Kritika

A mese ereje – Kubo és a varázshúrok

Kubo és a varázshúrok
Kubo és a varázshúrok

A Kubo az utóbbi évek legértékesebb mesefilmje, megkapó tanítás gyerekeknek és varázslat felnőtteknek.

Álomszép. És bátor: a Kubo alkotói mertek súlyt, melankóliát adni a történetnek. Innovatív – hihetetlen látványvilág! És bölcs, ahogyan a népmesék és mítoszok.

A Kubo és a varázshúrok az utóbbi évek legértékesebb animációs műve. A domináns vonulat, a Disney-Pixar-féle vidám rajzfilmvilág is hordoz tanulságokat és tanítást a gyerekek számára, de – például – nem merészkedik el a szomorúságig (az Agymanók Szomorúság-figurája is csak narratív eszköz, nem nézői érzelem). És míg azok a filmek – a legjobbak is – team-munkában kidolgozott, tesztvetítésekkel agyonbalanszírozott sztori érzését keltik, a Kubo olyan, mintha generációkon át továbbadott népmese vagy mítosz lenne, annak mélységeivel.

Népmesei mélységek

A Kubo és a varázshúrok súlyos témákat dolgoz fel: a szeretet súlyát (mert egyszer véget ér), az elmúlást, a szülő szerepét a gyerek életében, az elfogadás és büntetés kettősségét – úgy, hogy a gyermek-célközönség is megértse, és a felnőttnek is adjon töprengeni- (vagy sírni-) valót.

kubo_es_a_varazshurok_5

A legfontosabb téma az emlékek ereje: eköré épül a film szimbolikájának legnagyobb része. Akárcsak a népmesékben, a szimbolika itt is megtölt minden egyes pillanatot, helyszínt, szereplőt és helyzetet; igen gazdag gondolati rétegeket írtak bele a Kubo világába. És a film ezen túl is hasonlít a népmesék (terápiás, pszichológiai célokra is használható) gazdagságához. Népmesei motívum például az anyai útravaló szerepe (a magyar népmesei világban a hamuban sült pogácsa az, ami a filmben a majomfigura). A „sárkánnyal” való megküzdés módja, a választási szabadság is az – hogy nem csak a kard jelent lehetőséget, merni kell saját eszközökkel próbálkozni. Kifejezetten népmesei jelleg annak hangsúlyozása is, hogy a hős soha sincs egyedül: külső és belső segítsége mindig akad.

Hasonló motívumok mesterségesebb ízű mesefilmekben is megtalálhatók; a Kubo abban különbözik, hogy organikusan beépíti őket a történetbe és a karakterek motivációiba, ezáltal jelentőséget ad nekik.

És a film valóban bátran ajánlható már a 8-9 éves korosztálynak is. Egyrészt hatékonyan oldja humorral a nehéz helyzeteket (és egyben segít ezzel a figyelem fenntartásában). Másrészt igaz ugyan, hogy félelmetes ellenfelek szerepelnek benne – de elfogadott álláspont a meseterapeuták körében, hogy nem kell kilúgozni a meséből a rosszat, és bár a Kubo mutat néhány ijesztő pillanatot, a megküzdés és a feloldás elég hatékony ahhoz, hogy ne traumatizáljon (ellentétben néhány erőszakosabb, ám felelőtlenül megírt mesefilmmel).

kubo_es_a_varazshurok_4

A legszebb pedig, hogy a Kubo meri értelmes, gondolkodó, kérdező lénynek tartja kis nézőit. 8-9 éves kortól úgy érezheti magát a gyerek, mint akit (talán első ízben) komolyan vett egy mesefilm.

Fejlesztő pedagógus szakértőnk két dolgot tanácsol a szülőknek. Egyrészt: figyeljetek oda arra, mi az a mesében, ami megragadja a gyereket. A Kubo alkalmas rá, hogy a gyerek kíváncsisága, az őt éppen foglalkoztató kérdések felszínre kerüljenek általa. Másrészt: maradjatok bent a stáblista alatt. Az óriás csontvázat stúdióbábként bemutató kicsi videó igencsak hatékonyan oldhatja a gyerekben az ijesztőbb jelenetek hatását.

Színpompa és realizmus

A Kubo és a varázshúrok tartalmi mélysége is elég lenne az animációs filmek dicsőségcsarnokához. De a tartalom mellett lenyűgöző a megvalósítás is.

A Laika stúdió filmjei eddig is merészségükről és minőségükről voltak híresek: a stúdió a stop-motion animációra szakosodott (alapvetően bábok filmezésére), és bár egész estés filmektől a az animációs bérmunkáig és a reklámokig mindent elvállalnak, legismertebb alkotásaik a nagy animációk: a Coraline, a ParaNorman és a Doboztrollok. A stúdió új szintre emelte a stop-motion technikát: arckifejezések és mozdulatok tízezreit gyártják le (a Kubo-bábu 11007 módon formálja a száját, 4429-féle módon tudja ráncolni a szemöldökét, 23187-féle arcot kapott; mindezek variációból több mint 48 millió arckifejezés rakható össze), aztán ötvözik ezt a számítógépes animációval (hogy elmossák az átmenetet a fázisok között), emellé pedig olyan komplex díszleteket építenek, amiket csak a repülőgép-szimulátorokhoz lehet hasonlítani (a Kubo óriás csontváza például a valaha épített legnagyobb animált bábfigura).

kubo_9

Technikailag a Kubo a stop-motion animáció eddigi legnagyobb teljesítménye, a leghosszabb és legkomplexebb a filmtörténetben. Néhol ugyan észrevehetőek a technika hátrányai – a mozgás három-négy alkalommal darabosnak tűnt a filmben –, azonban az összkép hibátlanul folyó mozgás illúzióját kelti, és a technika kiválóan alkalmas arra, hogy a történetnek súlyt kölcsönző realitás érzését felkeltse. Különösen az említett arckifejezések csodásak: a stop-motion elért a technológia eddigi csúcsára ezzel a filmmel.

Ezt a csúcstechnikát pedig csodálatos művészeti rendezés használja ki. A film látványvilágát a klasszikus japán művészet, különösen a fatábla-nyomtatás ihlette, ezt az inspiráló hagyományt a film látványtervezői az animációs fantázia néhány legszebb megjelenésévé dolgozták ki: a falevelekből összeálló hajó és útja a tavon bármelyik animációs fesztiválon helyezést érdemelne, a természeti színekre alapuló gazdag színhasználat pompássá teszi a látványt, és ami a film egyik legnagyobb értéke: a valódi tárgyak miatt minden anyagszerű (sokszor még a számítógép-generálta háttér is), méghozzá jól érzékelhetően, kellemesen anyagszerű a filmben. A Kubo szépségben felette áll a 2016-ig megvalósított legjobb számítógépes animációs technikáknak is, olyannyira, hogy utána a komputeranimációs rajzfilmek látványa kifejezetten sterilnek tűnik.

kubo_es_a_varazshurok_3

Egyetlen panaszom a 3D. Elismerem, hogy hozzáadhat az élményhez, de a fényerő-csökkenés legalábbis a sajtóvetítésen majdnem kivehetetlenné tette a sötétebb jeleneteket, és fakóvá a napfényeseket, tompábbá a briliáns színeket. Másfelől viszont a 3D állítólag sokat hozzáad a figurák mélység-, és ezáltal valódiság-érzéséhez. (Én sajnos nem látom a 3D-t, nem tudom megítélni.)

Merre, Laika?

A Kubo és a varázshúrok a stúdió eddigi legnagyobb dobása. „A Laika még adós volt egy nagyszabású fantasy elkészítésével” – mondta az Annie-díjas és Oscar-jelölt Travis Knight, a Kubo rendezője, aki Japán-rajongásából, édesanyjával való kapcsolatából és a hősi fantasy iránti lelkesedéséből kiindulva vállalkozott a filmre. – „Nagyívű történetet kerestem, amely az élet legfontosabb igazságairól és a gyermekkor tapasztalatairól szól” – mesélte. És sikerült neki!

kubo_es_a_varazshurok_1

Egy ekkora animációs diadal után felmerül, merre tart innen a Laika? A stúdió időközben kiszervezte kereskedelmi részlegét, és a Kubo után kizárólag az egész estés animációs filmek gyártására áll rá. Kissé ijesztő, hogy a céljuk évi egy film, miközben nagyszerű, sokszorosan díjnyertes négy eddigi alkotásuk összesen hét év alatt készült el – bízzunk benne, hogy a tempó nem árt a minőségnek.

Mert a Laika a kortárs animációs művészet egyik legértékesebb műhelye, és a Kubo és a varázshúrok a mesterművük: és én el akarom vinni majd a gyerekeimet valamelyik új filmjükre tíz év múlva. Talán az lesz az első mozijuk. Nekem az az Oroszlánkirály volt, és erősen úgy tűnik, hogy a Laika lesz abban a pozícióban tíz év múlva, ahol a Disney volt kreativitása csúcsán, a kilencvenes években.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.