Fókuszban Kritika

Nem csak a szex – A nimfomániás 2. rész

Nymphomaniac_Lars_Von_TrierLars von Trier nem lett sem kevésbé gonosz, sem kevésbé zseniális. Hogy az egyik létezik-e a másik nélkül, netalántán az elvetemült, kegyetlen gonoszsága megbocsátható-e a zsenialitása miatt, ki-ki döntse el maga, moralizálni megengedett a treri világban. A nimfomániás és meghallgatója történetében ugyanis a felmenthetőség a fő kérdés, de hogy végül ki mindenki – és hogyan – bukik el, ehhez elég annyit hozzáfűznöm, hogy mégis csak egy Lars von Trier filmről van szó!

A forgalmazásról röviden pár szükségszerű adatot: a film a rendező elképzelése szerint öt és fél órás, ebből vágtak egy négyórányi változatot, amit a mozikba egy hónap csúszással mutatnak be. Remélem, egyszer láthatom a teljes filmet is, addig is szeretném jelezni, hogy ugyan A nimfomániás 2. része kapcsán születik eme írás, mégiscsak az egész filmről, mint egy egységről fogok szólni, hiszen dramaturgiai jelentőségét nem véltem felfedezni a darabolásnak.

A film felépítése  klasszikus szerkezetű, egy mesélő-hallgató páros dialógusára épülő keretes elbeszélés, melynek elején feltűnik a nő, hogy a végén a sötétbe burkolózva tűnjön el – végzetét továbbvonszolva maga után. Már a felütés felveszi ezt a kellemes mederben haladó, mesélő jelleget: a hosszan láttatott sikátor, a nedves textúrák egy színházi előadás előtti nyüzsgés izgalmát keltik. Ám egyszer csak ott fekszik a nő, ájultan, agyonverve, akit a csendes, visszavonult életet élő Seligman (Stellan Skarsgard) talál meg, és fogad be egy éjszakára, hogy istápolja és meghallgassa. A nő (Charlotte Gainsbourg) pedig belekezd egy egyszer volt-hol nem volt jellegű élettörténetbe, melynek első epizódja egy kisgyermekkori szexuális élmény. Ezután minden egyes további élmény a szexualitással kapcsolatos. A szex a mozgatóerő, a kereszt és a legfontosabb öndefiníciós eszköz Joe számára. A szexhez való viszonyulások közel teljes skáláján végigmutat élete ismertetésével. Legfőbb jelmondata a “dugj meg minden egyes nyílásomon”. Mi, nézők pedig hihetetlen mennyiségű nemi szervet láthatunk premier plánban, ahogy a szexuális együttlétek száma is jóval átlagon felüli. Ám a nehéz sorsú Joe egyik aktusban sem válik boldogabbá, életútja a folyamatos kísérletezések, kétségbeesett próbálkozások meneteiből állnak: idővel a kamaszkori próbálkozásoktól eljutunk a szado-mazo jellegű aktusokig.

A témában való elmélyülés nem csak a nimfomániás Joe őszinte vallomásának köszönhető, ott van Seligman is, aki maga a tökéletes hallgató (és egyben a bűnösség döntőbírája, a rendező alteregója): megértő, intelligens, és – saját bevallása – szerint teljesen aszexuális. Minden egyes epizódhoz érdekes fejtegetéseket biggyeszt saját – többségében – olvasmányélményeiből. A sokszor humoros, többnyire csak lazán kapcsolódó kiselőadásokkal, vagyis párhuzamokkal eléri, hogy a nimfomániás tragédiája ne egy teljesen egyedülálló és felfoghatatlan szenvedéstörténet legyen. Továbbá a filmet is egy intellektuálisan szórakoztató, sokszor szarkasztikus jelleggel ruházza fel, amitől könnyebben emészthetővé válik a szexuális erőszaktól sem mentes igen pucér és kegyetlen filmalkotás.

nymphomaniac-1Bár a kegyetlenség egészen másból fakad, mint az erőszak. Tulajdonképpen azt is ki merném jelenteni, hogy ez az egész nimfomániás dolog egy fedősztori, egy remekül ábrázolható, kellően botrányos díszlet. No, nem funkciótlan, de nem is szabad leragadni ennél.

Pedig Lars von Trier életműve igen könnyen adja a szexualitáshoz való viszonyulásról szóló, átfogó elemzés lehetőségét: szinte minden esetben markáns szerepet tölt be Lars von Trier alkotásaiban a szex valamilyen abnormális formája. A Hullámtörés hősnője idegen férfiakkal szexel, hogy visszahozza az életbe élete szerelmét, mígnem belehal az egyre erőszakosabb aktusokba. Az Idióták társadalomkicsúfoló mozgalmát képviselő közösség életében a csúcspont, amikor egy gruppenszex partit tartanak, a Dogville-féle közösségbírálat legmélye, amikor a segítségre szoruló főhősnőt a falu minden egyes férfilakosa szexuális együttlétre kényszerít, az Antikrisztus tragédiája pedig egy szexuális aktus alatt zajlik le, majd a film egészében a sérült férfi és női szerepek különböző szimbólumai vonulnak fel, egészen eljutva a fizikai értelemben vett nemi jelleg megcsonkításáig. A sort folytathatnám, de az állítás már így is bebizonyosodott: tetten érhető a férfi-női együttlét nem szokványos formája a botrányos hírű rendező életművében. Nézzük inkább a másik állítást, hogy vajon ennyi lenne, perverzió? Közel sem. Amiről Lars von Trier filmjeiben szó van, az a lélek legmélyebb bugyra, a jóra vágyó elveszett emberek kétségbeesettebbnél-kétségbeesettebb próbálkozásai.

Bess a Hullámtörésből belehal az isteni mértékű szenvedésekbe, de az önként vállalt tettek választ kapnak, a férje életben marad. S a kérdést, hogy az önfeláldozás eme  – a prostitúcióhoz hasonlatos – megvalósulása mellett Bess jó maradt-e, a harangok döntik el, a harangok az égben. Az Idióták gruppenszex eseménye alatt bontakozik ki egy meghatóan őszinte szerelmi kapcsolódás, amit másnap külső erőszak hatására meg is szakad. A Dogville hősnője végül pozícióba kerülve morális és érzelmi kérdéseket feszeget az emberi természetről egy halom holtest felett, az Antikrisztusban pedig végig a lélek poklait járjuk az eredendő gonosz és az ember kapcsolatának vizsgálata során. Lars von Trier filmjeiben nemcsak a test van jelen, a gondolat és a lélek is.

kinopoisk.ruA történet anyagi szinten mozog, a testi beteljesülések szintjén, a történetet hallgató Seligman a tudat világában él, a tudás, az ismeretek az ő birodalma, de a nimfomániás nő az égiek felé nyit, a lélekfáját keresi, az egyetlen értéket, amit az apja át tudott adni neki. Arról nem is beszélve, ha megfosztjuk fő tulajdonságától, a nimfomániától, akkor egy szerelmi történetet látunk, ahol a szüzességét elvevő férfi végigkíséri egész életén, gyermekének apja lesz, végül…na de ez majd kiderül a filmből.

A zárás pedig – ha kiszámítható is és emiatt kevésbé izgalmas – trierien gonosz, a film és az életmű logikáját alapul véve majdhogynem szükségszerű. S hogy milyen a rendezőisten új filmje? Már hogy mennyire kihagyhatatlan? Eléggé. Egy újabb – nem kevésbé érdekes – fejezet az élet sötét oldalát kutató, formailag folyton megújuló, kortárs viszonylatban az egyik legmeghatározóbb rendező munkásságából. És talán kevesebb álmatlan éjszakát okoz, mint két korábbi filmje, de azért nem gyerekfilm. A biztonsági öveket még mindig be kell csatolni.

S annak, aki látta az Antikrisztust, a filmtörténet egyik legjobb poénját tartogatja. Nem, nevetni senki nem fog. Egy rendezői önidézésről van szó, mely pofátlanul bátor és kifejezetten hatásos. Olyannyira, hogy a megidézés után tulajdonképpen már mindegy, hogy mi történik, hiszen az érzést létrehozta – és az rettenetes.

 

 

 

 

Avatar

Keller Mirella

Keller Mirella az ELTE-n végzett Filmelmélet és filmtörténet, illetve Magyar nyelv és irodalom szakon. Jelenleg a Nyelvtudományi Doktori Iskola hallgatója. 2008 óta publikál filmes cikkeket. A Nagyítás rovatot vezeti. kellermirella@filmtekercs.hu

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..