Fókuszban Kritika

A bűntudathoz nem kell bűnösnek lennünk – A nevek dala

Egy angol és lengyel zsidó fiú évtizedeken átívelő, mély barátságáról szól A nevek dala, de ahogy haladunk előre a történetben, kiderül, hogy ennél sokkal többet rejt magában François Girard filmje.

Kétséget sem hagy, hogy François Girard kedveli a zenei témájú filmeket, többször rendezett is a Metropolitan Operában. Különösen a zenész virtuózok világa izgatja: készített filmet Glenn Gouldról és Peter Gabrielről is, akinek koncertfilmjéért Grammy-díjat kapott. Emellett mélyen vonzódik a kalandos utat bejáró hegedűkhöz, melyeket a történelem viharai szippantanak magukba, hogy aztán évszázadokat és kontinenseket átszelően egészen más helyen bukkanjanak fel ismét. Az 1681-ben Cremonában készített A vörös hegedű (Le Violon Rouge, 1998) útja négy évszázadot és öt országot ölelt fel, hogy 1997-ben Montrealban kössön ki.

A zenekritikus Norman Lebrecht díjnyertes regénye alapján készült A nevek dala című filmben az 1735-ben készült Gagliano-mesterhegedű útjának csupán két földrészen és fél évszázadon kellett átívelnie, hogy két fogadott testvér életét újra összekösse.

A nevek dala középpontjában Martin (Tim Roth, Gerran Howell) és a családjába befogadott lengyel zsidó fiú, Dovidl Rapoport (Clive Owen, Jonah Hauer-King) áll. A hegedűvirtuóz Dovidlt édesapja menekíti ki az utolsó pillanatban Lengyelországból, és a fiú az angol család támogatásával komoly zenei karriert fut be fiatalon. Épp élete első önálló koncertjére várják az ’50-es évek Londonjában, amikor hirtelen nyoma vész, és többé nem ad életjelet magáról.

Fogadott testvére, Martin egy feltörő emlék hatására, már felnőttként kezd kutatni utána, hogy megtalálja a sorsdöntő koncertje estéjén több évtizede eltűnt barátját. A rendező eddigi életművét ismerve, elsőre azt gondolhatnánk, hogy egy újabb zenei filmmel van dolgunk, ám hamar bebizonyosodik, hogy ez nem teljesen így van. Mint kiderül, egy véletlen folytán Dovidl a koncertje estéjén a londoni zsidónegyedben köt ki, ahol megismeri azt a közösséget, akik a lengyelországi Treblinkában túlélték a háborút. Az ottani események hatására, lassan megértjük, hogy A nevek dala nem más, mint

egy komolyzenei karriertörténetbe ágyazott, megrázóan szép holokausztdráma.

A jórészt Budapesten forgatott film készítésekor nyilatkozó François Girard egy interjúban elmondta, hogy a lengyelországi treblinkai koncentrációs táborban tett látogatása adta a legfőbb motivációt filmje elkészítéséhez. „Barátság, testvéri szeretet, árulás és megváltás két kontinensen és öt évtizeden keresztül: ez az az út, melyen A nevek dala visszavisz bennünket a XX. század történelmének legsötétebb pillanataiba.”mondta a rendező.

nevek dala

A három idősíkban játszódó történet valóban a II. világháború viharából indul Londonból, az ’50-es években itt leszünk tanúi a két fiú között szövődő barátságnak, és egy krimiszerű nyomozás során a ’80-as évek közepén Martin New Yorkban derít fényt Dovidl 35 évvel ezelőtti eltűnésének rejtélyére.

A nevek dala ugyan a holokausztról szól, de nem koncentrációs táborokban játszódik,

mint számos hasonló témájú film, nem a túlélők brutális emlékeiből rekonstruálja az ott történt borzalmakat, és nem is a felelősöket kutatja. François Girard filmje egy izgalmas nyomozás kerettörténetébe ágyazottan hasonló erkölcsi problémát vet fel, mint amit Tóth Barnabás Akik maradtak című filmje is: túlélőként miként lehet tovább folytatni az életet, azzal a tudattal, hogy a többiek mind odavesztek.

De míg az Akik maradtak túlélői az érzelmi egymásba kapaszkodásban találják meg a kiutat, addig Dovidl az önmagában újra fellelt hitében.

Merthogy A nevek dalának vezérmotívuma a lengyel zsidó fiú saját vallásához való viszonyának katartikus átváltozása. Bár Dovidlt angol nevelőszülei gondosan, vallásának megfelelően nevelték, fiatal felnőttként fellázad zsidósága ellen, mondván, az egyéniségnek nincs helye a vallásában, csak a hithű közösség van –, ezért arra jut: „A vallás kabát, amit le lehet venni, ha meleg van.” Ám ez a „melegség” pillanatok alatt válik faggyá benne, amikor megtudja, mi történt Treblinkában a családjával. A nevek dalának különlegességét az adja a hasonló témájú filmekhez képest, hogy a holokauszt külső történései és az arról szóló visszaemlékezések helyett egy zsidó ember mély lelki meghasonlás utáni belső átalakulását követi érzékenyen nyomon, egy krimibe illő izgalmas nyomozás során.

A film Martin gyerekkori barátja utáni nyomkeresésére épül, és Dovidl sorsa az ő kutatásai eredményeként, apránként tárul fel csak előttünk. A lengyel fiú titokzatos körülmények között tűnik el, és végig rejtély fedi hollétét. Keresése Joseph Losey híres holokausztfilmjét, a zsidóvagyonokból meggazdagodó Klein úr (1976) titokzatos figuráját idézi meg, akinek zsidó névrokonát kell megtalálnia saját túléléséért, és nyomkeresés közben érti meg, mi történik körülötte, és maga is identitást vált.

A nevek dalában a mindenben „kicsit jó”, unalmas Martin átlagemberként indul Dovidl nyomába, és ő is barátja lengyelországi kutatása során érti meg a háború, s benne a holokauszt természetét.

A nyomozás váratlan fordulatai mellett A nevek dala izgalmasságát a sokáig elhallgatott titkok feltárulása, és az ebből fakadó különös érzések és hangulatok drámaisága adja.

Arról azonban lehetne beszélni, hogy kettejük közül Dovidl a szabálytalan, lázadó zseni, és ha Martin helyett az ő sokkal izgalmasabb karaktere került volna a film középpontjába, és ekként követhettük volna nyomon az identitásváltozását, talán még érdekesebb lenne a film. De így is egy szép, barátságról, tehetségről és vezeklésről szóló szívszorongató történet részeseivé válhatunk.

A filmben Dovidl mellett feltűnik egy másik lengyel zsidó hegedűművész, Jozep Wessel is. A rendező a két – művészként egymással is rivalizáló – lengyel fiú történetével kétféle választ is felmutat a holokauszt rettenetére : az egyik fiú sorsával a lelki összeroppanásét, míg Dovidléval a tragikus egyéni sorsok közösségi emlékezetté formálásának felvállalását.

Végső üzenetével a rendező ez utóbbi mellett teszi le a voksát: „Eltökélt vagyok, hogy a magam szerény eszközeivel hozzájáruljak a történelmi emlékezetvesztés elleni harchoz.” – nyilatkozta filmjéről Francois Girard.

S valóban, a maga „szerény eszközeivel” a rendező sodró cselekményvezetésű, mély érzelmeket felkavaró, komolyzenei karrierek történetébe ágyazott drámája bemutatja azt a lelki zavarodottságot, amit a világháború után a holokauszttal való szembenézés keltett az életben maradottakban. A film külön erényét képezik A Gyűrűk Ura-trilógia zenéjét is jegyző, Oscar-díjas Howard Shore zenei betétjei. E zenéket hallva, mélyebben átéljük Dovidl Rapoport sorsát, s azt a felismerést, hogy még a legsötétebb történelmi időszakokban is, a zene képes elhozni a gyógyulást.

Argejó Éva

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..