Kritika

Túl szépnek látod a világot? Akkor nézz román filmeket! – A megoldóember

A román filmművészek megint beletaposnak egyet az ember társadalmi igazságosságba vetett hitébe! A világ egy kicsit rosszabb helynek tűnik A megoldóember után.

Elképesztően irigylem a román filmgyártásban, hogy milyen koherens filmnyelvet sikerült kialakítaniuk az elmúlt évtizedben. Persze a román újhullámnak volt ideje az építkezésre, hiszen már legalább tíz éves. Mégis ez az egyedi íz, ami talán minden drámai műfajú román játékfilmben megfigyelhető, olyan kerek és letisztult, mint kevés más nemzetnél. Hozzáteszem: én nem szeretem a román újhullámot.

Két ok miatt nem szeretem, és A megoldóembert mindkét elem jellemzi. Egyrészt a túlságosan hétköznapi konfliktusok miatt, amelyek egyszerűen annyira jelen idejűek, hogy sokszor azt érzem, egyenesen egy magyar állami intézményből ragadták ki (kormányablakból, gimnáziumból, sztk-rendelőből vagy ezúttal az aktuális film esetében a szerkesztőségből). Ami történik a vásznon, az a maga a hétköznapi valóság. Nem egyszerű realizmus, hanem rögrealizmus keretezi a történetet. Ebből fakad a másik problémám: a látottak fájnak, a szívembe marnak, megviselnek, és utána kevésbé hiszek a jövőben és a fejlődésben.

A megoldóember a román újullám egyik példás, de tökéletlen képviselője.

A története a címben megnevezett foglalkozású újságíró egyik esete körül forog. Rado (Tudor Istodor) főállásban egy hírügynökség munkatársa, emellett szabadúszóként úgy nevezett fixer: segít külföldi stáboknak, tévécsatornáknak Romániában forgatni. Egyetlen esetet követ végig a néző, amikor egy elrabolt, majd Párizsban prostitúcióra kényszerített fiatal lányról forgat riportot egy francia csatorna.

Sok olyan ember él a térségünkben, mint Rado: a főállásából megszerzett infókat értékesíti vagy kamatoztatja a mellékállása során. A film nem ítélkezik felette, de nem is tussolja el vagy csökkenti a felelősségét. Adrian Sitaru rendező elképesztő önmegtartóztatást tanúsított: senkit és semmit sem ábrázol feketén vagy fehéren. Például a határőrök nem korruptak. Az apácák merevek, de nem begyöpösödöttek. Még magát az áldozatot is képesek voltak egy összetett, többrétű karakterré formálni. A világ árnyalt bemutatása óriási teljesítmény, és a történet morális mondanivalóját hitelesen támasztja alá. Hiszen A megoldóember azt állítja: a francia tévécsatorna ugyanúgy kihasználja a lányt, mint a stricije. Rado képes magába nézni, és változtatni, de a felelősséget nem vállalja fel.

A film mégsem hibátlan. Rendben, nem szeretem a stílusát. De ennél megfoghatóbb bajok is vannak vele: csapnivaló például az operatőr. Egyetlen szépen beállított kép sincs benne (na jó, egy, az uszodában). Sőt az esetenként felbukkanó, lassú és egyenletes kameramozgás számomra kifejezetten bosszantó volt. Ahogy azt sem könnyű elfogadni, hogy valójában nincs benne konfliktus vagy bonyodalom. Egyetlen jelenetben vállal fel humort a film, és az az egyik legemlékezetesebb része (ebben két székely trágyát lapátol egy szekérre) – több kellett volna! Meggyőződésem, némi iróniával befogadhatóbbá lehetett volna tenni a történetet.

Mert ilyen a román újhullám, nehezen befogadható, nehezen nézhető – nem csoda, hogy Romániában csak kevesen nézik meg a hazai drámákat. Persze az értékéből nem csökkent, csak sajnálom, hogy egy szűk közeg privilégiuma a román film. Önző érdekekből sajnos én sem tartozom közéjük.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com