Kritika

A megszokás hatalma – A vér kötelez

Harold Becker lassan negyven éve űzi a filmszakmát, s noha filmjei sosem tartoztak a legkiemelkedőbb alkotások közé, néhány filmcím és színész neve ismerősen csenghet.

A nyolcavanas évek elején olyan – akkor még kezdő – színészekkel dolgozott együtt, mint Tom Cruise és Sean Penn (Takarodó), a kilencvenes évek hajnalán pedig Al Pacino, Bridget Fonda (A szerelem tengere, Minden gyanú felett), később Nicole Kidman, Alec Baldwin (Bűvölet), Bruce Willis (A kód neve: Merkúr), utolsó mozifilmjében pedig John Travolta és Vince Vaughn párosát láthatjuk.

A film

Frank Morrison (John Travolta) elvált feleségétől, Susantól (Teri Polo), de közös gyermekükkel Danny-vel (Matt O’Leary) még mindig szoros kapcsolatot ápol. Sőt az újdonsült férjjel is megpróbál jó viszonyban lenni, noha zsigerei az ellenkezőjét súgják. Rick Barnes (Vince Vaughn), a mostohaapa sikeres üzletember és látszólag unalmas nyárspolgár, ám az esküvőn megjelenő „régi barát” (Steve Buscemi) kizökkenti a szerepből. Néhány kósza mondatból csakhamar az egész történetet átlátjuk. Így a film egyharmadában lezajló gyilkosság alig lep meg minket. Az események ugyan tempót váltanak, de az igazi feszültség elmarad. Nemcsak mi nézők tudunk mindent, hanem Danny is szemtanúja lesz, ahogyan Rick hidegvérrel gyilkolt. A gond az, hogy senki sem hisz neki, eleinte még az istenített apa sem, de a rendőrség is neveletlen punknak könyveli el, ahelyett, hogy egy kicsit is a munkáját végezné. Frank gyanúja viszont erősödik és önálló nyomozásba kezd. Néhány kattintás a neten és a rejtély megoldódik. A leszámolás végén a feszültség úgy 220 Volt, de a néző valójában már régen nem borzong.

Becker a thriller és krimi zsánerében érzi otthon magát. A rejtély és a bűn lelkesíti igazán. A vér kötelez is a thriller műfajában fogant. A rendező betartja az alapvető szabályokat, de nemcsak az újító szándék, hanem a borzongás is elmarad, mert a történet valahol a félidőben az erejét veszti. Negyven év tapasztalata kétségkívül elég kell, hogy legyen a rendezés fortélyainak elsajátítására és Harold Becker nem is okoz csalódást. A színészvezetés láthatóan erős, ami gyerekszínészek esetén rendkívül fontos lehet, s végeredményben Matthew O’Leary nem játszik rosszul – noha nem is igazán kiemelkedő. Travolta kissé eszköztelen, Teri Polonak kb egy jelenet jutott, a legjobb alakítások nem a címszereplők, hanem Steve Buscemi és Vince Vaughn között zajlanak. A film igazi feszültsége viszont a mostohaapa és Danny között van. Akad néhány fenyegető pillanat kettejük között, de aligha élünk át katarzist, amit nem a rossz színészi játék, hanem a sztori kifulladása okozza. A sarokba szorított Danny jeleneteit ugyanis egy hatástalan nyomozással kenik el, az igazi fordulatok pedig egyszerűen hiányoznak a forgatókönyvből.

A film formailag sem nyújt semmi eredetit, így a néző kevés dologba tud kapaszkodni. A lélektani rettegés hiányzik, így a film felétől kezdve valójában csak Rick büntetését és a végefőcímet várjuk.

A lemez
A Ristretto Distribution kiadványán werkfilm, előzetes, illetve interjúk kaptak helyet.

A vér kötelez – Domestic Disturbance
színes, amerikai thriller, 89 perc, 2001

rendező: Harold Becker
író: Lewis Colick, Williem S. Comanor, Gary Drucker
forgatókönyvíró: Lewis Colick
operatőr: Michael Seresin
díszlettervező: Robert Greenfield
jelmeztervező: Bobbie Read
producer: Harold Becker, Donald De Line, Jonathan D. Krane
látványtervező: Clay A. Griffith
vágó: Peter Honess

szereplők:
John Travolta (Frank Morrison)
Vince Vaughn (Rick Barnes)
Steve Buscemi (Ray Coleman)
Teri Polo (Susan Morrison Barnes)
Matthew O’Leary (Danny Morrison)
Chris Ellis (Warren detektív)
Debra Mooney (Theresa)

IMDb

Szinkron nyelv: magyar (5.1), angol (5.1), angol (DTS)

Felirat nyelv: magyar, angol

Extrák: Werkfilm, Interjú az alkotókkal, Előzetes.

Varga Gergő

2011-ben végeztem az ELTE Filmtudomány mesterképzésén, amit három szabadon bölcselkedő év előzött meg. Mindig is humán beállítottságúnak tartottam magam, de eleinte inkább az irodalom, mintsem a film vonzott. Első maradandó filmes élményeimet nem tudom olyan nagyságokhoz kötni, mint Bergman, Truffaut vagy Tarr Béla, sokkal inkább egy másik legenda, Jackie Chan akrobatikus mozdulatai derengnek fel. Egyetemi éveim alatt elképesztő iramban és mennyiségben szívtam magamba a nagy korszakok és a figyelemfelkeltő kortárs filmeket. Csillagjegyemhez hűen pedig mindenben megtaláltam az érdeklődésem. Több, mint egy éve írok a „'tekercsnek”, a szerkesztőség tagjai szemtanúi lehettek első publicisztikai lépéseimnek, és jó anyák és apák módjára noszogattak a helyes irány felé.

Filmek: Király Jenő kurzusai és írásai óta gyakorlatilag minden műfajban találok filozófai mélységet, mégis inkább a lelki vívódásokat kedvelem, mintsem a fizikai szenvedést. A horror így tehát kívül kell, hogy essen a rajongási zónán, bár a CGI technológiák előtti filmek maszkmesterei mindig is kivívták a tiszteletemet. A Távol-Keletről több alkotás is megérintett Ki-duk Kim gyakorlatilag bármelyik filmkölteménye, Chan-wook Park agresszív, brutális, mégis káprázatos thrillerjei. John Woo otthon és később az USA-ban rendezett akciómozijai. De a magyar filmgyártás Latabárja legalább annyira képes megnevettetni, mint az állati nyomozó Jim Carrey-je. A hatvanas-hetvenes évek magyar filmművészete pedig elképesztő műveket termelt ki!

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com