Az idei Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál nyitófilmje Zurbó Dorottya és Arun Bhattarait A monostor gyermekei című közös alkotása volt. S bár a szerzőpáros nem a magyar valóságot mutatta be, filmjük számos egyetemes tanulsággal is szolgálhat.
Az idei BIDF szervezői a fesztivál ’70-es-’80-as évekbeli magyar dokumentumfilm irányzatának szellemi örökségét vitték tovább azzal, hogy az előző években Gyarmathy Líviának és Sára Sándornak ítélt életműdíjat idén Gazdag Gyulának (A határozat, Társasutazás) adományozta. Olyan filmrendezők ők, akik nem csupán a magyar valóságot akarták bemutatni, hanem olyan izgalmas történeteket állítottak alkotásaik középpontjába, melyek sorsfordító drámai cselekmények köré szerveződtek. Az ő dokumentumfilm-készítési technikájuk örökségét vitte tovább az idei év nyitófilmje, Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai A monostor gyermekei (The Next Guardian) című közös alkotása. S bár a szerzőpáros nem a magyar valóságot kutatta, filmjük talán egyetemes tanulsággal is szolgál.
Bhutánban forgattak – a szerzőtárs, Arun Bhattarai hazájában –, és Zurbó Dorottya témaválasztása nem előzmények nélküli volt. A rendezőnő a keleti kultúrák iránti érdeklődéstől hajtva két évvel ezelőtt már Brüsszelben is forgatott egy filmet Songs About Home címmel, mely egy nepáli nő és egy brüsszeli férfi kapcsolatáról szólt. Már ez a filmje, de A monostor gyermekei is azt igazolja, hogy Zurbó Dorottyát a különböző kultúrákkal kapcsolatosan a történelmi helyzetek által determinált emberi viszonyok alakulása érdekli leginkább. „Mi változunk” – ez volt a szekció címe, melyben bemutatták a szerzőpáros alkotását. És ennél jobb szekciócímet keresve sem találhattak volna a Himalája lábánál fekvő – s eddigi történelme során angol gyarmatosítók, India és Kína árnyékában meghúzódó – Bhutánban játszódó filmjükhöz,
mely a 21. századi modernizálódott világ és az ősi tradíciók nehezen összeegyeztethetőségéről tudósít.
A film két kamaszról, Gyembóról és húgáról, Tashiról szól, akik minden szabadidejüket imádott hobbijuknak, a focinak szentelik. A kis himalájai faluban édesapjuk, a családi örökség folytatójaként a helyi buddhista monostor őrzője. Apáról fiúra szálló tisztség ez évszázadok óta, így érthető is, hogy az apa fiára szeretné átörökíteni ezt a szent feladatot. Azonban Gyembónak ehhez az egész addigi életét fel kellene adnia, és mielőbb szerzetes iskolába kellene vonulnia. Ezenközben húga, a profi focikarrierről álmodó Tashi jelentkezik az első női nemzeti futballcsapat egyhetes válogatótáborába, s életében először, elhagyja az otthonát.
Tashi sportválasztásával is mindinkább fiús identitásának erősödését igazolja.
A film nézése során egy bonyolult családi konstelláció bontakozik ki a néző előtt, melyben a generációs szakadék játszik főszerepet. Emellett a vallási kegytárgyakat és félelmetes látványú ősi maszkokat gyűjtő apa különböző szertartásokat is végez a a kis faluközösség kérésére, s ünnepségeiken népének táncával is megismerteti a nézőt.
A hagyománytiszteletet és a sors elfogadását legfőbb értéknek tekintő buddhista családfő minden igyekezetével azon van, hogy fiát meggyőzze ősi örökségük folytatásának szükségszerűségéről, s a cél érdekében bevet minden eszközt. Ám hiába világtól elzárt Bhután, az internet már ide is behatolt, felkínálva a fiatal generációnak egy másfajta élet ígéretét. Mivel a nyugaton elfogadott kamaszlázadásnak ebben a kultúrában nincs helye, így
Gyembo nyíltan ugyan nem száll szembe az apjával, de a fiú minden gesztusa arról tanúskodik, hogy menekül a rá kirótt életfeladat elől.
Az intim családi környezetbe kamerával beépült alkotók nyomon követve az eseményeket, képesek is voltak elkapni még azokat a finom, alig észrevehető rezdüléseket is, melyek apa és fia között szavak nélkül játszódtak le, s jól kifejezték az érzelmeiket. A filmből nem derül ki, Gyembo végül miként dönt saját sorsáról, de lelki vívódása az apja által elvárt, biztos megélhetést nyújtó hagyománykövetés és a felfedezésre váró izgalmas, ám bizonytalan egzisztenciával fenyegető új világ között, szépen kirajzolódik a filmből.
Ebben a kultúrában meglepő módon, a transzneműséghez vonzódó lánynak, Tashinak nagyobb lehetőségeket kínál fel az élet, mint az ősi hagyományok követésének kényszerével gúzsba kötött bátyjának. Bár nem örülnek neki, szülei nem is tiltják a „fiúsodását”, és a foci is nagy ígéret számára, ha idén még nem is sikerült bekerülnie a nemzeti válogatottba. Az egyhetes futballjátékos válogató versenyt kamerájukkal nyomon követve, az alkotók a buddhista Bhután szokatlanul új arcát is bemutatták. A lányok versengésével egy világra nyitott női generáció színrelépésének lehetünk tanúi.
Az alkotópáros filmjének legfőbb erőssége, hogy egy hétköznapi család élete köré szervezve képesek voltak élvezetes moziélménnyé varázsolni Bhután átalakuló világát az ott élő emberek sorsának tükrében, s mindezen közben még az ősi kultúrájukkal is megismertették a nézőt. Ez már önmagában is nagy dolog, mert a dokumentumfilm egyébként nem tartozik a nézők kedvenc műfajai közé. S bár Európából nézve talán különösnek hat ez a zárt, ősi világ, de a buddhizmus kínálta értékek akár elgondolkodtatóak is lehetnek a nyugati ember számára. Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai filmje ehhez nyújt segítséget.
A film haza bemutatója kapcsán a cikket 2018. augusztus 24-én frissítettük.
