Kritika

A világ nagy és a remény a sarkon túl ólálkodik – A naplemente ragyogása

Naomi Kawase ott is megtalálja a reményt, ahol a legtöbbeket éppen elhagyja. A naplemente ragyogása (Hikari) egy látását éppen elvesztő férfinek (Masatoshi Nagase) és egy munkájában elakadt nőnek (Ayame Misaki) hoz új utakat.

Naomi Kawase 2016-ben A remény receptjével (An) hódította meg a szívünk, egy idős leprás nő, egy fiatal lány és egy mogorva palacsintakészítő barátságát állítva a középpontba. Ez utóbbit alakította Masatoshi Nagase, aki a magyar nézőknek Jim Jarmusch filmjeiből, legutóbb a Patersonból lehet ismerős. Nos, nemcsak Jarmusch, Kawase is nagyon kedveli őt, így 2017-es alkotásában – sőt, a Juliette Binoche nevével fémjelzett, idei  Visionban is – Nagase-t tette meg férfi főszereplőjének a japán rendezőnő.

A naplemente ragyogása bizonyos tekintetben A remény receptje által kitaposott úton halad tovább: az élet apró örömeiben rejlő csodák, a csendben megoldódó életek filmje ez is, amit szintén minden pillanatban átjár a remény. Misako vakok számára ír audiokommentárokat, legújabb munkája tesztelésén ismeri meg Nakamori urat, aki erősen kritizálja. A férfi egykor jónevű fotós volt, aki napról napra veszíti el a látását, mígnem végleg megvakul. Kettejük élete lassan összefonódik, és egymás által képesek felülkerekedni életük legnagyobb kihívásain.

A remény receptje rendkívül finom film volt, úgy fogalmaztam kritikámban, selyempapír vékonyságú érzékenység itatta át. Nemzetközi kritikusai sokat bírálták egyszerűségét – én pont ezt méltattam Kawase filmjében.

A naplemente ragyogása sajnos pont ezt hagyja maga mögött, és csakúgy, mint címbéli témája, szinte kiégeti retinánkat az előző filmhez mérten nagy érzelmeivel.

Na persze nem kell az amerikaiak hegedűkkel kísért giccsparádéiban gondolkodnunk, ez mégiscsak Japán, de tény, hogy a pár története jóval hangosabb, jóval érzelmesebb, sokszor már-már átbillen azon a bizonyos láthatatlan határvonalon, mely a manipuláció felé billenti a mérleget.

Ennek ellenére A naplemente ragyogása még túlkapásaival együtt is szerethető film. Masatoshi Nagase ugyan nehezebben hódít meg magának, mint A remény receptje-béli, sokkal rétegzettebb karakterével, de végül mégiscsak elnyeri szimpátiánkat. De igazából nem is ő áll az események középpontjában. Az Ayame Misaki által alakított Misako adja az egész filmet összetartó finom hálót – audiokommentárok írójaként nemcsak a munkában, az életben is folyamatosan narrálja a látottakat, ezzel pedig egészen különleges audiokulisszát ad a történethez.

Azáltal, hogy kimond képeken is megjelenő dolgokat, egészen újfajta hangsúlyt – és merőben szokatlan, mégis izgalmas hangulatot ad nekik.

A kompozíciók verbalizálása, a filmkép folyamatos elemzése az egész filmet önreflexív környezetbe helyezi, mely azonnal multiplikálja a rétegeket, ezáltal mélyítve az egyébként nem túl fordulatos cselekményt. Ez az érdekes kísérlet és a minden sarkon ott ólálkodó remény adja a film valódi fényét.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs főszerkesztője és egyik alapítója. Geográfusként végzett, majd szabadúszóként írt. Miközben filmes diplomáján is dolgozik, saját PR ügynökségét építi. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek. kataorsolya@filmtekercs.hu

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..