Kritika

A profitmaximalizálás káosza – Chaos Walking

Disztópikus tini sci-fivel Az éhezők viadala óta nagyjából képtelenség mellé lőni. A Chaos Walkingnak ez a bravúr a sikeres irodalmi alapanyag, Tom Holland, Mads Mikkelsen, Nick Jonas és az újabb Star Wars trilógiában Reyt játszó Daisy Ridley ellenére is sikerült.

Ha a young adult irodalom egyik újabb sikerkönyvét és az adaptálhatóság kérdését nem is vesszük számításba, azért próbáljuk meg ízlelgetni a fenti neveket! A közönségkedvenc és szerethető Tom Holland a Bosszúállók– és Pókember-filmek között vállalta el a Chaos Walking főszerepét, Nick Jonasszal ráerősítve pedig arra lehetett számítani, hogy bombabiztosan bevonzzák majd a képregényfilmek kedvelőit, a tinilányokkal egyetemben. Az, hogy itt van még egy újabb Star Wars-üdvöske, meg a minden filmjében felejthetetlen Mikkelsen, bizonyítja, hogy a stúdió tényleg nem bízta a véletlenre a célközönség megválasztását, sőt rögtön le akart tarolni mindenkit.

Ez a film egy jolly joker (akar lenni): ahhoz idomulna, aki épp nézi.

Pont ez az ügyeskedve kimért igénykiszolgálás, a profitmaximalizálás és határozott karakternélküliség lett végül az egész projekt veszte.

Mert a Chaos Walking veszteséges lett a pénztáraknál, ráadásul egyaránt lehúzta kritikus és néző is. Ennek oka viszont nem csak az átlátszó vásári közönségcsalogatás. Az összefércelt, inkoherens forgatókönyv, a felszínes, érdektelen karakterábrázolás, az egydimenziós erkölcsi tanulságok, az elvetélt ötletek és kiaknázatlan lehetőségek irritáló egyvelege legalább annyira hozzájárult a sikertelenséghez, mint a fenti indokok.

Todd (Tom Holland) egy idegen bolygó telepeseként él apjával egy férfikolónián, ahol minden egyes gondolat, fantáziakép, belső monológ a Zajnak nevezett, színes felhő formájában jelenik meg az emberek feje körül. Mindenki belelát hát a másik fejébe, de aki kontrollálni tudja elméjét, előnyt szerezhet a többiekhez képest. Ilyen a település polgármestere (Mads Mikkelsen), ugyanis az ő Zaja hatással van a környezetre és a többi emberre is. A férfiak furcsa hierarchizált társadalma akkor bolydul fel, amikor a telepesek újabb hullámában egyedüliként egy fiatal lány, Viola (Daisy Ridley) is a bolygóra érkezik, aki körül egyáltalán nem látszik a Zaj. Todd segíteni próbál a lánynak, de így szembekerül a veszélyes polgármesterrel, a cselekmény nagy részét felölelő menekülés pedig Todd egész életét megváltoztató titkokat fed fel.

A koncepció érdekes, az alapötlet – ami azért a könyv érdeme – rengeteg izgalmas témát felvet például a női és a férfi megélések különbségéről, mások pszichológiai befolyásolásáról vagy a gondolatok és tettek szétválasztásának kérdéséről, a „gondolatbűnről.” Ezek mind a Zaj történetformáló ereje köré csoportosulnának, de

a Chaos Walking repetitív látványossággá silányítja a tartalmat.

Néhány gondolat intenzív képi megnyilvánulásán kívül a film gyakorlatilag infantilis humorforrásként használja a projekciókat Toddnak a lánnyal kapcsolatos nedves fantáziái képében.

Mondjuk ez nem is meglepetés, a forgatókönyv és a film ugyanis kaotikus körülmények között született. Bármilyen hihetetlen, a történet első vázlatán Charlie Kaufman dolgozott, de az ő koncepciójából – a szokásos alkotói nézetkülönbségek miatt – valószínűleg semmi nem maradt. A forgatókönyv aztán több író kezén is átment, mire a leendő folytatások reményében blockbuster-sterillé herélték, és a rendező is csak nagy nehezen lett meg, de a 2011 óta húzódó káoszt A holnap határát jegyző Doug Liman sem tudta menedzselni.

Az első kedvezőtlen nézői visszajelzések után aztán még újraforgatásokra is sor került, majd a premierdátumnak a járvány tett be egy időre. Végül a vágóasztalon szétcsonkított szörny mindenkit magával rántva bukott nagyot, és biztos vagyok benne, hogy az alkotók nagy része minél hamarabb le akarta tudni a premiert, hogy a lehető leggyorsabban elfelejtse ezt a rémálmot.

Látványos és kissé zavarba ejtő is, hogy

a Chaos Walking amellett, hogy a színészeit középszerűségre kényszeríti, a saját történetével is rettentően küszködik.

Az talán könnyebben érthető, hogy ilyen lapos, gyenge motivációval és fejlődési lehetőségekkel bíró karaktereket képtelenség életre kelteni. Tom Holland itt is Pókember, ugyanaz az esetlen, de szerethető és hősies karakter, aki mindig; Mikkelsennek meg annyi a szerepe, hogy lovon ülve, szőrmebundával a nyakán nézzen sejtelmes-gonoszan. (Amúgy a többi színészét sem kíméli a film: Nick Jonasnak szó szerint három mondat jut, David Oyelowo figurája pedig súlytalan az egész történetben.)

Ami viszont ennél sokkal kínosabb, az a Chaos Walking saját identitásával való küzdelme a társadalmi és nemi szerepek tekintetében. A film – mivel történetének egyik kulcseleme a férfiak és nők közötti különbségre épül – nem tudja elkerülni a probléma tematizálását. A megalkuvás stratégiájának hátulütői itt is megnyilvánulnak. Rossz nézni, ahogy a Chaos Walking

ügyetlenül helyezkedni próbál a mai fiatalok szabadelvűbb életszemléletének kiszolgálása, a kor társadalmi mozgalmainak való megfelelés és a (tömegfilmtől egyáltalán nem idegen) hagyományos társadalmi értékek propagálása között,

hátha mindenkinél be tud vágódni. Az álszentség és manipulatív elvtelenség azonban hamar átlátszóvá válik és még inkább szétveti az amúgy is következetlen dramaturgiát.

A film egy ponton fekete női polgármestert mutat, aki parancsol a földön dolgozó fehér farmereknek, azok meg hallgatnak rá. Viola gond nélkül megvédi magát a megvadult támadójával szemben, nincs szüksége Todd segítségére. Toddot apja és férfi párja neveli csecsemőkora óta szeretetben. De emellett a Chaos Walking szerint a férfi az, aki pusztít és agresszív, a nő viszont a szeretetével békét teremt. A nő nyilvánvalóan ismeri és kiismeri a kiszámítható gondolatokat futtató férfit, a férfi azonban egyáltalán nem érti a nőt (mert nem látni a női Zajt). Toddnak lényegében anyai szeretetre van szüksége, apját és nevelőapját sokszor a keresztnevén szólítja. Ez csak néhány feltűnő példa azokra a társadalmi elvárásokra, amelyeknek a film úgy is meg akar felelni, hogy útközben elveszíti saját karakterét.

A megalkuvásnak és profitéhségnek ez a kínosan kicentizett formája teszi több szempontból is pocsékká a Chaos Walkingot, ezt az egész családnak szánt ipari terméket. De szerencsére így megússzuk a folytatásokat és az újabb franchise-építést.

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs pszichológus, újságíróként specializációja a filmek és a lélektan kapcsolódási pontjai, a pszichológiai jelenségek, elméletek filmes megjelenése, a művek mélylélektani-szimbolikus értelmezései.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés