesen más irányokba elmozdító, aránytalan befektetésekkel járó feladatok mindenkinek nagy bosszúságot okoznak. De a kreatív folyamat az kreatív folyamat; egyébként is, hol a határ kiaknázandó inspiráció és teljes zsákutca között?

a megoldások könyve_pierre niney

Marc erre a kérdésre nem tudja a választ, és nem is érdekli, ahogy saját víziói megvalósításán kívül semmi sem. Ez pedig mindenfajta racionális struktúrát felülír a fejében, amit a cselekményvezetés pontosan tükröz. A néző teljesen a főszereplő káoszos fejébe helyezkedik, ennek megfelelően a fő történetszál – ami elvileg a film létrejötte – csak frusztráló háttérzajként funkcionál. Marc újabb és újabb mellékszálakat nyit saját életében, melyek A megoldások könyvének laza, epizodikus szerkezetet adnak.

Mivel az elbeszélés módja ilyen összhangban van hősünk mentális állapotával, felmerül a gyanú, hogy azok a jelenetek, amelyekben nincs jelen, talán csak a fejében történnek meg. Talán nem azt látjuk, mások hogyan léteznek nélküle, hanem csak azt, ahogyan ő azt fantáziák és szorongások útján elképzeli? Ezt alátámasztja a hangos narráció alkalmazása is, ami által

a főszereplő saját nézőpontja uralja a történetet, így jelen lesz ott is, ahol nincsen.

Elég egy pillantást vetni Gondry munkásságára, és nem is tűnik tőle idegen megoldásnak: a tudatfilm műfaja és a belső utazásos témák gyakran visszatérnek filmjeiben. A megoldások könyve viszont – olyan művekkel ellentétben, mint az Egy makulátlan elme örök ragyogása – a szürrealitás helyett a realitás talaján marad. Marc egy teljesen hihető karakter, aki abszurd dolgokat csinál, de nem hihetetlen dolgokat. Azért a legvégére becsempész egy „valóságfeletti” elemet, de azt is önironikusan kizökkentő módon: a Bárki, mindenki bemutatóján portál nyílik Marc székében és eltűnik, utoljára is megmenekülve saját filmje megtekintése elől.

a megoldások könyve_pierre niney_blanche gardin

Persze a művész a személyén túlmutatóan, általánosan a művészlét egzisztenciális bizonytalanságát is problematizálja. A megoldások könyve azokról, azoknak szól, akiknek saját művük sosem lesz elég jó; akik folyton az alkotó, termelő fázisban ragadnak, mert félnek a lezárástól. Ráadásul sosem lehet azt csinálni, ami jön, hiszen producerek, pályázatok, számlák viharfelhői követnek mindenhova. Pontosabban lehet csinálni, és erre éppen Marc a példa, de ehhez radikálisan szakítani kell mindazzal, amit a gyakorlatiasság diktál. Néha ez beválik: senki nem hisz benne, de a zenekarral való impulzív-improvizatív együttműködés tényleg eredményez filmzenét. De sokszor csak átfordul önzőségbe, tapintatlanságba és felelősséghárításba, mint mikor munkatársait az éjszaka közepén felébreszti csak annyiban sürgős teendőkkel, hogy nem akarja azokat elfelejteni; hogy nagynénje házát bizonytalan időre teljesen birtokba veszi,

vagy hogy felindultságában lehajít egy tányér spagettit az emeletről.

Mindez eredményezhetne egy rendkívül frusztráló nézői élményt, de a színészeknek óriási része van abban, hogy ez nem lesz így. Mindenki nagyszerűen működik szerepében: Niney mint Marc, a szélsőséges, impulzív művész, Lebrun mint a jóságos Denise néni, Camille Rutherford mint Gabrielle, a furcsa, szerethető, főszereplő által idealizált gyakornoklány. A fáradt, de elkötelezett stábtagok közül kiemelkedik Blanche Gardin mint Charlotte, ahogyan a tőle telhető legtöbb szeretettel és türelemmel próbálja Marcot a realitás talaján tartani. Emiatt működik ennyire jól egyrészt a jellemkomikumra épülő humor, másrészt az emberi viszonyok ábrázolása. Egy-egy pillantás vagy rövid interakció is többet mond minden szónál Marc kapcsolatairól, hogy hogyan látják egymást másokkal.

És hogy mi is A megoldások könyve? Nem más, nem több, mint egy napló, amibe Marc felírja az ötletei megvalósítása során megfogalmazódó életbölcsességeket. Persze azzal a céllal, hogy zseniális gondolatai majd másoknak is megoldást nyújtsanak. Ezek kifejezetten nem jó vagy akár használható életvezetési tanácsok, hanem csak saját káoszos létezésmódját igazolja velük. Így a film címe ironikus színezetet kap, ellenpéldaként áll előttünk, hogyan ne akarjunk csinálni működő dolgokat. Ugyanakkor Marcnak valahogy mégis csak elkészül a filmje, ráadásul nagy sikert arat. Talán mégis érdemes ellazulni, alkalmazni néhány kontraproduktívnak tűnő megoldást és rábízni magunkat a folyamatra?

Gondry, ahogy egy interjúban el is mondta, a karakter által önmagát viszi vászonra. A Tajtékos napok forgatását idézi fel, ahol számára minden apró ötlet élet-halál kérdése volt, és rettentően frusztrálta munkatársait.

Ezáltal a film egyszerre lesz ars poetica és egyszerre szándékos önkritika is.

Hősét nem próbálja felmenteni vagy csupán meg nem értett géniusznak beállítani. Úgy ábrázolja, amilyen: egy megalomán, bipoláris, álomvilágban élő személy, aki képtelen céltudatosan csatornázni kreatív energiáit. Ezzel együtt szeretettel tekint rá, hiszen megkapja boldog befejezését – miután fejlődött emberileg, megküzdött néhány dologgal és legfőképpen elmondott néhány bocsánatkérést.

A megoldások könyve zavaró alkotás lehet az összeszedett narratívák kedvelőinek, de azok is csalódhatnak, akik a rendező álomszerű alkotásainak folytatását várták. Ugyan finoman szólva irracionális a főszereplő, és készülő filmje Gondry filmjével folyamatos játékban van, de mégis egy hagyományosan kezdődő és végződő elbeszélés alakul ki; ennek a keretnek a betartása kissé visszafogja, gyengíti a káoszra, széttartásra épülő filmélményt. Ám összességében egy nyitott néző nagyszerűen fog szórakozni, és aki már próbálkozott filmkészítéssel, még magára is ismerhet egyes szituációkban. Legyen ez szívderítő vagy kényelmetlen felismerés.

A megoldások könyve január 4-től látható a mozikban.

Lajó Odil

Lajó Odil az ELTE filmtudomány mesterszakos hallgatója. Különösen érdekli a spanyol és a kelet-európai kortárs film, a realista és feminista filmelméletek, a coming-of-age történetek, a mumblecore és a videojátékok.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com