Kritika

Találd ki, ki lesz vacsorára – A menü

A menü társadalomkritikával fűszerezett rémtörténete könnyen fogyasztható műfaji körítéssel tálalt kamaradarabot kínál. Összemosódó allegóriáinak kidolgozatlansága miatt a film mégis közönsége torkán akadhat.

A szociális bizonytalanság globális problémái és a különböző ideológiai válságok okozta feszültségek a filmiparra is egyre nyomatékosabb hatást gyakorolnak. Az aktuális bel- és külpolitikai történések gazdaságilag és esztétikai szinten is befolyásolják a stúdiók készülő projektjeit. Nem véletlen az egyszerű kikapcsolódást kínáló, eszképista alkotások térhódítása. A nézők jelentős része csupán könnyed szórakozásba szeretne merülni a valóság elől. Így a kortárs tömegfilmet is javarészt a fantasztikus világokba kalauzoló szuperhősmozik, valamint a nosztalgiát kínáló folytatások és remake-ek anyagi sikerei dominálják.

A fantasztikus műfajokat és a változatos formákban visszatérő történetek adaptációit viszont jellemzően a gender olvasatú, rassz alapú, öko- vagy társadalomkritikus narratívák iránti kollektív érdeklődés teszi aktuálissá. A tudatos témaválasztás pedig a heterogén zsánervariációknak köszönhetően eredményezhet sokrétű filmélményeket. Hiszen az egyes műfajok keretei között értelmezett társadalmi jelenségek más-más reakciók kiváltására hivatottak. A menü már nyitányában jelzi nyilvánvaló kritikus hangvételét, a horror és vígjátéki elemek éles hangulatváltásai mégis folyamatos találgatásokra adnak okot a mondanivalóval kapcsolatban.

Egy tucat milliomos indul exkluzív hajóútra, hogy egy trópusi szigeten található luxusétterem – kizárólag az ő számukra készített – különleges fogásait kóstolhassák. Az egyre kétségbeejtőbb furcsaságok azonban fokozatosan világítanak rá a művészi szintre emelt ételkészítés baljós gondolati hátterére. A katonás szigorral prezentált kulináris kultusz hamarosan diktatórikus jelleget ölt. A legendás hírű Slowik séf (Ralph Fiennes) irányítása alatt működő hely feszült légköre még A pokol konyhája Gordon Ramsay-jét is megszégyeníti. Az egyes fogások során bekövetkező fordulatok pedig folyamatosan növelik a hely kibontakozó rejtélyének feszültségét.

A menü groteszk társadalombírálata leginkább A szomorúság háromszöge Jordan Peele stílusában újragondolt verziójára emlékeztet.

Ruben Östlund nemrég bemutatott szatíráját nemcsak olyan konkrét tematikus elemekben idézi meg, mint a luxushajón találkozó gazdag szereplők, a vacsora során felboruló status quo konfliktusa, a szigeten való túlélés érdekében folytatott játszmák vagy a fiatal főszereplő pár dinamikája, hanem a kizsákmányoló hatalmi rend lebontásának kísérlete és a gúnyosan ironikus hangvétel is a Cannes-i nagydíjas filmet idézik. A korábban sikersorozatok (Trónok harca, Utódlás, Törtetők) epizódjaival gyakorlatot szerző Mark Mylod rendezése viszont kiszámítható horrorsablonokra cseréli az európai művészfilmek sajátos stílusát.

A szigetlakó éttermi dolgozók lakhelye és viselkedése már kezdettől fogva egy elborult szektára emlékeztet. Erre licitál rá az embertelen testi és torz pszichés képességgel rendelkező konyhafőnök szörnyetege. A tiltott erdőmélyi kísértetház és az elzárt ajtó titka pedig végleg kimerítik a műfaj ikonográfiáját. A félelemkeltés nagyrészt mégis elmarad. A rettegés helyét ugyanis extrém hangulatkeverésekkel oldott modellszerű szituációk és változatos önreflexiók veszik át.

A séf áthallásos monológjaiban egyszerre fogalmazódnak meg a gazdagok elnyomása ellen küzdő kisember gondolatai és egy filmrendező artisztikus ambíciói.

A vendégek között éppúgy jelen vannak a fenntarthatatlan társadalmi berendezkedés önző elnyomói, mint a művészetek káros parazitáit jelképező karakterek. Az újgazdag fiatalok felelősségvállalás nélkül nyerészkednek másokon. Az idős milliomos házaspár nemtörődömsége közös gyászukban és a férj hűtlenségében is alakot ölt. Az alkoholista anya úgyszintén saját gyermekét hagyta cserben. Az ételkritikus megannyi embert tett tönkre öncélú intellektuális okfejtéseivel, míg a sztárszínész pénzhajhász hozzáállásával tékozolja el tehetségét, ahogy az elvakult rajongó is másokon átgázolva éli ki káros szenvedélyét. A megjelenő személyiségtípusok tehát különféle gazdasági, generációs és művészeti szinteken értelmezhető általános társadalmi haszonlesőket jelenítenek meg.

A séf által kigondolt, címadó menü saját privilégiumait: a luxust, az exkluzivitást és a legkülönlegesebb földi javak elfogyasztását fordítja a felső tízezer jelen lévő, reprezentáns tagjai ellen. Miközben a film rendre kihangsúlyozza a folyamatosan zajló happeningek történetmesélő szándékát, metaforikus jelentéseit és a fogások által felvázolt cselekmény szándékos konstruáltságát. A narratív fordulatokat és a műfaji elvárások működését direkt utalások leplezik le. A konyhafőnök úgy irányítja szakácsseregét, ahogy egy filmrendező a stábját. A séf saját művészi ambícióit fogalmazza meg főztjén keresztül, ő válik a létrehozott történet egyedüli formálójává. Mindeközben viszont egyoldalú bosszúhadjárata miatt elveszíti a kapcsolatot közönségével. Hiába éri el a vágyott tökéletességet, egy önmagába forduló szerzői alkotóhoz hasonlóan felejti el munkája lényegét, a nézők kiszolgálásának jelentőségét. Lehet bármilyen tökéletes is az étel, ha a vendég éhesen megy haza, minden hiábavaló volt.

A menü nemcsak vizuálisan marad el a tematikusan megidézett Peele életmű stílusbravúrjaitól, önálló szerzői gondolatokkal sem gazdagítja társadalomtudatos horrortörténetét.

A többnyire egyetlen, zárt helyszínen játszódó epizodikus cselekmény kiválóan alkalmas a modellszerű szituációk kifejtésére, ezek megkérdőjelezhető logikai okfejtései mégsem váltják be maradéktalanul a hozzájuk fűzött reményeket. A film többször is rávilágít saját kiszámíthatóságára és következetlenségeire. Az önmaga által leleplezett ellentmondásokat mégis csupán humorforrásként használja. A jól időzített poénok viszont éppen azt az alkotói magatartást ássák alá a szórakoztatás jegyében, amit a séf ideológiailag képvisel.

A menü egyszerre próbálja ünnepelni a (mozi)közönség és a fogyasztók kultúráját, miközben az ezt létrehozó kapitalista rendszer fenntartóit is igyekszik elítélni. Így a film áthallásokkal dúsított gondolati háttere épp olyan felszínessé válik, mint az eseményeket mozgató séf öncélú bosszúhadjárata.

Lubianker Dávid

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com