Kritika

A pap is emberből van – Az utolsó hegycsúcs

„Fiúk, menjetek papnak! Lányok, szüljetek papokat!” – hangzik fülembe a sok magyar fiatal által ismert és szeretett öreg pesti plébános, Lajos atya régvolt imperatívusza, miután leperegtek az utolsó képsorok is Az utolsó hegycsúcs című filmből. Talán nálunk sem ő, a 85. évét is maga mögött hagyó pap az egyetlen, akinek élete megfilmesítésre való lenne, sőt, éppen idehaza indult egy kampány ezek megörökítésére.

A film a papról azonban mégis Spanyolországban, Madridban született meg. A narrátor, aki egyben a film rendezője is, az első jelenetben aggályát fejezi ki: szabad-e filmet készíteni egy papról? „Ha ma nyilvánosan keresztre feszítek egy papot, sikerem lesz, és jelentős díjakat vehetek majd át. Ezzel szemben, ha pozitívan nyilatkozom egy papról, akkor engem fognak keresztrefeszíteni ” – adja tudtunkra a pályatársak véleményét Juan Manuel Cotelo, s bár ő maga is aktív rendező, tévés, akit már nem kell befogadni, állítása után azért picit jobban kapaszkodunk székünk karfájába. Valóban így lenne?

A rendező vállalja a lehetséges meghurcolást, és filmet készít egy papról. Semmi különös; nem keveredett botrányokba, nem vádolták pedofíliával sem őt, sem a püspökét, de még afrikai misszióban sem ápolt beteg árvákat vagy változtatta volna borrá a vízt, mint tette azt mestere. Madrid egyik kerületében nőtt föl, papa, mama, egy testvér; Madridban lett pap, és sosem prédikált tovább 15 percnél. Egyetemi emberként könyveket írt és olvasott, mondhatni, ezt sem könnyű filmre vinni. Pablo Dominguez teljesen átlagos pap volt, egyszerűen csak azt tette, amire felszentelésekor esküt tett: Isten és az emberek szolgálatára élt. Ez az egyszerű tény a filmen működik, életre kel, s a film mégis érdekes lehet.

Pablo Dominguez három éve meghalt hegymászás közben. A rendező két héttel a halála előtt ismerte meg, így a “főszereplőről” kevés mozgókép van a filmben, a látottak nagy része visszaemlékezés, fotók vagy egyszerű illusztráció. Hogy a film mégsem esik a dokumentumfilmekre oly jellemző “beszélő fejek” hibájába, az két ténynek köszönhető. Az egyik a rendező remek ritmusérzéke. Nem időz el sehol se túl sokat, se túl keveset, az epizódok megfelelő hosszúságúak és érzelmi telítettségükben is jól követik egymást; jól sáfárkodik a megszólalók váltogatásával, jó érzékkel teszi be a különböző képi és hangeffekteket is. Egyáltalán, a film kellően színes-szagos, felhasználóbarát ahhoz, hogy elérje valószínűsíthető célját: megmutatni mindenkinek, hogy a pap is emberből van. Olyanból, aki szívesen sportol, kellően sármos, humoros, szeret és meghallgat mindenkit.

Talán még fontosabb a másik ok, aminek köszönhető: a filmben megszólalók hitelessége. Hogy az alkotók választottak megfelelő embereket, vagy Pablo Dominguez körül tényleg mindenki ilyen volt. Amikor ezek az emberek visszaemlékeznek, tényleg elhisszük, hogy élt egy ilyen ember.

Értékelés: 8/10

 

 

Az utolsó hegycsúcs (La última cima)
színes, feliratos, spanyol dokumentumfilm, 80 perc, 2010 (12)

rendező: Juan Manuel Cotelo
forgatókönyvíró: Juan Manuel Cotelo
operatőr: Alexis Martinez

szereplő: Pablo Dominguez

IMDb
www.azutolsohegycsucs.hu

Avatar

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, főszerkesztő-helyettes. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. sergoandras@filmtekercs.hu

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..