Kritika

Úttörőnek lenni sosem könnyű – A nő, aki előttünk jár

A nő, aki előttünk jár (Woman Walks Ahead) két olyan témát is érint, amelyről túlságosan ritkán esik szó: az indiánok megaláztatásait és a nők valódi szerepét a Vadnyugaton. 

Hollywood napjainkban reprezentációs lázban ég: a PC hullám következtében a legkülönbözőbb műfajokban jelentek meg a különböző Amerikában élő kisebbségek problémái a szuperhősfilmtől (Fekete Párduc) a horroron (Tűnj el!, Mi), az akciófilmen (Sicario) és a vígjátékon (Crazy Rich Asians) át a szerzői drámáig (Holdfény, Tangerine). A látványos hullám közepette azonban egy csoportról látványosan megfeledkeztek az alkotók: az őslakos indiánokról, így az ő sorsuk továbbra is az amerikai közélet kibeszéletlen, sötét foltja marad. Az utóbbi években egyedül a Wind River érintette azt a kisemmizettséget és másodrendűvé válást, ami az európai hódítás óta az osztályrészükké vált, de jellemzően A nő, aki előttünk jár című a filmben is két fehér főszereplő volt látható. Ez a kép általánosítható is: hiába szerepelnek indián színészek sok filmben és sorozatban, ezek nem róluk szólnak, nem kapnak bennük saját hangot.

A tendenciát a 2017-ben készült A nő, aki előttünk jár sem változtatta meg, ám legalább itt már (Jessica Chastain főszereplő karaktere mellett) szóhoz jutott az őslakos kisebbség is a történelmi környezetben játszódó, de könnyedén aktualizálható történetben. A film ugyanis olyan

ma is húsbavágó, olykor a napi hírekbe is beszivárgó kérdéseket érint,

mint az ősi, szent föld elvétele, a talajt vesztettség és a saját hazájukban nincstelenné, anakronisztikussá válás. S mivel a – jól ismert – történet kifutása több, mint tragikus, A nő, aki előttünk jár intő jel is lehetett volna a közvélemény számára is – ha ki tudott volna törni az apró A24-es fesztiválfilmek gettójából.

A külső tényezők mellett, igaz, számos belső gyengeség is hátráltatta, hogy a két brit alkotó, Susanna White (főleg kosztümös-tévés rendező) és Steven Knight (a Gyönyörű mocskosságok Oscar-jelölt forgatókönyvírója) westernje híresebbé váljon: sem a sablonos dramaturgia és az ezerszer látott történetív, sem a szabadon kezelt történelmi tények nem válnak a hasznára, pedig Chastain mellett olyan színészek bukkannak fel kisebb szerepekben, mint Sam Rockwell vagy Ciarán Hinds. A nő, aki előttünk jár mégis gyönyörűen fényképezett, érzékeny, meleg hangú, szellemes, több ponton pedig éleslátó és bátor alkotás is, ami kár lenne, ha teljesen eltűnne a süllyesztőben.

A film Caroline Weldon életének azon szakaszából indul ki, amikor az 1880-as években a jómódú New York-i hölgy a sziú rezervátumba költözött, hogy lefesse az itt tengődő Ülő Bikát. A film a klasszikus „kívülálló bevonódása” történetívet követi, noha valójában Weldon (akinek a keresztnevét ismeretlen okból Catherine-re változtatták a filmben – talán éppen a szabad feldolgozást jelezve?) eleve indiánjogi aktivistaként, a férjétől megszökve, egy gyerekkel érkezett a helyszínre, nem pedig proto-feminista, festői életművét beteljesíteni kívánó, özvegy kalandorként. A kifejezetten kiszámítható sztori számos ismert filmes klisét és fordulatot (híres esemény egy másik perspektívából, a Vadnyugat egy kívülálló szemével) felhasznál, miközben olyan, szintén más filmekből is ismert eseményeket érint, mint Ülő Bika Buffalo Bill cirkuszában (Buffalo Bill és az indiánok), a Little Bighorn-i csata, a szellemtánc-mozgalom vagy a Wounded Knee-i mészárlás (Wounded Knee-nél temessétek el a szívem).

Újdonságot viszont éppen Weldon karaktere, illetve az Ülő Bikához fűződő dinamikus viszonya hoz az elbeszélésbe.

Weldon indián kalandja a fellángoló feminista filmes törekvéseknek is kiváló táptalaj, hiszen az erős, független, a saját sorsát irányító, sőt, aktivistaként küzdő nő százötven évvel ezelőtti története remek áthallásokkal kecsegtet a jelenre nézve is. Mivel A nő, aki előttünk jár hangsúlyosan őt teszi meg főszereplőnek, a film egy közelmúltban kialakult irányzat, a női western újabb példájává is válik. Igaz, kevésbé innovatív, mint a filmcsoport legizgalmasabb darabjai, mégis új szemszöget von be a Vadnyugatra keveredett női hősök történeteibe: éppen a lerágott csontnak számító, ráadásul részben hamis történetívével, mely során az eredetileg csak festegetni érkezett nő elkezd közösséget érezni a hozzá hasonlóan elnyomás alatt tartott indiánokkal, majd a Wounded Knee-be torkolló mozgalmak egyik élharcosa lesz.

Így a film nemcsak a női westernekben korábban még nem látott társadalmi és kulturális hátterű főszereplőt választ, akit ugyanúgy porig aláznak és fizikailag is kíméletlenül bántalmaznak a Vadnyugaton, mint a szegényebb sorstársait, de a termékeny indiánok-nők helyzete párhuzamokat is beveti.

A film egyik leghajmeresztőbb megoldása, hogy romantikus vonzalmat is meglebegtet Weldon és az atlétatermetűnek ábrázolt Ülő Bika között (amit szerencsére nem teljesít be), de ettől eltekintve szépen felépíti a kapcsolatukat. Az izgalmas kulturális súrlódások erős párbeszédeket és szép összefonódásokat eredményeznek (például amikor kiderül, hogy Ülő Bika is művész), sőt, néhány megható jelenetet is tartogat a film. Ez Jessica Chastain mindig vibráló filmes jelenléte mellett az Ülő Bikát alakító Michael Greyeyes játékának is köszönhető, aki úgy tud humort vinni az ikonikus karakterbe, hogy közben maradéktalanul megőrzi a méltóságát is. Ők ketten azok, akik élővé és aktuálissá teszik az ismert sarokpontok között ismeretlen történetet, és valódi keserűséggel töltik meg a tankönyvi konfliktusokat. A nő, aki előttünk jár így lesz csendes-szép neo-western a Slow West modorában, amely éppen úgy felvállalja a tragikus iróniát és a kényes kérdéseket, mint a derűs és felemelő pillanatokat.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu ötfős szerkesztőcsapatának tagja, a Papírfény rovat felelőse.
[email protected]

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya